Az életben különböző találkozások vannak. Két hajó találkozik a tengeren. Zászlójelzéssel köszöntik egymást. Tudomásul veszik, hogy a másik van, létezik. Látom az ismerősömet, beszélgetek vele, vagy felhívom mobiltelefonon: kommunikáció. Meghívom születésnapi ebédre: vendégség.
A II. Vatikáni Zsinaton egyes holland püspökök azzal a javaslattal álltak elő, hogy az Egyház változtassa meg az Eucharisztiáról vallott hittételét. Az egyházi tanítás ugyanis azt vallotta, hogy a szentmisében valóságos „átlényegülés” történik. Latin szóval: „trans-substantiatio”. Megszűnik a kenyér és a bor lényege, és Krisztus testévé és vérévé változik.
A szélsőséges újítók szerint ez a modern fizikának ellentmond és a természettudományos műveltségű mai ember ezt nem tudja elfogadni. Helyette azt javasolták, hogy „célváltozásnak” nevezzék a folyamatot. Latinul: „trans-finalisatiónak”. Addig földi kenyér volt, amely a testet táplálta. A misében azonban megváltozik a célja: attól kezdve lelki táplálékká lesz.
Hasonlatot is mondtak: ha egy fehér zsebkendőt rátűznek egy bot végére s felnyújtják a lövészárokból, annak a lényege nem változik. Marad bot és zsebkendő. De a célja megváltozik: attól kezdve a megadás jelévé lesz.
A Zsinat egyhangúlag elutasította. Jézus evangéliumi szavai világosan igazolják, hogy Ő valóságos testéről és véréről beszélt, amely a kenyér és bor átváltozásával történik.
II. A személyes jelenlét igazolása a kafarnaumi beszédből
1. Ünnepélyes bevezetéssel kezdi Jézus: „Bizony, bizony mondom nektek…” Példabeszédet, történetet sohasem kezdett így a Mester. Csak kinyilatkoztatott igazságot.
2. Hatszor egymás után megismételte különböző nyelvtani alakzatokban:
a) állításban: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér.” (Jn 6,51)
b) tagadó alakban: „Ha nem eszitek az Emberfiának testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.” (Jn 6,53)
c) feltételes: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,54)
d) kategorikus: „Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital.” (Jn 6,55)
e) megvilágítja az Atyától nyert küldetéssel: „Amint engem küldött az Atya, és én élek az Atya által, úgy, aki engem eszik, él énáltalam.” (Jn 6,57)
f) ellentétbe helyezi a mannával: „Ez nem olyan mint a manna, amelyet atyáitok ettek és mégis meghaltak. Aki e kenyeret eszi, örökké él.” (Jn 6,58)
3. Hallgatói szó szerint vették szavait. Ezért álmélkodtak, vitatkoztak, közbeszóltak, elhagyták: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja, és már nem járnak többé vele.”
4. Jézusnak tudnia kellett, hogy XVI. századig mindenki szó szerint fogja értelmezni szavait. Másfél évezredig a legképtelenebb babonába sodorta volna híveit.
III. A személyes jelenlét jelentősége
Nekünk épp erre a személyes Krisztusra van igazán szükségünk. Mert annyi valami vesz körül minket, hogy végre Valakire vágyódik szívünk. A technika minden nap valami új felfedezésre bukkan. A történelem folyton valami új megoldást kínál. Az élet szervezése mindig valami új intézményt hoz létre. És a sok-sok valami között egyre inkább sóvárgunk egy Valakire, egy Személyre, aki átöleli szívünket és betölti vágyunkat. És a holnap embere űrhajójában kapcsolótáblája fölé hajolva egyre szomjasabb lesz egy személyes jóbarátra.
Nos, Krisztus ezért rejtette el magát az Oltáriszentségben, hogy abszolút partnerünk lehessen. Azért maradt köztünk, hogy „vándorlásunk társa legyen”. Ezért nagyobb kincsünk az Eucharisztia, mert benne megtaláljuk azt a Személyt, aki egyedül méltó arra, hogy egészen feltáruljunk előtte.
Az Oltáriszentség elfogadásához mérhetetlen hitre van szükségünk. Mert érzékszerveink nem tudják igazolni. Szemem lát egy kis fehér korongot, nyelvem ízleli a frissen sütött ostyakenyér ízét, kezem tapintja a kovásztalan kenyérdarabot. Minden azt mutatja, hogy ez tárgy. Műszereinkkel sem tudjuk kimutatni valóságos jelenlétét. Mégis hitünk azt mondja: ez nem ostya, nem kenyér, nem valami, hanem a személyes, élő Krisztus.
Honnét veszem ezt a hitet? Egyedül Krisztus szavaiból, aki teljes bizonyossággal hirdette személyes jelenlétét. Ezt a hitet vallja meg minden áldozó, aki kezébe vagy ajkára veszi az Eucharisztiát: „Krisztus teste! Amen. Úgy van. Hiszem!”
Aquinói Szent Tamás csodás himnuszának szavai tolulnak ajkunkra:
Szám, kezem, látásom benned fakad.
Bizton hitem mégis hallásból fakad.
Hiszem mind, amit mond Istennek Fia,
Nincs igazabb, mint az Igazság szava.
(Rejtező Istenség)
Hajnal Róbert, Magyar Kurír
