A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) idén Rimaszombatban tartotta XIX. vándorgyűlését a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében július 29-e augusztus 1-e között. A rendezvény ez alkalommal Irodalmi szomszédolás címet viselte.
A vendéglátó intézmény sorsa a felvidéki magyarságét jelképezi. Az Egyesült Protestáns Főgimnázium régebbi épülete (1801-28) – oda járt Mikszáth – a Bartók Béla utcában, az újabb – 1904-ben nyitotta meg kapuit – a Daxner utcában áll. A várost a művelődés híres központjává tette. Rimaszombatnak már 1462-ben volt iskolája. A 17. sz.-tól gimnáziumában filozófiát és teológiát is oktattak. 1769-ben a lényegében színtiszta református Rimaszombatból kiűztek a katolikus körmenetet. 1771-ben emiatt a református egyház teljes vagyonát elkobozták, iskoláját bezáratták és a nyilvános istentiszteletek megtartását betiltották. A református iskolában az oktatás a türelmi rendelet kihirdetése után indulhatott meg ismét. Eleinte latinul folyt a tanítás, 1834-ben vezették be a magyar nyelv oktatását.
A Kishonti Evangélikus Esperesség kezdeményezte az osgyáni evangélikus és rimaszombati református iskola egyesítését. 1853-ban elfogadták az egyesült iskola alapszabályzatát és megalakult a Magyarországon egyedülálló Egyesült Protestáns Algimnázium. Az 1857/58-as tanévtől lehetővé tették a szlovák nyelv fakultatív tanulását heti 2 óra terjedelemben. 1886-ban az Egyesült Protestáns Főgimnáziumból ekkor kerültek ki az első érettségizők. 1919-ben szlovák osztályokat is nyitni kellett, ám az iskolától az államsegélyt megvonták, így annak feladására kényszerültek. Az iskolát államosították. Csehszlovák Állami Reálgimnáziummá (1923), majd az első bécsi döntés után Királyi Állami Gimnáziummá (1938) alakult át. 1940-től ismét visszanyerte felekezeti jellegét. 1945. május 10-én a Szlovák Nemzeti Tanács rendelete bezáratta kapuit. Ezután jött a féktelen és kicsinyes bosszú: könyvégetés, pusztítás, a gyűjtemények megsemmisítése. S ez még évtizedekkel később is folytatódott.
Hosszú huzavona után, amikor a beneši dekrétumokra való hivatkozással megpróbálták meggátolni az épület visszaadását, 1999-ben megnyithatta kapuit a Tompa Mihály Református Gimnázium. Ez az első ilyen intézmény Szlovákiában 1945 óta. 2003 júniusában a Matica slovenská a régi-új tulajdonos beleegyezése nélkül, Jozef Škultéty, Vladimír Mináč és Zlatica Oravcová emléktábláját avatta föl az épületen, amit a város magyarsága provokációként élt meg.
2002-ben kezdte meg működését az iskola saját diákotthona, amelyet a legelső egyházi fenntartású internátusként 2004. január 1-jén soroltak be az oktatási intézmények hálózatába, ahol a vándorgyűlés résztvevőinek egyik része lakott.
A főgimnázium jeles növendéke volt Holló Barnabás és Izsó Miklós szobrászok, Kiss József költő, Mikszáth Kálmán író, Pósa Lajos mesemondó költő, gyermekköltészetünk alapítója, az Én Ujságom alapító szerkesztője. Az iskolának olyan jó híre volt, hogy sok szlovák személyiség is ide járt: A Botto-testvérek, Janko Jesenský (1874-1945) író, aki főispán is lett és nem engedte Tompa szobrát eltávolítani. Ivan Krasko (1876-1958) költő, Jozef Škultéty (1853-1948) író, publicista, szerkesztő, 1877-79 között látogatta az intézményt.
A kultúra asztala
Az első napon Sebők Attila, a Tompa Mihály Református Gimnázium igazgatója üdvözölte a jelenlevőket, majd röviden ismertette a vendéglátó intézményt. Jelenleg 9 osztályuk van. Van nyolc- és négyosztályos tagozatuk. Az épületben működik a szlovák evangélikus iskola is. Fájó pont, hogy a magyar szülők nem értik, miért kellene anyanyelvükön oktattatni gyermekeiket.
Ezt követően Székelyné Kőrösi Ilona, a KITÁSZ ügyvezető elnöke üdvözölte a jelenlevőket. A kultúra asztala teríthető a legnagyobbra – mondotta többek között. – Az anyanyelvünkkel minden kimondható és ráadásul erkölcse is van. A Kárpát-medence térképét átrajzolták. De az elmúlt 90 év alatt sem veszett ki az összetartozás tudata azoknak a szervezeteknek köszönhetően is, mint a KITÁSZ. Ennek keretén belül előadások hangzanak el, de az eszmecserék is fontosak, mert azok is a kapcsolatokat erősítik. Ahhoz, hogy ezt a következő generációk is érzékeljék, művelt, tudós tanárokra van szükség, akik nevelik – nemcsak tanítják – a diákokat és erkölcsi tartást adnak.
Dr. Medvigy Endre, a KITÁSZ elnöke kegyelmi állapotnak nevezte a jelenlegi magyarországi politikai helyzetet, melyre ritkán adódott lehetőség. Van ebben egy adag megkésettség, ami a kormánypolitikát illeti, hiszen – Kányádi Sándor költő szavaival élve – a magyarság olvadó jéghegy. Idén emlékezünk a trianoni diktátum 90. évfordulójára, ám a második bécsi döntésre is. Azért említette ezt az utóbbi évfordulót, mivel a ritka szép pillanatokra is emlékeznünk kell. Németh László 1956-ban emelkedő nemzetről írt. Ez pedig erőt adhat nekünk és ennek jegyében kell emlékeznünk a KITÁSZ alapítóira – Czine Mihályra és Vargha Domokosra.
Gömörológia
Rimaszombat és Gömör címmel Dr. B. Kovács István régész, muzeológus tartott vetítéssel egybekötött előadást mely a vármegyétől a virtuális kezdeményezésekig terjedt. Az előzőekkel kapcsolatosan elmondta, budapesti egyetemistaként, látogatta Czine Mihály szemináriumait. Mivel munkássága elsősorban Gömörhöz kötődik, így önmagát – némi humorral – gömörológusnak mondja. A helytörténet ugyanis perspektívát ad. A konkrétban láttatja az egyetemest és fordítva.
Gömör-Kishont vármegye 1923-ig létezett. Egykor 4279 km2-nyi területén 118.100 ember lakott. Címere eredetileg kék alapú volt. Majd piros lett, mivel a címerben szereplő hármashalom zöld. A terület földrajzi meghatározása szerint csakis sokszínűnek mondható. A havasoktól kezdve (polya) a sík vidékig, minden megtalálható. A Gömör-Szepesi Érchegység uralja. Egykori több évszázadig tartó gazdagságát érceinek köszönhette. Megemlítette Bartholomeidesz Lászlót, aki Gömörről írt monográfiát (1806-08). A Gömör-tornai Karszt barlangjaival (martonházi, dobsinai, aggteleki) vonzerőt jelent. Hiszen ha az embernek azt a kérdést szögezik, miért jöjjön ide, akkor ajánlania kell valamit. A foglalkoztatottság is egykor sokszínű volt. A sonkolyosoktól (méhviasz kereskedők) faragókon át a fazekasokig sokfajta – mára már sajnos feledett – foglalkozási ág élt egymás mellett. A táj sokrétűsége, az értékes templomfreskók és a multietnikus kultúrtáj, értéket jelent. Nemzetiségi összetétele is sokrétű: magyarok, szlovákok, németek, ruszinok és cigányok lakták. Ez utóbbiakon áll vagy bukik a magyarság sorsa, hiszen sok helyütt ők tartják fönn a magyar iskolát. A felekezeti megoszlás is színes. A magyar evangélikus tömb a legjelentősebb volt egykor, de annak gerincét 1945-ben megroppantották. Természetesen vannak szlovák evangélikusok és katolikusok, ortodoxok és görög-katolikusok akik eredetileg ruszinok voltak, ám mára az az illúzió terjed, hogy ők az „echte” szlovákok.
Gömörpéterfala számít a világ közepének, mivel sokan úgy tudják, az aranyalma oda esett le. Ebben lehet valami, mert itt született Tőzsér Árpád (*1935), szlovákiai magyar költő.
Az Andrássy család fontos szerepet játszott Gömör történetében. Serkén áll a Gömöry-kastély, melynek vendége volt Mednyánszky László. Az előadó kitért a palócok izgalmas kérdésére. A vármegye névadója Sajógömör lett, ahol Mátyás király megkapáltatta az urakat. Holló Barnabás szobra erre emlékeztet. Várából alig maradt valami, mert azt a helybéliek széthordták annak a szólásmondásnak köszönhetően, hogy „ami többet ér mint két tetyű, azt el kell vinni”. A török hódoltság Fülek elfoglalása után (1554) köszöntött a gömöriekre. Így a terület ebben a korszakban kétfelé adózott.
Gömör legépebben megmaradt vára a krasznahorkai, mely a tudatban a Rákóczi-szabadságharchoz kapcsolódik. Rimajánosi románkori bencés apátságát híressé az itt írt, vagy másolt Halotti Beszéd tette. A templom megmentése Rómer Flórisnak köszönhető. Itt a falon megelevenedik a Szent László-legenda. A történet a gömöri mesékben is megmaradt, amit a rimaszécsi magyar cigányok őriztek meg. Két vitéz küzd, s mivel nem bírnak egymással, a Világ Szépsége dönti el, ki lesz a győztes.
Egykor Gömör fezekasságáról volt híres, mivel itt tűzálló agyagból készültek az edények, így hatalmas felvevő piaca volt. Ennek tanúja a vörös festésű fehér kerámia és a sok kályhacsempe. Majd kitért a megye híres személyiségeire: Rimaszombat és Gömör szülöttjeire: Szentépteri József ötvösre (1781-1862), Izsó Miklós szobrászra (Disznóshorvát, 1950-től Izsófalva; 1831-1875, Gömör Magyarországon maradt darabkája), Miks Ferenc műépítészre (1814-1879), Holló Barnabásra (1865-1917), Rudnay Gyula Kossuth díjas festőművészre (1878-1957), Igó Aladár fafaragóra és a meggyilkolt Dúdor István (1949-1987) festőre. Kifogyhatatlan a tudósok sora is. Kezdhetjük akár az „ördöngös” professzorral, Hatvani Istvánnal (1718-1786) a magyar Fausttal, folytatva Déchy Sámuel (1742-1816) íróval, Bernát Istvánnal (1854-1942), a Hangya szövetkezett alapítójával, Kisfaludy Lajos (Sajógömör, 1924-1988) gyógyszerkutatóval, az MTA levelező tagjával. Az írók már közismertebbek: Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817-1868), Petőfi Sándor (1823-1849), akit itt táblabírónak választottak, mégis az alsómalomnál majd belefúlt a Rimába. Meg is jegyezte, nem „tud jól úszni, mint sok magyar versíró kollégája, kik tengernyi vizenyős verseikbe sem fúlnak bele”. De azért 2004-ben szobrot kapott a Tompa-téren, barátja mellett, mely Izsó alkotása. Mikszáth Kálmán (1847-1910) és szellemi utóda Szombaty Viktor (1902-1987), a méltatlanul feledett Pósa Lajos (Radnót, 1850-1914), akinek ott (lenne) a helye Benedek Elek mellet. Csakhát ő gyermektelen lévén, nem volt ki figyelmeztesse a hanyagul feledékeny utókort. Gyöngyösy István (1629-1704) alispán és költő, akinek csetneki sírját nemrég találták és újították meg, Pákh Albert (1823-1867) az MTA tagja, Móricz Zsigmond (1879-1942), akinek első felesége. Holics Janka (-1925) egy jolsvai bányatisztviselő lánya, tehát gömöri volt, Radnóti Miklós (Glatter Mikós; 1909-1944) gyökerei Nemesradnóthoz kötődnek, nyilván nem véletlenül választja a Radnóti nevet. Mács József (1931) és Kovács Magda (1946), aki a táj lelkét ragadja meg.
Ám a szlovákság is kötődik Gömörhöz, hiszen e tájon született Jozef Škultéty (1853-1948), aki a nagyrőcei gimnáziumban tanult és empátiát táplált a magyarok iránt, Pavol Dobšinský (1828-1885) népmesegyűjtő, evangélikus lelkész, író, Ivan Krasko (1878-1958), valódi nevén Ján Botto költő. Ezek zöme közép-európai műveltségű volt. Magyarul és németül is beszéltek, akadt közöttük olyan is, aki Goethével levelezett.
Nemcsak az Andrássyak kötődtek Gömörhöz, hanem a Lorántffyak is, akik nemesi előnevüket a gömöri Serkéről vették. Arány János barátját Tompát látogatta (2004-ben emléktáblát kapott), Bartók Béla (1945) itt kezdte gyűjtőmunkáját, hiszen második felesége, az evangélikus Pásztory Ditta (Edith; 1903-1982, apja az Egyesült Protestáns Gimnázium tanára volt) zongoraművész Rimaszombatban született.
Gömör tehát kicsiben az egykori Magyarországot jelenítette meg. Ezért is lehet Gömörországnak nevezni, melynek emlékműve 2006-ban készült el. Nyilván ez adhatta az ötletet, hogy szellemi országépítéshez fogjanak. 2005. június 4-én virtuális országot alapítottak. Ezen akkor sokan mosolyogtak, ám ez a jó. Nem vették komolyan, így nem támadták. Az új ország, melynek zászlaja, címere is van, fővédnöke „Mátyás király”, azaz Balázs István. Ez jelenleg „még csak” regionális kulturális egyesület, melynek főispánja van, ám egyszer majd a kisebbségi magyarság autonómiatörekvéseinek fontos bázisa lehet.
B. Kovács a délutáni órákban a nívós, negyedévenként megjelenő Gömörország c. folyóiratot mutatta be, mint a lap főszerkesztője, a Pozsonyban élő Kövesdi Károly íróval együtt, aki négy éve a lap szerkesztője. A Múltunk Emlékei c. lap megszűnte óta ez az egyetlen helytörténettel és regionális történelemmel foglalkozó lap, mely megállja helyét a többi hasonló magyar kiadvány mellett. 2000 óta jelenik meg és a felújított Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület adja ki 750 példányban. Ha a Nyugat 600 példányával vetjük össze, akkor ez nem kis szám. Konzervatív és keresztyén szellemiségű. A szerzők között találni akadémikust és kezdő tollforgatót egyaránt. A terjesztéssel viszont gond van.
Szeptemberben lesz tízéves a folyóirat, amit kellőképpen meg kívánnak ünnepelni olyan módon, hogy meghívják a testvérlapok szerkesztőit. 2005-ben B. Kovács kiadta a Gömörország c. kötetet, mely azóta szlovákul is megjelent, hiszen a szlovákoknak is tudomására kell hozni, miképpen látják a magyarok a „tájhazájuk” arcvonásait tényekben, képben és szellemiekben.
B. Kovács volt a múzeumlátogatások vezetője is. Megnéztük a nemrég megnyílt Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei szerény kiállítását, melynek 2002 óta megbízott igazgatója. Az egykori Samarjay-kúriában nyílt meg. Egykor Samarjay János, a református egyház főgondnoka élt benne. Miután özvegye 1953-ban elhunyt, óvoda működött az épületben. A kiállítás bemutatja az iskolákat, a diakóniát, tehát az egyházak életét. A négy terem közül az egyikben láthatók a szlovák reformátusokra vonatkozó dokumentumok, melyek arról tanúskodnak, hogy a második világháború után nem úgy viselkedtek, ahogy ezt Krisztus elvárta tőlük.
Kishontban csak Rimaszombaton éltek reformátusok. Ez a város volt ennek az egyháznak évtizedeken át központja, mivel itt lakott annak püspöke. Az egykori református templom tornyának kakasa viszont ma a losonci református templomot díszíti. Majd a Gömör-Kishonti Múzeumot látogattuk meg, mely egykor tüzérkaszárnya volt. 1882. szeptember 6-án nyílt meg az első régészeti kiállítás, mely a múzeum születésnapja lett. Itt vezetőnk 1990-95 között igazgató volt. A tárlat 1970-ben készült. Anyagiak híján nem sikerült azt felújítani, így számos odakozmált kísérőszöveget lehetett ott találni. A honismereti kiállítás bemutatja a területet az őskortól napjainkig. Van néprajzi és földtani része. Bemutatja az itt élő állatvilágot és növényzetet. A régészeti tárlat legértékesebb tárgyait a Méhiben, B. Kovács István által feltárt istentriász-szobrocskák jelentik. Az istenhármasságnak ez a legrégebbi megnyilvánulási formája a Kárpát-medencében. Érdekessége, hogy egyedülálló leletegyüttest képviselnek, melynek nincsenek előzményei sem folytatása.
B. Kovács kalauzolt minket a városban. Rimaszombatnak három tere van, az egyik ismét Tompa Mihály nevét viseli. A főtér volt Erzsébet-, Masaryk-, Horthy- és Klement Gottwald-tér is, 1990-ben nyerte vissza régi nevét, amikor eltörölték az egykori „munkáselnök” díszpolgárságát. Csehszlovákia megalakulásakor Janko Jesenský író lett Gömör-Kishont főispánja. Amikor azzal keresték föl, hogy Tompa szobrát el kell távolítani, a kérvényezőket kidobta azzal, hogy amíg ő a főispán, a szobor a helyén marad. 1947-ben azután eltávolították, a Széchenyi-kertben állt. 1994-ben került vissza a térre, ám nem eredeti helyére, de úgy, hogy a szimmetria kedvéért odakívánkozott egykori barátja Petőfi Sándor is. A Gömör-kishonti Múzeum előtt szégyenszemre a szovjet emlékmű áll. Helyén állt egykor az országzászló. Megtekintettük a régi és új városházát, mely 1802-ben épült. A kiterjesztett szárnyú fekete sas mellett latin rövidítés: SPRSz. Azaz Senatus Populusque Rima Szombatiensis (Rimaszombat tanácsa és népe), ez az ókori Róma jelmondatának átvétele, amivel igyekeztek kidomborítani azt a legendát, hogy a város hét település összeolvadásából keletkezett (Róma meg hét dombon). Holott a város a magyar Szombathely és a német Istvánfalva (Steffendorf) egyesülése nyomát jött létre. A négyszögletes főtér is a németek városrendező ízlésére utal. A város a reformkor óta visszafejlődött, a további romlást Trianon okozott.
A társaság megállt a református templom falánál, Ferenczy István mellszobránál. Ifj. Vaszary János alkotása carrarai márványból készült. A szobor nyakán látható vágás arra emlékeztet, a második világháború után a szobrot lenyakazták. Mátrai-Makovits Jenő állította helyre. Ezt akkor a kommunisták óhajtották.
Zsákfalu a művészet élvonalában
A gömörszőlősi – 23 éve létező – művésztelepet Végvári Zsófia művészeti kutató mutatta be lendületes és érdekfeszítő előadásban. Az 1991-től önálló község az egyetlen magyarországi település, mely nevében még őrzi a történelmi Gömör-Kishont vármegye nevét. A zsákfalu szinte predesztinálva van rá, hogy tiszta forrásként segítse a megújulást. De rajta túl már csak szivárvány látható. Termelőszövetkezet nem alakult, ami a képi megjelenítés szempontjából fontos lett. Hiszen az egyes telkek színe egyedi maradt, nem olvadhatott össze. Sajnos, lakossága állandóan csökken. Viszont előnye, hogy nem építették át házait, hiszen a városi „kultúra” nem érte el őket. A művésztelep keletkezése idején 130 lakosú község jelenleg 69 (2009) lakossal rendelkezik. Tíz évvel ezelőtt még lovakat, teheneket tartottak, ám mára a lakosság elöregedett, így a háziállatok eltűntek. 80-90 éves emberek gereblyével a vállukon járták a határt. Akkor még telefon, sem vízvezeték nem volt, hanem gémeskút. Három lámpa világította be a falut. Mindennek ellenére, annyi szeretetet kaptak a helybéliektől, hogy ez buzdította őket a folytatásra. Református temploma festett kazettás mennyezettel rendelkezik. Görög-katolikus temploma palával van fedve, ami egyedülálló jelenség. 1989-től Gömöri Műhely nevű művésztelepét Máger Ágnes festőművész vezeti. A kezdeményezés azonban korábbi (1987) és határokon átívelő, vagyis – nagyon helyesen – ignorálja azokat. A tábor felkarolta a dél-gömöri fazekasságot és fafaragást. Azóta már fogalommá vált, hiszen 4-500 alkotó vesz részt munkájában. Az előadó elmesélte, miképpen lett a haldokló település művészteleppé. Az alkotók közé tartozik Nagyferenc Katalin, a rimaszombati református gimnázium tanára.
Az évente visszatérő művészek meglepetést okoztak. A helyiek kérdezték: mi rajzolni való van itt? S ebben a kérdésben benne van az a szemlélet, hogy a helyiek számára annyira elszürkül a mindennapi kulisszák világa, nem is veszik észre, milyen értéket jelent. A helyiek reggel 5-kor indultak, majd fél nyolckor mentek haza, s ilyen alkalmakkor szívesen váltottak szót a művésztelep lakóival.
Értelmiség kontra politikus?
Majd Duray Miklós következett, aki eszmecserére kérte föl a jelenlevőket. Azzal kezdte, egykori barátja különbséget tett az értelmiségiek és politikusok között. A sör mellett feltett kérdés Durayt meghökkentette. Addig nem látott a két fogalom között ellentétet. Ez eszébe sem jutott volna, hiszen a politika területét is intellektuális tevékenységnek tekintette. Ám kiderült, ez egy izgalmas téma. De ennek kapcsán föl kell tennie a kérdést, mi az érteliség felelőssége a közéletben? Amit úgy értelmez, hogy a köz érdekében való cselekvést tekinti az értelmiség feladatának. Addig úgy vélte, az értelmiség feladata a közjó szolgálata. Így rá kellett ébrednie, ez nem ilyen egyértelmű. Egyesek szégyent hozhatnak az értelmiségre. A politikának abban az irányba kellene mozdulnia, amit Makovecz Imre az építészetben szervesnek nevezett. Vannak, akik hátat fordítanak az értelmiségi létnek, s így kiesnek a szerves fejlődésből, elidegenednek tőle. A közéleti emberek gyakran hasonlóképpen viselkednek, mintha politikus magatartást követnének. Gyakran tapasztalható, hogy csoportosan elhatárolódnak valamitől, tehát negatív álláspontot képviselnek. Holott sokkal egészségesebb lenne, ha bírálatukat pozitív szempontból közelítenék meg. Ha megfogalmaznák, miért nem jó az, ami éppen terítéken van. A szerves – tehát felelősségteljes – megközelítés szöges ellentétben áll a negatív kampánnyal. Viszont ennek a szemléletnek következtében az értelmiségi hátat fordít a politikának. A közéleti emberek elidegenednek a politikától. Ennek folyománya a negatív kampány, s így a politikai közélet szervetlen, ami az értelmiséget személyesen nem vonzza. Mindennek következménye az a magatartás, mely társadalmi szinten háttérbe kívánja szorítani a felelősségérzetet és az individualizmust erősíti. Minél több negatív hatás éri az embereket, annál inkább kerül a társadalom elfogadhatatlan állapotba. Ahelyett, hogy egy irányba haladna és elgondolkozna a fejleményeken.
A régi magyarok közélete a tapasztalaton, a társadalmi szolidaritáson és a közös célok elfogadáson nyugodott. Most sokkal rosszabb állapotban vagyunk. Ha az elszakított magyarok társadalmi helyzetét és politikai képviseletét nézzük, akkor láthatjuk, a Délvidéken öt párt képviseli a magyarságot, Horvátországban két-három csoport, a Felvidéken szétesett a magyar társadalom. Erdélyben, pontosabban Romániában is három tábor áll szemben egymással. Kárpátalján kibékíthetetlen csoportok acsarkodnak. A közös érdek viszont az, hogy rendszerűen végig kell gondolni a helyzetet. A pártosság csak akkor termékeny, ha területi autonómiával rendelkezik. Ezzel kapcsolatosan viszont fontos a társadalmi vita. Ennek alapja nem az elutasítás, hanem a befogadás. A feladatok viszont halmozódnak, mert az értelmiség nem akar, vagy nem tud halásszá lenni. Nem hajlandó szolgálni szellemi értékeivel a közösséget. Annak munkáját. Duray tapasztalata szerint, mindez negatív hatással van a határon túli magyarok közéletére. Így a közösségi munka is negatív. Mintha a liberalizmus és individualizmus hamis leple alatt a jellem szétforgácsolódna. Ennek folyománya az a gondolat, hogy egyesek azért liberálisok, mert nem értenek semmihez. Idegen, többségi környezetben az ilyen eszmék tönkre tudnak tenni. Az írók ahelyett, hogy összefognának a közösségi célok érdekében, számukra könnyebb a célt „lelőni”. „Miért mondom mindezt? Mert eldöntöttem, kilépek az aktív politizálásból. Ez sok pozitív élményt és csalódást is hozott.” Közben nincs politikusképzésünk. Az értelmiséginek nyitottnak kellene lennie, vitatkoznia kellene. Ezután Duray kikérte a jelenlevők véleményét, akik zöme amellett tört lándzsát, hogy a politikusnak értelmiséginek kellene lennie, habár ez nem mindig van így. Az a vélemény is megfogalmazódott, elsősorban államférfiakra, nem politikusokra lenne szükségünk. Ezen a pályán nagyobb kísértés is fellép, hiszen a politikusok megvásárlása, korrumpálása szinte mindennapi jelenség. Így olyan kísértésnek vannak kitéve, amilyenek egy értelmiségi általában nincs. S ilyenkor könnyen feladják annak a közösségnek a szolgálatát, amely megválasztotta őket.
Eltitkolt freskók minden bokor alatt
Középkori freskók Gömörben címmel Dr. Prokopp Mária művészettörténész tartott határozott és dinamikus előadást. Ő a Méry Ratiónál megjelent könyv szerzője, mely Középkori freskók Gömörben címmel jelent meg. Az előadó a rimaszombati szobrász, Ferenczy István méltatásával kezdte, aki Szent István vértanú szobrát készítette el. Ez a szobor az örök magyar optimizmust sugallja. Fölfelé néz, az Istenre, miközben halálra kínozzák. Ezt követendő példának mondta. Ezt tanulhatjuk meg Ferenczytől és a szobortól, mert halált megvető bátor optimizmust sugároz, amiről konferenciát kellene tartani.
Rátérve tárgyára, elmondta, a könyv tizenegy gömöri község kincseit mutatja be. A süvétei rotunda a legnagyobb a Kárpát-medencében. A körtemplom védőszentjét, Antióchiai Szent Margitot Magyarországon különösen tisztelték, hiszen az ország patrónája volt. A kultuszt II. András hozta be kereszteshadjárata alkalmával. Eredetileg Zách Felicián birtoka volt, ám a közismert okoknál fogva a Széchenyi családé lett. Nem véletlen, hogy ezen a területen maradtak meg a magyarországi művészet remekei, hiszen az ország nagyobbik, déli fele Törökország része volt, ahol nagyon sok minden elpusztult. Ami itt megtalálható, mindannyiunk közös értéke. Ezt már csak azért is becsülnünk kell, mert még Franciaországban sincsenek ehhez fogható műalkotások. Amikor Prokopp Mária Párizsban beszél ezekről, mindig megkérdezik tőle: Önök ezt negyven éve miért titkolják? Büszkének kellene lennünk ezekre, mivel nem sok maradt meg. Mégis ezek mutatják az ezeréves Magyarország színvonalát. A Magyar Királyság egységes államalakulat volt, így a falképek a budai udvar színvonalát tükrözik vissza. Nálunk minden bokor alatt találni ilyen alkotásokat! Az aranylelő helyek biztosították az anyagi hátteret. Mindez kiváltotta a világ csodálatát.
Rimabányán található a monumentális 14. századi Szent László legenda, mely önálló szellemi termékünk. A rossz elleni küzdelmet mutatja be, amiről egész irodalmunk szól. A megjelenített alkotások viszont a korabeli valóságot örökítik meg. A művek tehát nem valamiféle álomképeket tárnak elénk. Rimabrézót itáliai bányászok alapították. Templomának falait Jézus életét ábrázoló csodálatos freskók borítják, szigorú teológiai program szerint. Mindig a megrendelő határozta meg, mit kell megfesteni. Itt már térábrázolással találkozunk, mely a trecento (olaszországi reneszánsz az 1300-as években) sajátja. De elhamarkodott ítélet lenne, ha már most megmondanánk, ki kitől tanult. Ez a jövő feladata. A freskótechnika sajátja, hogy gyorsan kell dolgozni. Hiszen a festményt egy nap alatt kell elkészíteni, míg a vakolat nedves, így a festék a habarcsréteg belsejébe hatol, azzal szervesen összekapcsolódik, együtt köt meg a vele.
Karaszkón 13-14. századi freskókat találni a templomban, melyek a legcsodálatosabbak közé tartoznak. Itt is a Szent László-legendával találkozunk. Láthatjuk Ábrahám kebelét, Lázárt, a gazdag embert a pokolban, meg a 12 apostolt. A képekről készített fotókat meg kell szólaltatni, hogy jobbá, erkölcsösebbé, emberségesebbé váljunk! A falképek ugyanis szellemiséget sugároznak.
A fény szerepe a gótikában egyre fontosabb és a nép művészete kapcsolatban állt a „nagy” művészettel. Ábrázolják a perspektívát és a harmadik dimenziót. Megjelenik Ezékiel látomása az Ó és Újszövetségről, a négy evangélista. Az ábrázolás nem valódi oroszlánt mutat, hanem allegória kíván lenni. Itt már megjelennek a feliratok, melyek fontossággal bírnak. Mindez bizonyítja, a Kárpát-medence magas színvonalat képvisel, értékeink Európa kultúrkincsei. Ez minden faluban megjelenik, miközben az olaszok Assisivel dicsekednek.
A pelsőci templommal kapcsolatosan majd egyszer eldönti valaki, milyen hatás, vagy kapcsolat nyomán készült a falfestmény. A mártonházi freskó szerényebb színvonalú, népiesebb és a helyi misztériumjáték lenyomata, a helyi színjátszás krónikája. Azt mutatja, amit a falu átélt, amit hitt. Azt, hogy a szenvedés után jön a feltámadás. Itt is találkozunk a térhatással, mely Itáliában csak egy-két esetben fordul elő.
A kiadványokat minden nyelven ki kellene adni, hozzátenni a párhuzamokat – fejezte be előadását Prokopp Mária.
Ezt követően került sor az évente odaítélt KITÁSz-díj átadására, melyet a Katolikus Rádió kapott. A közszolgálati rádió megint hazudik úgy, mint 1956 előtt, viszont ez a rádióadó ápolja a hagyományokat, azt sugározza, érdemes magyarnak lenni, erkölcsi tartást ad és figyelemmel kíséri a KITÁSz működését. Juhász Judit, az adó igazgatóhelyettese köszönetet mondva kijelentette, a Kárpát-medencében mindenütt hallható. Ez az adó a szó eredeti értelmében katolikus, tehát egyetemes és nyitott. Egy mélyebb valóságot keres, reményt és szeretetet sugároz.
Este Döbrentei Kornél költő, az Átpingált március című CD szerzője és élettársa Petrás Mária népdalénekes, iparművész, a Kairosz Kiadónál megjelent Emeld fel, Uram, kicsiny Népemet! című interjúkötet főszereplője (Szervátiusz Klára beszélgetőtársa) mutatta be nagyon tetszetős kiadványát. Döbrentei költeményeit olvasta föl, Pertrás énekelt. A rendelkezésükre álló egy óra úgy röpült el, hogy észre sem vettük. Döbrentei költészete – mondta bevezetőjében Medvigy Endre – egyrészt a középnemesi, másrészt a katonai hagyományokat folytatja, markáns arculattal. Petrás viszont egyedi életutat mondhat a magáénak. Élete arról szól, miképpen tudott egy moldvai csángó felemelkedni, megtartva identitását – a hagyományokat, hitet – és közben művésszé válni. Ez a nem akármilyen egyéni teljesítmény szebbé teszi az egyetemes magyar kultúrát. Döbrentei csak annyit tett ehhez hozzá, hogy mindnyájan egyre inkább csángókká válunk. „Azért Kárpát-medence, hogy fájjék ez a tájék” – hallottuk egyik versében. „Húsvét ünnepén benyomultak Győrbe az oroszok” – ismétlődött e néhány szó annak kapcsán, hogy a költő emléket állított a vértanú püspököknek – nevezetesen Apor Vilmosnak – A felszabadítás szomorúságában c. versében.
A szülőföld dalrafakasztó kapuja
A következő napon, július utolsó napján Dr. Ádám Zita, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke A hely, ahol élünk – Regionális antológia Gömörről és Észak-Nógrádról c., előkészületben lévő könyv egyik szerkesztője mutatta be kiadványukat, mely akár minta is lehetne a hasonló tankönyvek elkészítésénél. A címlapon Ulman István fafaragó kapuja, mely az olvasót invitálja, lépjen be az egészséges tájszeretet nyújtotta világba. A hátlapon kút található, mely a történelem mélységes kútját jelképezi. A tudást szomjazó embernek föléje kell hajolnia.
A kötet szakmai műhelyekben készült, huszonöt személy írta, s ezt az anyagot össze kellet fésülni, stilárisan is. Célja, hogy a szülőföld szépségei és értékei visszahúzzák a fiatalokat szülőföldjükre. Az ne néptelenedjen el. A fiatalok manapság külföldre távoznak, s mivel nem tudják, ki volt Tompa vagy Cházár András. A kiadvány négy bevezető tanulmánnyal indul. Művelődéstörténeti ismereteket nyújt. Kitekint Európára, Magyarországra és azután Gömörre, néhol viszont fordított a sorrend. Stílusa emelkedett, a képi megjelenítéshez és szándékhoz méltó. A nagyjából háromszáz településsel kapcsolatosan a diák láthatja a település címerét, fontosabb épületeit, az élő természet szépségeit. Ezt a tájat három folyó uralja: a Sajó, a Rima és az Ipoly. E folyók és a többi patak mentén járják be a tájat, mely ezentúl már nem lesz néma domborzat. Természetesen szól a palócokról, hiszen bő ezer évet kell felölelnie. Bemutatja az ellentmondásokat is: az építést és a pusztulást. A fiatalok meg olyan feladatokat kapnak, amelyek gondolkodásra, kutatásra késztetik őket, s közben öntudatlanul szerelmesei lesznek a tájnak, mely szülőföldjük, az örök haza. Olyan feladatok elé állítják őket, amelyek dalra fakasztják az embert.
Az előadó a Vály-völgyével foglalkozó részt mutatta be. Az említetteken kívül felsorolják a települések híres szülötteit, értékeit és egy rovatban, mely úgy kezdődik: Tudod-e, hogy…? az érdekességeket sorolják föl. Majd olyan kérdések következnek, melyekhez önálló kutatást kell végezni, hogy megtalálják a választ. Nem feledkeztek meg a Magyarországon maradt gömöri részről sem. E régióban 21 település található, így a gyerek egységesnek látja ezt a történelmi tájat.
Az a gyanúnk, hogy a szeptemberben megjelenő kötet iránt a felnőttek körében is lesz komoly érdeklődés, amit a nem szűnő taps az előadás végén szintén jelzett.
Fiaim csak énekeljetek!
Tompa Mihály és Gömör erős kapcsolatáról Nagy Ákos Róbert hanvai református esperes tartott előadást. Azzal kezdte, ha a hallgatóság megismeri Gömört, akkor el sem megy innen. Tompa Mihály némileg háttérbe szorult a magyar irodalomtörténetben. Szerb Antal az írta róla, hogy jelentéktelen költő, ami meglehetősen igaztalan állítás. Családja Erdélyből származott. Apja cipész volt édesanyja cseléd. A gyerek „koraszülött” volt, ahogy ezt Gömörben kíméletesen mondják. Anyja halála után az apa nem törődött vele, így nagyapjához került Igricibe, ahonnan fájdalmas emlékeket őrzött. A puritanizmus és szegénység jellemezte nevelőszüleit. Patakra került, ahol nehezen szokott hozzá az ottani élethez. Ott virtus volt fát lopni a tanároktól, viszont őt elkapták. Ez volt tán élete egyetlen vitatható cselekedete. Pataki évei alatt kezdett írogatni és Petőfi, meg Arany nevével együtt emlegették. A szabados pesti élet nem vonzotta, végül lelkipásztor lett. Nem kellett végigjárnia a szamárlétrát. Petőfi és közötte Arany tartotta az egyensúlyt, mert a hirtelen, fegyelmezetlen Petőfi természete ellentétes volt Tompáéval, aki alapos és higgadt maradt. A szabadságharc alatt tábori lelkész. Nem megy Miskolcra, hanem Kelemérre. Híveivel elégedetlen volt, a paplak botrányos, ahogy leírja annak állapotát Az én lakásom c. versében. Felesége, Soldos Emilia hű társa. Itt írja legismertebb versét, A gólyához, ami miatt Kassán kell vizsgálati fogságot szenvednie. 1851-ben kerül Hanvára és ott marad haláláig. Hívei rendkívüli módon tisztelik, ám nem szeretik. Mégis ragaszkodtak hozzá. Sokszor szó nélkül ment ki éjszaka a határba és hajnalban szembe találkozott híveivel, akiknek nem mindig viszonozta a köszöntését. Testi betegsége nem engedte aludni. Magába forduló természet, így feleségével sem tudja megbeszélni azt, ami bántja. Itt látogatja meg Arany János, aki négy hétig marad. Tompát valami bensőségesen Gömörhöz kötötte. Halálos ágyáról fekve irányította gyülekezetét. Feleségének Putnokon szerzett lakást, hagyatékát a Jászói Apátságra hagyta.
Sok anekdota szól róla. Egy alkalommal kocsisát, aki meglopta, a verandáról lógatta le. Majd elengedte: Nem ütlek meg, üsd meg magad! Tehát találékony ember volt.
Nagy szükségünk van Tompa Mihályra – mondta az előadó -, hiszen nehéz sorsú vidéken élünk, ahol 60-70%-os a munkanélküliség, érezhető a szlovák nyomás, mely „illeszkedést” kíván, vagyis hogy olvadjunk be.
Nagy Ákos Róbertet is hatalmas tapssal ajándékozta meg a közönség.
Az alkotmányosság hőse
Kelemen Erzsébet író Tiszta szándék – Gróf Batthyány Lajos olmützi és pesti naplója, levelei c. kiadványát mutatta be, mely a Püski Kiadónál jelent meg. A kötet érdekessége, hogy az egész dokumentumgyűjteménynek tűnik, mégis a szerző szellemi terméke. Az előszóban azonban „becsapja” az olvasót. Így kezdi: „Hosszú évekkel ezelőtt megkeresett gróf Batthyány Lajos miniszterelnök egyik leszármazottja. Egy dossziét nyomott a kezembe: olvassam el, mondta, de nagyon vigyázzak rá, mert féltve őrzött kincse. (…) Gróf Batthyány Lajos fogságban írt leveleit, naplóbejegyzéseit, elmélkedéseit adta át azzal, hogy… rendezzem tehát az írásokat, fűzzem egybe kötetté.” Ennek nyomán a szakemberek keresni kezdték az eredeti dokumentumokat, melyek nem léteznek. A szerző bemutatta a miniszterelnököt, akit alkalma volt alaposan megismernie, hiszen szinte be kellett bújnia a bőrébe, meg magávéá kellett tennie gondolkodásmódját, stílusát. Az száraz volt, sok latin idézetet használt. Csak feleségéhez írt leveleiben oldódott föl. Nála a szó és a tett egységet alkotott. Ezért is többet érdemelne, hiszen a róla szóló kötetek szinte egy polcon férnek el.
Pere a huszadik századi koncepciós perek előképe. A bíró egyben vádló is, egy visszaható törvény alapján ítélkeztek felette, csak a terhelő adatokat vették figyelembe, mondanivalóját rosszindulatúan kifacsarták. Még a látszatra sem sokat adtak. Így a törvény védői a törvénytelenséggel éltek. Védekezése süket fülekre talált. A miniszterelnök így nagyon nehéz helyzetbe került. Miniszterei külföldre menekültek, pedig itt lett volna szükség rájuk. Így mi őrződik meg? – tépelődött. – A magyarság vészhelyzetbe jutott. Talpra áll a nemzet, mert lelkileg óriás volt.
Vele a magyar nemzetet ültették a vádlottak padjára. Ha Bécsben államférfiak uralkodnak, másképpen kanyarog a 20. és 21. század történetet.
A kötet „háromszólamú” egyrészt naplórészletekből és levelekből áll, másrészt korabeli kommentárokat közöl és oldalt tényszerű megjegyzéseket. Izgalmas Széchenyi-idézetek is olvashatók. Ezek a „kísérő szólamok”. Üres oldalak is vannak benne, mintha a naplóban hiányzó oldalak lennének. Ez a háromszólamúság mintha arra utalna, hogy a miniszterelnököt, aki az alkotmányosság hőse volt, három halálos golyó érte kivégzéskor. Egyik a fejét, másik a szívét, harmadik a mellét.
Az egyik közvetített gondolat mindmáig megfontolandó: „Az ellenünk lázadó nemzetiségiek tévesen értékelték a körülményeket és saját érdekeiket. Mi nem más nemzetek elnyomásáért harcoltunk, hanem magunkért és érettük. E kettő elválaszthatatlan egymástól. Az egyik boldogulása vagy boldogtalansága kihat a másikra. Mi nem ellenük, hanem a nemzetiségek számára is kedvezőbb fejlődést biztosító Magyarország megteremtéséért küzdöttünk!” (40.)
Megőrzésre átvéve
Domonkos László és Dr. Konrad Sutarski közös kiadványukat mutatták be. A Megőrzésre átvéve (Unicus Könyvműhely), a történelmi Magyarország Trianon után Lengyelországhoz csatolt területeiről beszél. Kimagaslóan fontos bemutatni azt annak ellenére, hogy a lengyel állam csupán 539 km2-nyi területet kapott Árva és Szepes vármegyéből. A két szerző beszélt a könyv születéséről és élményeikről, amikor ezt a két földdarabkát bejárták. Találkoztak olyan emberekkel, akik magyar iskolába jártak egykor és így imákat, verseket, néhány szót hibátlanul tudtak magyarul.
Az itt élő emberek két lehetőség közül választhattak. Vagy Csehszlovákiához csatolják őket, vagy Lengyelországhoz. Ők szívesebben maradtak volna Magyarországon, viszont inkább csatlakoztak a nagy katolikus államhoz. Fontos a könyv, mert ennek a területnek a története alig vont magára figyelmet. Számos szakkönyv is mellőzi ezt a tényt. Kiderült, a lengyel állam megőrizte, nem kívánta megsemmisíteni ezeket az emlékeket. Az is nyilvánvaló, hogy Lengyelországban nem folyt magyarellenes propaganda, így az ott élő visszaemlékezők, vagy azok hozzátartozói semmilyen magyarellenes attitűdöt nem sajátítottak el. A kötet bemutatja a terület történetét, az egyes műemlékeket. Néhol szociográfiai ihletettségű, másutt esszészerű. Ezen a két területen összesen 25 falu létezik. Nedec vára kitűnő állapotban várja a látogatókat, az árvai területen fekvő Kisárván (Orawka) a világon egyedülálló módon 55 magyar szent és boldog képe látható. Lengyelország egyik legszebb műemlékfatemplomaként tartják számon.
Domonkos elmondta, néha különleges, felkavaró élményekben is volt részük. Sutarski, aki kiválóan tud magyarul, beszélgetett az emberekkel, Domonkos inkább az érzéseire hagyatkozott. Ahogy a kötet címe is sugallja, a lengyel állam átvette a magyartól értékeit és a közös múltat meg kívánják őrizni az utókor számára. Ez a jövő felé mutató út. S az embernek önkéntelenül az jut eszébe, milyen jó lett volna, ha a megsemmisült csehszlovák állam is ilyen elfogulatlan lovagiassággal vette volna birtokba a neki juttatott területet. Ahogy Sutarski megállapítja: „Ha tekintetbe vesszük, hogy a szlovák nemzet – a cseh nemzet oldalán – csak a XX. században, az I. világháború végeztével került Európa politikai térképére, nem a legjobb oldaláról mutatkozott be a világnak. Azzal, hogy nemzetiségi szempontból idegen területeket kaparintott meg, igazságtalan állapotok, újabb politikai feszültségek kialakulásának okozója lett. (…) Az expanzív cseh politikához oly szerencsétlenül kötődő szlovák nemzet ezért kényszerül immáron kilencven éve arra, hogy energiáit délen a magyarok, északon a lengyelek elszlovákosítására fecsérelje. Ha akkor, az I. világháború után nem akart volna olyan sokat, nem kellett volna később azzal vesződnie, hogy eltörölje a magyar múlt nyomait ellentétben a lengyelekkel, akik nem törekszenek erre. És nem kellene álladóan a miatt aggódnia, hogy ezeket a területeket egyszer elvehetik tőle. Na, és bizonyára jóval több barátja volna a lengyelek között éppúgy, mint a magyarok között, s válhatna e két, akkor megrövidített nemzet igazi szövetségesévé.” (100-01.) Ez az ellenpróba a nemzetileg elfogult törekvésekkel szemben. „Átvettük tőletek megőrzésre – mondja játékos-kedves iróniával Ewa asszony, a nedeci vár (egyben kastélyszálló) igazgatónője…” Nem megsemmisítésre, vagy torzításra.
Lengyelországot történelme során négyszer próbálták teljesen megsemmisíteni, úgy, hogy a térképről is egyszer s mindenkorra letöröltessék – a nemzet mégis mindig talpra állt. „Nem kétséges – írja Czakó Gábor – azért, mert nem röstellt megalázkodni és térden csúszni az Úr előtt.”
Büdös jugó
Gazda József író, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke Megpecsételt vég – Kilencven év Erdély földjén (Hét Krajcár Kiadó) c. kötetének tanulságait mutatta be. Erdély nagy romlásáról szól ez a könyv – mondja a szerző. – Tehát pesszimista munka. Ezért okoz mindig gondot számára – ez az örök dilemma -, hogy az emberi küszködést bemutatva, a befejezés mégis hitet nyújtó legyen.
Ha végignézünk történelmünkön, a tatár pusztítás és a török iga kapcsán, megszólal ez a hang Zrínyinél is, hogy ez az Isten büntetése. Miért? Az egyik lehetséges válasz a 10. századból mond ítéletet a magyarokról: „Könnyű köztük árulókat találni.” Az ok geopolitikai volt, de cél határozta meg az azt. Hiszen erre semmilyen valódi ok sem volt, hiszen semmivel sem voltunk rosszabbak másoknál. Így tehát a cél minősült okká. A célok célpontja lettünk. Nemzetünk megsemmisítésén dolgoztak 1848/49-ben és 1956-ban is. A nemzeti tudatot kellett megsemmisíteni. Akik nem vallották a finnugor elméletet, azokkal mint ellenséggel bántak. Például Bálint Gáborral. Károlyiék lefegyverezték a magyar hadsereget. „Nem akarunk több magyar vért látni.” – volt a tetszetős jelszó. Ám a határok védtelenek maradtak és a magyar vért még inkább látni lehetett. Még annyit lázadás sem történt, hogy egy soproni népszavazásra adjon okot. A románok Budapestig minden harc nélkül vonulhattak. A románok a Tiszáig jutottak, s így ők is gyalázatosnak tartják Trianont, mert őket visszaparancsolták jelenlegi határaik mögé, vagyis vissza kellett vonulni a román földről. Erdély kilenc évtizede ajándékként hullott a románok ölébe.
Szőcs Géza államtitkár Kecskeméten nemrégiben azt mondta, Trianon történelem, ezzel nem kell foglalkozni. Magyarországon ezt nem érzékelik annyira, de mi tudjuk, mi történt velünk. Egy példát is elmondott, az egyik délvidéki menekültet a magyarországiak csak mint „büdös jugót” emlegették. Majd horvát területre ment, gyermekét horvát iskolába íratta, így az már azt a nemzetet fogja gazdagítani.
Ha nem jött volna a második bécsi döntés, akkor az egyházi iskolákat teljesen tönkretették volna.
A fő törekvés, meg kell szabadítani a kisebbséget értelmiségétől. S a kommunista korszakban is „jeleskedtünk”. Az a vicc járta, hogy tíz romániai kommunista közül hét zsidó, három magyar és a többi román. Romániában viszont nem azt jelentette kommunistának lenni, mint Magyarországon. Amikor Kádár Erdélyben járt, azt mondta, aki Románia ellensége, az Magyarország ellensége is! A kuláktalanítás jegyében az emberektől mindent elvettek, de a visszaadás sok kívánnivalót hagyott maga után.
Gazda legalább 2000 interjút készített nemcsak Erdélyben, hogy az emberi sorsokon át mutassa meg a történelmet. 6-700 éve nem sikeres a történelmünk. Milyen optimista üzenetet tud ezek után közölni olvasójával? Isten csodája, hogy a nemzet áll. A régi krónikások arra buzdítanak, ismerjük föl, bűnösök vagyunk. A magyarok Európa egyik leghitetlenebb nációja. Istent kiüldözték. Vissza kell hát térni a hithez. Tiszta erkölcsre van szükség és akkor számíthatunk a Jóisten segítségére.
Trianon meghaladása
Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész arról értekezett, miképpen kívánták a múlt század 20-as éveiben Trianont meghaladni. Ennek a politikának volt az eredménye az első, majd a második bécsi döntés és közben Kárpátalja felszabadítása.
Írók, költők, a szellem emberei miképpen látták helyzetüket? Az első korszak (1918-20) jellemzője a Végvári-versek. Elkeseredett, irredenta hangok fejezték ki az életérzést. „Eredj, ha tudsz…” – üzente Reményik Sándor. Majd egy esélyt láttak, ha otthon maradnak és autonómiát tudnak álmodni. Azt minden felelős tényező látta, az egység helyreállítása belátható időn belül lehetetlen. Létezett egy történelmi példa is: a független Erdély, ám kiderült, nincsenek Bethlen Gáboraink. Irreális követelés volt a mindent vissza, amit a propaganda sulykolt, ám a politika nem. A revízió az Igazságot Magyarországnak jelszavát használta.
A Szovjetunió kikövetelte magának Beszarábiát és Észak-Bukovinát, Bulgária Dobrudzsát. Mindez pillanatok alatt teljesült.
Miután a román-magyar megegyezés nem sikerült, Románia maga kérte a nagyhatalmak döntését, mivel amit felkínáltak, az kevés volt és szerették volna azt áttelepítéssel kombinálni.
A döntés után, iszonyú gyorsan sikerült konszolidálni a magyar viszonyokat. 1938-40 között ránk sütött a Nap. Bethlen, Teleky, Horthy tette a dolgát. Ha Németh László 1956-ban emelkedő nemzetről beszélt, jöhet még kor, amikor ismét így láthatjuk magunkat.
Egy majdnem Nobel-díjas író
E nap délutánján került sor a KITÁSZ-közgyűlésére. Ennek keretében két szervezet kérte felvételét a KITÁSZ-ba. A Jobbágy Éva vezette Tormay Cecile Kört mutatta be, melynek célja az írónő és a Napkelet folyóirat rehabilitálása. Tormay egykor nemzetközi elismertségnek örvendett, munkáit különböző nyelvekre fordították le, Anatole France és D”Annunzio barátai közé tartozott. A régi ház elnyerte az MTA irodalmi díját. 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába egyhangúlag választották a Marie Curie halálával megüresedett székbe. A Bujdosó könyv realisztikusan ábrázolja az őszirózsás forradalom, majd a Tanácsköztáraság embertelen időszakát. Ha 1937-ben nem hal meg, megosztott irodalmi Nobel-díjat kapott volna. Ő hozta létre a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, melynek egy millió tagja volt.
A kecskeméti csoportosulást Kovács István József költő ajánlotta, mely Toll és Ecset Alapítványként 117 taggal rendelkezik. Széleskörű tevékenységet folytatnak. Megfordult náluk Czine Mihálytól Faludy Györgyig szinte mindenki.
Majd Verset énekelni, éneket mondani – Balassi Bálint, a szerelem költője címmel Virágh László zeneszerző, a Magyar Régizenei Társaság elnöke adott műsort, mely szinte ismeretterjesztő előadássá lett. Így a hallgatóság egy része szívesen vette volna, ha több zene és kevesebb szöveg hangzik el.
A következő vasárnapi napon, augusztus 1.-én, jómagam Egy elfelejtett kassai költő, író, színművész, Isépy Natália (Királyhelmec, 1901- Kassa, 1977) életútját, alkotásait mutattam be. Végigkövettem életútját és ízelítőt adtam prózájából és verseiből, rádióbeli szerepléseiről.
Harmadik út
Dr. Neszmélyi Károly címzetes egyetemi tanár, a Népi Írók Baráti Társasága elnöke A népi irodalom és a harmadik út címmel beszélt erről a szerteágazó és a rendszerváltásig szinte tabuként kezelt témáról. Ennek az irodalomnak a születésénél Németh László bábáskodott. Jelszava volt, vállalni kell a szellem és erkölcs felelősségét. A korszak egyik kihívása volt az egyke, melyből gyakorta „egyse” lett. Németh úgy látta, ezt csakis földosztással lehet orvosolni. A híres Debreceni Káté igyekezett választ adni az ország és népe helyzetének fontos kérdéseire. Úgy látta, szigetnép vagyunk, melyet Németország, a szláv tenger és a románság, vagyis a latin Európa vesz körül. Nemzeti kiegyenesedésre, nemzetközi összefogásra van szükség. Elvesztünk, mert elveszítettük önmagunkat – hirdette. A Válasz folyóirat nemcsak irodalmi, de politikai célokat is vállalt. A Kelet Népének három korszaka volt a Szabó Pál-i (1935-37), egy kisgazdapárti (Eckhart Tibor, Nagy Ferenc, Tildy Zoltán; 1937-38), majd a Móricz-i, aki azt hirdette: Hagyd a politikát, építkezz! 1942-ben jelent meg az utolsó száma. Említeni kell a tíz kötetre tervezett Magyarország felfedezését, melyből három kötet jelent meg (Viharsarok, Futóhomok, Cifra nyomorúság). A lapok közül a Magyar Élet (1936-1944) volt a legstabilabb, melyet Matolcsy Mátyás, ifj. Fitos Vilmos és Szini Gábor fémjelzett.
Ennek a mozgalomnak a kebelében fogalmazódott meg a Harmadik Út, ez az intellektuális és humánus fogalom. Persze ez egyidős a politikai elmélettel, hiszen már Arisztotelésznél is megtalálhatjuk. Közgazdasági fogalommá egy svájci közgazdász tette, mivel elutasította a kollektivizmust ugyanúgy, mint a liberális individualizmust. Ezt 1956-ban Veres Péter és Sinka István képviselte. Az, hogy a TSz-ek mellett háztáji gazdálkodást lehetett folytatni, szintén a népi írók érdeme. Fekete Gyula nagy hatású kötete, az Éljünk magunknak? vezetett oda, hogy Magyarországon bevezették a gyest.
A Centesimus Annus pápai enciklika mutatott rá 1991-ben, hogy a szocializmus nem más, mint államkapitalizmus. A kapitalizmus célja nem az, hogy jobbá tegye az embert, hanem hogy habzsolhassa az élvezeteket – zárta mondanivalóját az előadó.
Mács József gömöri íróval, a Bolondok hajója (Madách-Posonium) regény szerzőjével Medvigy Endre budapesti irodalomtörténész beszélgetett. Bevezetőjében elmondta, megtapasztalta, milyen szeretettel fogadták az írót Batkán, szülőfalujában. Majd felvillantotta életútját. Már Fábry Zoltán felfigyelt rá. 1968-ban írta meg Adósságtörlesztés c. regényét, mely a felvidéki magyarság sorsát ábrázolja. A másik fontos regénye a Szélfúvásban, melynek hőse a második világháború után Gömörben települne le, mivel erdélyi, kitalálják róla, román. Családja és saját sorsát az Öröködbe Uram c. tetralógia örökíti meg. Végül a frissen megjelent munkájával kapcsolatosan faggatta az írót. Mács József itt valahol Úz Bence, Ábel, Kakukk Marci és Švejk rokona, s nem csoda, a regény pikareszkre sikerült. Fintor, vagy gúny, netán szatíra ez a könyv, mely keserűségből fakad. Sok benne a poén. Egy gondolat köré csoportosította az író mondanivalóját. Beneš állítólagos kijelentése köré, mely szerint az Ipoly hajózható folyó. Hajózható? Ha lúd legyen kövér. A főhős elmondja, apja matróz a határfolyón. A szélhámos mondatra sok mindent lehet építeni, szélhámosságainkat is. A főhős úgy utazik külföldre, hogy szülőfaluját el sem kell hagynia. Tehát „hasznot” húz a változásból. Szeplőst, alias Cimbalmost behívják katonának… Apját Ferenc Józsefnek hívják s a falu is kétnevű lesz Trianon után. Életemben mindig visszajártam a forráshoz – vallotta szülőfalujáról Mács. – Görömbei András irodalomtörténész fogalmazta meg a felvidéki magyarok dilemmáját. Nekik nincs hazájuk. Szülőföldje a hazája, ez az éltető erő, ezért járunk vissza. Az 1938-as visszacsatoláskor a falu lelkésze olyan szép beszédet mondott, hogy azt kinyomtatták. Szerencsétlenségére. 1945 után ezért került börtönbe. Ez a beszéd is szerepel a kötetben.
A regény annak a közkeletű tételnek kíván a cáfolata lenni, mely szerint a fű meghajlik… Ez zsákutca.
Naivan roppant könnyű a világot megváltani
Csurran a csillag – Tari István délvidéki költővel beszélgetett Székelyné Kőrösi Ilona, a KITÁSZ ügyvezető elnöke. Az Óbecsén élő Tari sokoldalú ember – ezért eleven nyulacskának is hívták -, tán még politikus is volt. Egyik versét a Betakarják az eget olvasta föl, mely életútjának, közösségének drámai eseményeit eleveníti föl: „Kilencven egy őszén harmincnyolc évesen/ kaptam meg az első behívót a háborúba/ melyet postaládánkból kotortam elő/ éppen amikor budapestre indultam/ a hunyadi szövetség alakuló értekezletére”. “az Anyaországban/ élveztem azt a pezsgést melyet egyesek/ rendszerváltásnak/ mások/ rnódszerváltásnak/ neveznek/ szegedrőI lila autójával ildikó/ vitt föl a budai várba ahol rengeteg/ megrettent délvidékível találkoztam kik/ lehülyéztek amikor megtudták hogy haza/ akarok menni – halállisták vannak – vágták/ a képembe – te pedig hős szeretnél lenni!/ – bujdosni csak ott lehet – magyarázkodtam/ zavarodottan – ahol keresik ahol meg/ is akarják találni a szökevényeket”. Egy “kíváncsiságától lázas fuldokló asszony…rettentően féltett – hiszen apja is/ délvidéki származású volt – és tudott a/ tömegsírokról a rabszolgapiacról az/ összedrótozott szájakról a szabad rablás/ vármámoros változatáról”. “a második behívó érkezését lazán/ átaludtam nem működött a csengőnk melyet/ azóta sem javítottam meg a szomszédok/ mondták hogy azon a hajnali órán hosszan/ dörömböltek kapunkon akkoriban tudtam/ meg hogy az utcánkból többen féltettek ami/ a könnyekig meghatott – hányan élik le úgy/ az életüket hogy sohasem tudhatják meg/ félti-e őket valaki az utcájukból”.
“inkább mások kerestek föl engem – gyere/ közénk politizálni – nyaggattak – a rnagyar/ írók költők értelmiségiek be vannak/ tojva azok is leléptek akik nem kaptak/ behívót – majd akkor megyek közétek ha az/ első délvidéki magyar írót becsukják -/ ráztam le őket kelletlenül addig békén/ is hagytak amíg egyik következetesen/ politizáló írótársamat a bajban/ be nem csukták – zokszó nélkül mentem közéjük/ és jött az első többpárti választás és láss/ csodát: közösségként létezni kezdett ami/ addig nem létezett kis időre átéltük/ az együvé tartozás erejét kényszerét/ aztán a széthúzás tömény nyomorúságát/ az árulás a kiszorítósdi kisszerű/ gyalázatot közelről láthattam az is hogy/ a többség dehogy szeretne szabad lenni/ a kígyózó szolgalelkűség kiskorúság/ a zsigerekben lakik”. “közben új országhatárokkal átrajzolták/ többször a térképeket és közkegyelemben/ részesültünk elszaporodtak körülöttünk/ azok kik valahol már rossz szomszédok voltak/ gyilkosként hősnek érezve magukat a hely/ szellemével visszaélve az új helyzetet/ meglovagolva a megtörténteket meg nem/ történtté téve ahogy azt már megszokhattuk/ ahogy azt már szüleink is megszokhatták a/ hadizsákmány szerepében közben felnőttek/ a gyerekeink és a háború kezdetén/ elültetett fáink betakarják az eget.”
Jugoszlávia abból élt, hogy minket kirakatban mutogattak. Ez a hamisság összeomlott. A délszláv háború azért tört ki, mert elfogyott a hadizsákmány. 1988-ban a törvénytár része lett a verbális deliktum. Börtön járt a kimondott szóért. A költészet nem fontos csak akkor, amikor már nem lehet mást csinálni. Az amerikaiak megbombázták az aldunai székelyeket is. A szerbek a bombázások alkalmával összefogódzkodtak és szavaltak. A legnehezebb helyzetben a vers, az ima, az apokrif az, ami fontos. A vers akkor lép tehát a színtérre, amikor fontos dolgokról van szó.
Az albánok száma 1921-ben nagyjából annyi volt mint a magyaroké. Most meg négy milliónyian vannak. De más a mentalitásuk, mert fiatalok. S ez a fontos, mert az idős ember nem szívesen vállal kockázatot, a fiatal viszont igen. A fiatalok a felszabadító hadsereghez szeretnének csatlakozni. Naivan könnyű a világot megváltani.
Roppant fontosak a kis közösségek. A legfontosabb a család. Minden káros, ami a család erejét gyöngíti. A Kárpát-medencében a család mellékessé vált.
Vannak közösségek, melyek erőt sugároznak, mások nem. Mi keletről jöttünk. Egyedüliek vagyunk, akik nem olvadtak be. A magyar irodalom nagyhatalom. A nyelvünk tartott meg.
Végezetül beszélt az Aracs, az első közéleti folyóiratról, mely évente négyszer jelenik meg. Március 15-én, június 4-én, augusztus 20-án és október 23-án.
Ezeréves történelmünkben két fontos dátum van. Nándorfehérvár az egyik, a másik 1956. Október 23-án halt meg Kapisztrán János is.
Egy kis őstörténet
Kiss Irén eszmetörténész arra kereste a választ, vajon a kaukázusi tatoknak van-e közük a tótokhoz, a szlovákok elődeihez. Erre nem adhatott egyértelmű választ. Sok érdekességgel szolgált a Kaukázusban élő népek történetéről. Majd a magyar népnévvel foglalkozott. Szerinte népnevünk madi-ar-ként tagolható és ez a médekre utal. Viszont e népről alig tudunk valamit. Annyi azért tudható, hogy nem akarták elfogadni Zarathusztra tanait. Azt viszont lejegyezték, Attila udvarában méd módra öltözködtek, méd papok és jósok tartózkodtak körülötte.
Pártusok, hunok, magyarok kérdéskörével foglalkozott Tábori László keletkutató szellemes, poénokkal tarkított előadásában. Örömét fejezte ki, hogy éppen abban a városban beszélhet, ahol édesapja született.
A hivatalos tudomány állandóan hazudott. 1956-tal kapcsolatosan ugyanúgy mint az őstörténet kérdéseiben. Doktori disszertációt csak abból a témából lehet írni, amit jóváhagynak.
A pártusok Amu-darja és Szir-darja vidékén éltek, vagyis azon a területen, amelyet Közép-Ázsiának mondunk. Vágy régebben Turáni Alföldnek mondtak, de ezt a fogalmat politikailag lejáratták. Tehát ez politikailag „nem korrekt” fogalom.
A tisztánlátást az is nehezíti, hogy a modern tudomány születését megelőzően, 1832-40 között azt állították, a germánok a szkíták rokonai, iráni, tehát indoeurópai nyelvet beszéltek. A magyar tudomány meg ezt a nézetet kritikátlanul átvette. Harmatta Jánossal együtt. Majd a szegedi iskola, melynek Róna-Tas András a vezető személyisége, azt hirdetik, a honfoglalás menekülés volt besenyők elől, nem egy mintaszerűen végrehajtott monumentális hadművelet.
Mindezek és egyéb csúsztatások és hamisítások Trianonhoz vezettek.
A hunok fedezték fel a kengyelt, a zablát és a nyerget. Ezért voltak fölényben a rómaiakkal szemben. A 18. sz.-ban a Fekete-tenger környékén kurgánokat tártak föl, gazdag sírleletekkel. Mindezeken a területeken láthatjuk ábrázolva a turul madarat, a mai kerecsensólymot.
Örvendetes fordulatot jelentett, amikor Bakay Kornél megcáfolta a régi dogmákat. A hunok igenis török nyelvű népek. Érdy Miklós a hunok lovastemetkezését vitte térképre.
Milyen érdekes, a pártusoknál van egyistenhit, szabad akarat, Szentlélek és Utolsó Ítélet is. A pártusok szemlemezeket alkalmaztak a halottak esetében. Az egyik a Napot, a másik a Holdat jelképezte. Ilyennel találkozunk a torinói leplen is. Ez pedig nem volt zsidó szokás. A Szent Koronán is láthatjuk ezt a két jelképet. A hun király koronáján ugyanúgy megtaláljuk a sólymot, mint a hasonló szkíta fejéken.
Az a paradox helyzet állt elő, hogy Magyarországon van Habsburg Történeti Intézet, de Magyar Intézet nincs.
A kora délutáni hazautazás során a részvevők tisztelegtek Tompa Mihály költő, református lelkész egykori hanvai sírjánál és meglátogatták parókiáját.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
A XIX. vándorgyűlés képei megtekinthetők Képgalériánkban.
