Az alábbiakban Varga Lajos olvasónk írását közöljük, melyben kifejti az oktatásügyről, az idegen nyelvek oktatásáról kialakult véleményét.
Nem tudom, mi az oka, de egyre inkább „foglalkoztat” az oktatásügy sok problémája közül egy, amit csak óvatosan érdemes megfogalmazni, mivel a pontos értékelése a dolgoknak akár politikai viharokat is kavarhatna, persze csak egy olyan országban, ahol az intézményi oktatást a kellő komolysággal kezelik, s ez az ország nem Szlovákia. Talán az egyik kiváltó ok, amiért néhány dolog nem hagy nyugodni, az éppen politikai ok, pontosabban az oktatásügyi miniszter személye körüli problémák. Sajnos nemigen emlékszem igazán odavaló oktatási miniszterre, mert az eddigiek közül alig volt olyan SZEMÉLYISÉG – így csupa nagybetűvel -, akinek felkészültsége, emberi tulajdonságai alapján feltételezhettük volna, hogy az általa vezetett és irányított minisztériumban sorra születnek majd olyan intézkedések, amelyek kellő mértékben mérlegelt, kizárólag szakmai alapon hozott döntések lesznek.
De mielőtt elkalandoznék, visszatérek eredeti problémám körülírásához. Ez pedig nem más, mint az idegen nyelvek oktatásának problémája, ezen belül is elsősorban a szlovák nyelv oktatásának indokolatlan kivételezettsége. A probléma onnan ered, hogy az alapiskolák legfontosabb feladata, hogy biztos alapot teremtsen a egy teljes emberi életnek, legalábbis ennek az emberi életnek a racionális összetevőire. Itt van mindjárt egy másik probléma: mennyire vagy mennyivel fontosabb a racionális alkotóelem az emocionálisnál? Hol, ki, milyen felkészültséggel, milyen társadalmi ellenőrzés alatt végzi az emocionális nevelést? Erről még nem láttam értekezést, pedig talán megérne ez a téma is egy misét. De vissza az „idegen nyelvhez”! Ugye szakember számára nem kérdés, hogy egy nyelv attól válik anyanyelvvé vagy idegen nyelvvé, hogy egy gyermek az elsődleges környezetében azt használja-e vagy sem. Itt mindjárt előre kell bocsátani, hogy a kevert családokban felnevelkedő gyermekeknek gyakran egyszerűen nincs anyanyelvük, mert ahol a családon belül nincs kialakult nyelvhasználat, illetve azt a kaotikusság és a véletlenszerűség jellemzi, ott a gyermek anyanyelve is kaotikus – mindent tud, de semmit sem – ezért kb. azzal lehet jellemezni, hogy ilyen nincs is.
Azt talán mindenki elfogadja, hogy gondolkodásunk alapja elsősorban az alapvető fogalmak ismerete. Talán ez addig rendben is van, amíg egyszerű kiválasztásról vagy megkülönböztetésről van szó. Bár már ezen a szinten is gyakran vannak problémák, azért még itt a legjobb a helyzet, egészen addig, amíg az iskola a maga nyelvén fogalmaz meg dolgokat, amelyeket a nebuló más nyelvi alapon nem ismer. S itt jönnek az első problémák. Mit erősítünk a gyermekben, milyen alapokat adunk? Hagyjuk, sőt gyakran intézményesen növeljük a káoszt, vagy megpróbálunk rendet teremteni?
Példaként leírnék egy megtörtént esetet: Fizika szakosként foglalkoztam tanulók felkészítésével a fizikai olimpia elnevezésű tantárgyi versenyre. Erről a versenyről most csak annyit, hogy Szlovákiában van egy ún. Bizottság (Výbor), ami ezt a versenyt előkészíti, és a lebonyolítást szakmai oldalról ellenőrzi és felügyeli. Ugye az ilyen versenyek alapvető része abból áll, hogy ez a bizottság intézi a versenyben résztvevők számára kiadott feladatok kiválasztását, biztosítja azok eljuttatását a verseny helyszínére. Maga a verseny több szintes, az ún. iskolai fordulóval kezdődik, ahol az érdeklődők igen széles rétege vesz részt a versenyben, bár az utóbbi időkben az igen széles igen szerényre módosult. Ez a tábor azonban alapvetően két – nyelvi szinten elválasztható – csoportra oszlik, a szlovák tanulók s a nem szlovák tanulók csoportjára. Ezt mindenki jól tudja és respektálja is. Ebből logikusan következik az egyik alapvető bizottsági feladat: a verseny feladatait minden részvevő számára a neki megfelelő nyelven kell kibocsátani, tehát a szlovák nyelven elkészített feladatokat le kell fordítani a megfelelő nyelvre, a mi esetünkbe magyarra. Történt pár évvel ezelőtt, hogy az egyik feladatban szerepelt egy olyan alapeszköz, amit a szlovák szakterminológia egészen más szemszögből vett szóval jelölt meg, mint a magyar szakterminológia. Ez az eszköz a mozgócsiga, szlovákul voľná kladka. Aki mindkét szakterminológiát ismeri, az nem keveri össze a mozgót a szabaddal és fordítva, mert számára világos, hogy egyik jelző sem tökéletes, ám mindkettő jól jellemzi az eszközt, ugyanakkor nem követi el azt a hibát sem, hogy megpróbálná összemosni a két jelzőt. Történt azonban, hogy a „szakfordító” a rossz értelemben vett fordító volt, s lefordította a voľná kladka- t szabad csiga-ra, s ez így a magyar nyelvű kiadványban meg is jelent. Én személy szerint kabarét csináltam a dologból, gondolom a verseny akkori résztvevői a mai napig nem felejtették el az elszabadult, garázdálkodó csiga képét, s jól megjegyezték, hogy attól, hogy valami mozog még rab is lehet – pl. börtönudvaron sétáló elítéltek. És ugyanez fordítva is igaz, aki szabad, az nem mind képes mozgásra – pl. közlekedési baleset áldozata vagy más súlyos betegségben szenvedők jelentős része válik mozgásképtelenné, bár nem rab egyikük sem. Tény és való, hogy az efféle baklövések haszna abban áll, hogy a megfelelő háttér fogalmi renddel rendelkezők számára maga a fizikai elv még világosabbá válik, ám akiknél a fogalmakban van némi kis bizonytalanság, ott ez hatványozottan növekedni fog.
Talán ez a példa elég intő lehet arra nézve, hogy az idegen nyelv, nyelvek ismerete, mennyire kétélű fegyver. Ugye ezt nem szokták hangsúlyozni, mert kinek érdeke ez? Kinek érdeke a mai Szlovákiában, hogy egy gyermek a legrövidebb és legbiztosabb úton jusson el a környező világ alapos leírásához? Az általam eddig ismert szlovák oktatásügyi miniszterek között egy sem, hangsúlyozom, egy sem vette a bátorságot még ahhoz sem, hogy ezt sejtesse. Nem akarta? Nem tudta? Vagy akarta, de nem tudta? Vagy nem akarta, mert tudta?
Érdemes ezzel foglalkozni? A válasz a parlamenti és parlamenten kívüli pártok programjaiban keresendő. Figyelmeztetem azonban az érdeklődőket, hogy túl nagy elvárásokkal ne kezdjenek olvasásba.
Varga Lajos, Felvidék.ma
