Ötvenkilenc évvel ezelőtt ezen a napon fogadta el az ENSZ közgyűlése az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Két évvel később december 10-ét, az emberi jogok napjává nyilvánították. Mit gondol az alapvető emberi jogokról Szlovákiában a parlament illetékes bizottságának elnöke, A. Nagy László, aki a téma kapcsán a Pátria Rádiónak nyilatkozott.

A. Nagy László elmondta, hogy Szlovákia különböző állapotokon ment keresztül az utolsó tíz évben, amelyből nyolc nagyon pozitív irányt mutatott. Azonban az elmúlt két esztendőben ismét visszatértek az olyan problémák, amelyek nem csak az általános emberi, de a speciális jogokat is érintik. „Elsősorban is arra kell gondolni, hogy a kisebbségek vonatkozásában nem előrehaladás történik Szlovákiában, hanem visszalépés” – mondta A. Nagy. Konkrétummal is megmagyarázta véleményét, mely szerint a kisebbségeknek joguk van az alapvető információhoz, a tájékoztatáshoz, de azzal, hogy a Pátria Rádió olyan helyzetbe került, hogy szinte megszűnés előtt áll, akkor ebben az esetben az alapvető közösségi emberi jognak a megsértéséről is beszélhetünk.
De megemlítette azt is, hogy más kisebbségek ügyében sincs előrelépés, mint például a romáknál. Ugyanakkor komoly problémák mutatkoznak a szociális politikában is. A. Nagy megemlítette, hogy a hátrányos helyzetűek, az idősek, de a fiatalok emberi jogainak a betartása is kivetnivalót hagy maga után. Véleménye szerint Szlovákia ugyan a deklarált jogok tekintetében megfelel az európai elvárásoknak, de a jogérvényesítés terén visszalépések láthatók az elmúlt két évben.
A. Nagy elmondta azt is, hogy múlt héten az Európai Tanács egyik szakmai bizottsága Pozsonyban ellenőrizte a kisebbségi keretegyezmény betartását Szlovákiában. A beszámolók alapján, amelyet a strasbourgi hivatal képviselője mondott el, kiderült, pontosan ismerik a kisebbségek problémáit. Ugyanakkor elmondták azt is, hogy monitorozzák az olyan nagy visszahangot kiváltott ügyet is, mint Malina Hedvig ügye, de a romák kilakoltatása is ismert Strasbourgban. Szlovákia továbbra is azon országok közé tartozik majd, ahol ezeket a jogokat a nemzetközi szervezetek monitorozni fogják.
Pátria, FelvidékMa, sk