Csáky Pál, az MKP elnöke egyértelműen kijelentette, hogy a Magyar Koalíció Pártjától nem félni kell, hanem igyekezni kell vele együttműködni és teljesértékű partnernek venni. Véleménye szerint egyik magyar sem akar ártani a szlovák nemzetiségű polgártársának.

A magyarok Szlovákiában együtt akarnak dolgozni, és amennyiben nem ellenséges viszonyban közelednek feléjük, akkor tudásukkal és munkájukkal az ország gyarapítására törekszenek.

Csáky Pál megjegyezte, hogy a kormánykoalíció 2007 augusztusától igyekezett elzárni az MKP-t az európai és a magyarországi politikától, ami egyfajta Schengentől való félelemnek tudható be. Schengen nem 100 vagy 150 éves visszafejlődést hoz, hanem új lehetőségeket.

Az MKP elnöke elmondta, hogy mind a magyar mind a szlovák politikusoknak törekedniük kell arra, hogy a politikában ne a konfliktusokat keressék, hanem azt, ami összeköti a két nemzetet. Szólt arról is, hogy egyik nemzet sem mondhatja el magáról, hogy a történelem folyamán nem követett volna el hibákat. Ezeket a hibákat közös megbeszéléssel kell orvosolni, mert különben nem lehet a 21. század Európájába menni.

Végezetül az MKP elnöke megemlítette, hogy a szlovák politikusoknak jobban oda kellene figyelniük a nemzetiségi politika színvonalára, hiszen ez az alapja a Magyar és a Szlovák Köztársaság közti jószomszédi viszonynak.