A Via Nova Ics által kiírt „Mit tennék, ha…” pályázatára érkezett legjobb pályamunkákat portálunk is közli, ezúttal a levárti Galo László, könyvtáros dolgozatát közöljük, aki a fenőttek kategóriájában volt eredményes. Fogadják tisztelettel.
Mit tennék, ha..?
Ez a kérdés már többször megfordult a fejemben. Főleg olyan emberként, aki egy olyan régióból származik, amely mind a gazdaság mind az életszínvonal terén az ország egyik legelmaradottabb régiója. Már régóta foglalkoztat mi is valójában ennek a rossz helyzetnek az oka, és amint egyre több ismeretre teszek szert a politikai és gazdasági élettel tekintetben, lassan kezdek rájönni, hogy hol is a probléma gyökere és hol lehetne változtatni mindezen.
A kezdetben a történelem iránt érdeklődtem, de ahogy aztán a 20. század eseményeit tanulgattam, egyre jobban kezdtek érdekelni a dolgok, mígnem elértem a közelmúlthoz és a jelenhez, ami már igazán nem is történelem, hanem politika. Rájöttem, hogy régiómra egyenesen kettős nyomás nehezedik. Az egyik a gazdasági elmaradottság, a másik pedig a kisebbségi létből származó hátrányok. Ez utóbbi viszont inkább büszkeséggel tölt el, ismerve a múltat ugyanis tudom, hogy elődeink nem könnyű utat tettek meg azért, hogy mi most itt lehessünk. Szlovákiai magyarként ez nem is hátrány, mivel a kétnyelvűség mindig is előnynek számított, de szívem szerint mégiscsak jó lenne abban az országban élni, ahol az államnyelv egyben az ember anyanyelve is, ahogy ez működött nagyjából ezer évig, csak aztán jöttek a háborúk, határmódosítások, a magyarok kálváriái és még sorolhatnám. De nem jó a már-már beforrottnak látszó történelmi sebeket felszaggatni. Egy 21. századi Európai unióban lévő demokratikus jogállamban élünk, ahol sokkal inkább előre kell néznünk. Természetesen a múltat feledni nem szabad, mert abból mindig tanulságot lehet venni, de a történelem viharai megtanították, velünk, hogy csak együtt fogunk majd tudni tovább haladni.
Az Európai unió egyik jelmondata: Egység a sokféleségben. Parlamenti képviselőként, természetesen azon párt színeiben, amely az én nemzetiségemet, vagyis a szlovákiai magyarságot támogatja, erre a mondatra hivatkozva igyekeznék kompromisszumokat kötni kollégáimmal. Főleg a mostani politikai helyzetre való tekintettel szlovák képviselő kollégáimat figyelmeztetném, hogy ne egy szélsőséges politikai (kormány) párt kijelentéseivel foglalkozzanak, hiszen ezzel a mi valós problémáink nem oldódnak meg. Ezen, párt felvetései és a magyarok ellen alkalmazott állandó kirohanásai tökéletesen takarják az ország valós problémáit, ezzel biztosítva az egyre növekedő támogatottságú populista kormánypárt népszerűségét.
Minden politikai pártnak megvan a maga programja, amelyet főleg (sajnos gyakran kizárólag) csak akkor tudja valóra váltani, ha bekerül a kormányba. A Magyar Koalíció Pártja esetén nyolc éves kormányzásban való részvétel után fordulat állt be. A 2006-ban megalakuló új kormányba nem sikerült bekerülnie, így valószínűleg a jövőbe vetett elképzeléseit is meg kellett változtatnia. Ha parlamenti képviselő lennék, a programpontok közül előnybe részesíteném azon pontokat, amelyek egy kisebbség túléléséhez fontosak.
Most viszont a gazdasági kérdésekkel kezdeném, melyek napjainkban már sajnos gyakran létfontosságúakká válnak. Mivel tudom, hogy főleg az ország délebbi részén élő (magyar) választóktól kapnék bizalmat, így nyilvánvaló, hogy az ezen, területeken élő emberek életkörülményein próbálnák javítani. Ebből a szempontból szintén valamiféle kettős probléma nehezedik ránk. Elsőként még egyszer a szlovák kormányt említeném. Mivel a kormányban nincs olyan ember (csoport), amely a régiónk (Dél-Szlovákia) választóinak hatásos hozzájárulásával került volna hatalomra, így világos, hogy a kormány által nyújtott állami támogatások valamint a kormány által jelentős mértékben befolyásolt külföldi befektetések nagy valószínűséggel nem a régiónk felé fognak tartani. Második problémaként a még tavaly ősszel kirobbant pénzügyi-gazdasági válságot említeném, amely már elérte országunkat, és hatásait valószínűleg egy ideig még érezni fogjuk. Régiónkat szintén sújtotta a válság, választóink saját bőrükön érezhették és megtapasztalhatták annak negatívumait.
Ez a kérdés már többször is megfordult a fejemben. Főleg olyan emberként, aki egy olyan régióból származik, amely mind a gazdaság mind az életszínvonal terén az ország egyik legelmaradottabb régiója. Már régóta foglalkoztat mi is valójában ennek a rossz helyzetnek az oka, és amint egyre több ismeretre teszek szert a politikai és gazdasági élettel tekintetben, lassan kezdek rájönni, hogy hol is a probléma gyökere és hol lehetne változtatni mindezen.
A kezdetben a történelem iránt érdeklődtem, de ahogy aztán a 20. század eseményeit tanulgattam, egyre jobban kezdtek érdekelni a dolgok, mígnem elértem a közelmúlthoz és a jelenhez, ami már igazán nem is történelem, hanem politika. Rájöttem, hogy régiómra egyenesen kettős nyomás nehezedik. Az egyik a gazdasági elmaradottság, a másik pedig a kisebbségi létből származó hátrányok. Ez utóbbi viszont inkább büszkeséggel tölt el, ismerve a múltat ugyanis tudom, hogy elődeink nem könnyű utat tettek meg azért, hogy mi most itt lehessünk. Szlovákiai magyarként ez nem is hátrány, mivel a kétnyelvűség mindig is előnynek számított, de szívem szerint mégiscsak jó lenne abban az országban élni, ahol az államnyelv egyben az ember anyanyelve is, ahogy ez működött nagyjából ezer évig, csak aztán jöttek a háborúk, határmódosítások, a magyarok kálváriái és még sorolhatnám. De nem jó a már-már beforrottnak látszó történelmi sebeket felszaggatni. Egy 21. századi Európai unióban lévő demokratikus jogállamban élünk, ahol sokkal inkább előre kell néznünk. Természetesen a múltat feledni nem szabad, mert abból mindig tanulságot lehet venni, de a történelem viharai megtanították, velünk, hogy csak együtt fogunk majd tudni tovább haladni.
Az Európai unió egyik jelmondata: Egység a sokféleségben. Parlamenti képviselőként, természetesen azon párt színeiben, amely az én nemzetiségemet, vagyis a szlovákiai magyarságot támogatja, erre a mondatra hivatkozva igyekeznék kompromisszumokat kötni kollégáimmal. Főleg a mostani politikai helyzetre való tekintettel szlovák képviselő kollégáimat figyelmeztetném, hogy ne egy szélsőséges politikai (kormány) párt kijelentéseivel foglalkozzanak, hiszen ezzel a mi valós problémáink nem oldódnak meg. Ezen, párt felvetései és a magyarok ellen alkalmazott állandó kirohanásai tökéletesen takarják az ország valós problémáit, ezzel biztosítva az egyre növekedő támogatottságú populista kormánypárt népszerűségét.
Minden politikai pártnak megvan a maga programja, amelyet főleg (sajnos gyakran kizárólag) csak akkor tudja valóra váltani, ha bekerül a kormányba. A Magyar Koalíció Pártja esetében nyolc éves kormányzásban való részvétele után fordulat állt be. A 2006-ban megalakuló új kormányba nem sikerült bekerülnie, így valószínűleg a jövőbe vetett elképzeléseit is meg kellett változtatnia. Ha parlamenti képviselő lennék, a programpontok közül előnybe részesíteném azon pontokat, amelyek egy kisebbség túléléséhez fontosak.
Most viszont a gazdasági kérdésekkel kezdeném, melyek napjainkban már sajnos gyakran létfontosságúakká válnak. Mivel tudom, hogy főleg az ország délebbi részén élő (magyar) választóktól kapnék bizalmat, így nyilvánvaló, hogy az ezen, területeken élő emberek életkörülményein próbálnák javítani. Ebből a szempontból szintén valamiféle kettős probléma nehezedik ránk. Elsőként még egyszer a szlovák kormányt említeném. Mivel a kormányban nincs olyan ember (csoport), amely a régiónk (Dél-Szlovákia) választóinak hatásos hozzájárulásával került volna hatalomra, így világos, hogy a kormány által nyújtott állami támogatások valamint a kormány által jelentős mértékben befolyásolt külföldi befektetések nagy valószínűséggel nem a régiónk felé fognak tartani. Második problémaként a még tavaly ősszel kirobbant pénzügyi-gazdasági válságot említeném, amely már elérte országunkat, és hatásait valószínűleg egy ideig még érezni fogjuk. Régiónkat szintén sújtotta a válság, választóink saját bőrükön érezhették és megtapasztalhatták annak negatívumait.
Végül eljutottam ahhoz a kérdéshez, amely bennünket, szlovákiai magyarokat a legjobban érint. Parlamenti képviselőként viszont első sorban, olyan kérdésekkel foglalkoznék, mint az iskolaügy és a kultúra, amelyek kisebbségünk túlélésének alapvető feltételei, főleg manapság, mikor Szlovákiában egy magyarellenes beállítottságú kormány van hatalmon. Paradox módon épp az említett szaktárcák kerültek a külföld által is sokszor vitatott, magát nemzetinek tartó szlovák kormánypárt politikusainak irányítása alá, amely hazafiasságát abban leli, hogy minél jobban igyekezzék elméletben és gyakorlatban is elnyomni az ország kisebbségeit, főleg a magyarságot. Így aztán nyilvánvaló, hogy pártunk olyan módszerekkel igyekszik védekezni, amilyennel arra támadnak, de természetesen olyan keretek közt, amely nem múlja felül a józaneszű civilizált ember gondolkodását. Csodálkozom is, mikor olyanokat, hallok, hogy az MKP az utóbbi időben nagyon elradikalizálódott. Szerintem ez mind a politikában és mind a közélet. De nem egy normális jelenség, hiszen mikor egy erősebb népcsoport igyekszik elnyomni egy másik (kisebb) közösséget, akkor az igyekezni fog, hogy foggal-körömmel megvédje jogait, és minél radikálisabb és keményebb eszközöket alkalmaz ehhez az elnyomó fél, annál hasonlóbb praktikákat fog alkalmazni az elnyomott is. Természetesen vannak bizonyos határok, amelyeket be kell tartani, de itt is érvényes az, ami a hétköznapi életbe, hogy ha az ember túl sokáig (sokat) enged az ellenségeinek vagy rosszakaróinak, akkor azok hamar kikaphatnak rajta … Ennek jegyében aztán, ahogy lehet tiltakozni, kell minden kisebbségi oktatást sújtó intézkedés ellen, meg kell győzni a szlovák kollégákat az anyanyelven történő oktatás szükségességéről. Ezen a téren a komáromi Selye János Egyetem megalakulását vagy a parlamentben nemrégiben jóváhagyott kétnyelvű honismereti könyvek használatát egyenesen sikernek tekintem, amelyek elsősorban a nemzeti kissebségünk érdekeit szolgáló Magyar Koalíció Pártnak köszönhető.
Az MKP számára ez az év különösképpen fontos. Az idén legalább három választást fognak tartani, és egyes esetekben nem kizárt a második kör sem. Nagyon fontos, hogy pártunk meggyőzze a magyar embereket, és maguk az emberek is rádöbbenjenek, hogy mekkora jelentősége van az idei választásoknak kisebbségünk szempontjából. Világos, hogy egy esetleges magyar jelölt az elnökválasztáson nem sok eséllyel indulhatna, így nyilvánvaló, hogy pártunknak a hasonló értékeket képviselő pártokkal egyeztetve egy közös jelöltet kell indítani. A kérdés abból a szempontból is fontos, hogy a szlovákiai magyarok számára jelenleg a három legfőbb közjogi méltóság közül egyik sem nagyon támogatja a kisebbségi jogokat. A kilencvenes években működő „mečiarizmus” időszaka alatt legalább a köztársasági elnök volt megfelelő partner a kormány kisebbségeket sújtó intézkedéseivel szemben folytatott küzdelemben. Csakhogy jelenleg mi magyarok egyik közjogi méltóságra sem számíthatunk, amellyel tárgyalni lehetne, nyilvánvaló tehát hogy a közös elnökjelölt melletti kiállás nagy fontosságú. Nem vetném el a másik két választást sem. A legutóbbi (egyben első) Európai Parlamentbe való választás kissé az emberek tájékozatlansága jegyében zajlott. Az idei választás is úgy fest, hogy az emberek nem fogják érezni szavazatuk súlyát. Egy jóval hatékonyabb kampány elindítását javasolnám ezért, aminek fő célja az emberek tájékoztatása lenne az Európai Parlament képviselőinek munkájáról. Számunkra ez nagyon fontos, hiszen tudnunk kell, hogy ha itthon az ügyünkben minden kötél szakad, akkor képviselőink hozzájárulnak a problémáink magoldásához, és minél több képviselőnk van ebben az intézményben, annál nagyobb mellszélességgel tudunk kiállni kisebbségi jogainkért. A harmadik választás már regionális szinten érint bennünket. A decentralizáció következtében a megyék egyre fontosabb szerepet kapnak az állami pénzek elosztásában és intézésében. Számunkra ez azért jelentős, hogy kiküszöböljük azon helyzeteket, mint amikor megyénken belül a magyar lakta területek kevesebb támogatásban részesülnek köszönhetően főleg a megyei tanácsban lévő képviselőink alacsony létszámának.
——————————————————————————–
Politikai szempontból pártunknak szorgalmaznia kellene az ellenzéki együttműködést is.
Valamilyen szinten engedni kellene ellenzéki partnereinkkel szemben, de figyelmeztetni kellene őket, hogy bennünket úgy kell elfogadniuk, ahogyan vagyunk. Az MKP ugyanis nem politikai beállítottságú párt, hanem egy konkrét népcsoport, nemzeti kisebbség érdekeit támogató szervezet, amelybe beletartozik mindenfajta politikai irányzat kezdve a mérsékeltektől egészen a szélsőségesekig. Így ne adjon például Duray Miklós közelmúltban történő komáromi szereplése okot arra, hogy ellenzéki partnereink ne tárgyaljanak velünk. Sokan éppen Durayt hibáztatják, hogy szintén hozzájárul a szlovák-magyar kapcsolatok kiélezéséhez, amiben talán van is némi igazság, csakhogy kisebbségi szempontból jó, ha van egy olyan ember, aki abban az esetben, hogy ha a magyar már nagyon megalkuvó és túl sokat engedett, figyelmeztessen, hogy mi valójában magyarok vagyunk, az identitásunkat és a nemzeti öntudatunkat veszélyeztető alkuk pedig a vesztünket okozhatják. Ennek fényében, ha képviselő volnék, igyekeznék javítani a párton (képviselőcsoporton) belüli viszonyokon is. Más országokban élő határon túli magyar barátaimtól tudom, hogy országaikban a magyar elit nem tud összetartani végkép vagy csak nehézségek által. Nagy örömmel tölt el, hogy a Felvidéken élő magyarság van annyira összetartó, hogy egységesen egy közös pártba tömörülve tudja képviseltetni érdekeit. Számunkra ez az összetartás biztosítja azt, hogy tudunk szólni magunk mellett, ki állunk jogainkért, és nem hagyjuk, hogy nemzeti kisebbségünk az asszimiláció „kígyótorkába” essen, ami a véget jelentené. Remélem, sőt meggyőződésem, hogy ilyen összetartás és áldozatos munka mellett évek múltán is büszkén eldicsekedhetem a más országokban élő magyar barátaimnak, hogy nálunk odahaza a Felvidéken egy olyan egységes politikai csoportosulás védelmez bennünket, amelyre csak nagyon ritkán volt példa a magyar történelemben.
Parlamenti képviselőnek lenni felelősség. Olyan emberek érdekeit képviselem ugyanis, akik megbíztak bennem és kollégáimban, hogy érdekeikben fogunk cselekedni. Véleményem szerint ehhez a munkához nem csupán szakmai felkészültség vagy népszerűség kell, de szükséges az emberek iránti odaadó szeretet is. Az ember pedig védi és támogatja szeretteit. Ebből kifolyólag államférfiként, abban az esetben, ha választóimat hátrányosan érintő intézkedések és események érik, ismerve jogkörömet igyekeznék minden alkotmány adta lehetőséget kihasználni, hogy azon emberek számára, akik szavazatukkal engem megbíztak, a lehető legjobb körülményeket tudjam biztosítani egy tisztességes élethez.
Felvidék Ma
