Szombaton lép hivatalba Peter Pellegrini újonnan megválasztott köztársasági elnök. Pellegrini Zuzana Čaputovát követi az államfői hivatalban. Pozsonyban, a parlament előtt teszi le elnöki esküjét. Ezt követi a beiktatási …
Peter Pellegrini
-
-
Václav Klaus és Miloš Zeman volt cseh államfők ajánlásai szerint Pellegrininek védenie kell Szlovákia szuverenitását, még akkor is, ha ezt külföldön nem minden esetben fogadják megértéssel, és támogatnia …
-
Zuzana Čaputová öt éven át nagyon nehéz időkben képviselte méltón az országot idehaza és külföldön egyaránt – jelentette ki Milan Majerský, a KDH elnöke. Kiemelte, hogy a válságos …
-
Peter Pellegrini megválasztott államfő tervei között szerepel, hogy évente többször is áthelyezi a hivatalát Kassára és Besztercebányára, hogy a régiókból lássa el az elnöki teendőket. Erről a TASR …
-
Peter Pellegrini már bejelentette, hogy betartja a több mint három évtizedes hagyományokat, és első külföldi útja Prágába fog vezetni. A szlovák államfők első hivatalos útja rendre Csehországba vezet …
-
Andrej Danko, az SNS elnöke megfelelő házelnök lenne – jelentette ki Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter a közszolgálati rádió beszélgetős műsorában, hozzátéve, Robert Fico (Smer-SD) kormányfő is helyesli …
-
Az egyházak és vallási felekezetek kulcsszerepet játszanak a társadalmi feszültség csökkentésében – jelentette ki Zuzana Čaputová az elnöki palotában tartott találkozót követően. Peter Pellegrini megválasztott államfő kiemelte, a …
-
Peter Pellegrini megválasztott államfő az EP-választási kampány felfüggesztésére vagy legalább a visszafogására szólított fel minden pártot. „A kölcsönös vádaskodás és a további konfrontáció a lehető legrosszabb, ami most …
-
Tegnap folytatódtak a tárgyalások Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke és Peter Pellegrini, Szlovákia megválasztott köztársasági elnöke között. A találkozón többek közt szóba került a rimaszombati új kórház …
-
A Hlas-SD nem cseréli el a házelnöki posztot más funkcióért, nem is mérlegel ilyesmit – jelentette ki Richard Raši (Hlas-SD) beruházási és informatizációs miniszter, hozzátéve, érvényes a parlamenti …