(avagy: A HARMINC EZÜST KONZEKVENCIÁJA – Mihályi Molnár László jegyzete)
Vagy három évtizede olvastam egy történetet, amelynek főhőse – a korabeli hatalom megítélése szerint – egy izgága, felforgató, veszedelmes alak, akit nem sikerült eddig megvásárolni, csőbe húzni, kompromittálni , ezért baráti köréből vásároltak meg egy ambiciózus fiatalembert, aki a pénzt sem veti meg, és elárulja mesterét.
Az eretnekséggel vádolt, de egyre népszerűbb emberről a Nagytanács előtt aztán kiderül, hogy sokkal jobban tudja és ismeri a törvényeket, mint a bírálói, és valójában semmi újat nem akar, csak helyreállítani azokat az ősi törvényeket, amelyeket a hatalom emberei is fennhangon hirdetnek, de nem tartanak be.
Ennek a hazugságnak a leleplezése és kinyilvánítása volt tehát valójában az a „bűn”, ami miatt el akarták valamilyen ürüggyel ítélni. Az egyik javaslat az volt, hogy végezzék ki, ami gyors és hatékony, de volt egy másik ellenvélemény, hogy megölése mártírt csinálna belőle, s csak növelné követői számát. Ezért jobb lenne őt meghívni a hatalomba, hogy szem előtt és ellenőrzés alatt lehessen tartani, s olyan feladatokkal megbízni, amibe belebukhat, vagyis el kell lehetetleníteni hívei és főleg potenciális követői előtt (bár már a bűnös hatalommal való együttműködés is kompromittálná őt!). Végül a kivégzés, vagyis a keresztre feszítés mellett döntenek, mert Jézusról van szó ebben a műben.
A szerző nevét azért nem írom ide, mert első olvasatra engem is megkapott kiváló stílusával, és azzal, hogy azokban az időkben a Názáreti történetét és a hatalmi manipuláció mibenlétét idézte fel, de aztán rádöbbentem, hogy micsoda alattomos célok vezették az írót.
A műnek ugyanis egyetlen fondorlatos szándéka az volt, hogy tagadja Jézus megváltói szerepét (ezért jelenhetett meg a bolsevik elnyomás idején), és csak egy olyan igazságkereső mártírként jelenítse meg, aki egy a sok közül. (Másfél évszázada az istentagadó gyilkosok példaképe, a hamburgi főrabbi sátánista és illuminátus téveszméken nevelkedett unokája is megfogalmazta a Kommunista kiáltványában, hogy el kell söpörni azt a világrendet, amely a keresztény erkölcsi alapokon nyugszik.) A szerző olyan jól ismerte a hatalom természetét, hogy azt is tudta, miként kell oda bejutni, de ezt már nem irodalomként, hanem személyes karrierként adta el a kommunista vezéreknek nagyon jó pénzért, s még az egyikük tanácsadójává is lett, amivel ő is hozzájárult a magyar nemzet gazdasági, politikai és erkölcsi csődjéhez. Gondolván, hogy ha nincs halhatatlan lélek, akkor legalább az evilági jólétet, a pénzt, vagyont, élvezeteket kell megszerezni, amíg lehet…bármi áron.
Ez a „bármi áron” (emberek élete, nemzetünk veszte, barátaink elárulása, családok széthullása, emlékeink meggyalázása) sajnos manapság egyre gyakrabban bukkan elő különböző szinonímák formájában: érvényesülés, önmegvalósítás, másság, liberalizmus, a piac törvényei, kerekasztal stb.
Még szomorúbb, hogy ebből a felvidéki magyarok sorsát meghatározó tényezők sem zárhatók ki. Olyanok kezdeményeznek például „megváltó kerekasztalt”, akik már nem egyszer elárulták, elszabotálták, kijátszották, eladták, kifosztották és lehetetlenné tették esélyeinket (ha csak az egyetem 20 évvel ezelőtti alakításáról, a komáromi nagygyűlésről avagy alkotmányos jogállásunkról beszélünk), miközben ők a szervezett bűnözéshez hasonló formában támogatott alapítványaikban, sajtójukban és egyéb szervezeteikben rokonaikat, kutyájukat, macskájukat zsíros állásokban kényeztetik. Vajon véletlen, hogy ők azok, akik a nemzeti és közösségi értékeket őrző, keresztény lapok elől elorozzák a pénzeket?
Vajon véletlen, hogy az önrendelkezés ellen a véres lelkű, mocskos és trágár hangú bértollnokukkal rontanak neki a napi-(szenny-)lapjukban, de a saját ötletként tálalt csapdahálójukat (mármint kerekasztal) feltupírozva akarják letolni a jóhiszemű polgárok torkán? Pedig csak arról van szó, hogy amit nem tudnak elpusztítani, annak az élére akarnak állni, hogy halogassák az időt , ülésezzenek sok-sok kávé és szócséplés mellett, nehogy már valaki komolyan hozzákezdjen ahhoz, amikhez kell. Vajon véletlen, hogy épp ekkor akarják visszahozatni a szlovák médiák segítségével bukott bérenc pártgurujukat, aki azért jó a szlovák közvéleménynek, mert soha nem mond ellent, minden hülyeségbe beleegyezik és a békességnek nevezett önfeladásért bármivel megalkuszik? Ő az, aki addig halogatja a lényeges kérdések felvetését (megint a békesség kedvéért), hogy mire ez az idő eljön, akkor már nem lesz kinek iskolát, kultúrát, nyelvet, történelmet, országot visszaadni.
Pedig hát Júdás nem csupán árulásból mutatott intő példát, hanem konzekvenciából is: felismerve, hogy igaz ügyet árult el, a harminc ezüstöt eldobta, és felkötötte magát. Olyan közel volt a Mesterhez, hogy ha megkésve is, de rádöbbent: jobb becsülettel meghalni, mint gyáván élni. Ő legalább belátta tévedését. Isten nyugosztalja!
