Az Eperjesi Egyetem Szent Iván napján díszdoktori címet (Doctor honoris causa) adományozott Rudolf Schusternak, a Szlovák Köztársaság korábbi elnökének. A kitüntető cím átadására a 2010-ben felújított Eperjesi Evangélikus Kollégium patinás dísztermében került sor.
Az épület homlokzatán elhelyezett szlovák és angol emléktábla hirdeti, hogy az 1667-ben alapított neves intézmény közel három és fél évszázada áll a művelődés szolgálatában. A bejárati folyosón két magyar nyelvű emléktábla emlékeztet az intézmény szerepére a magyar művelődéstörténetben. Az egyiken: Ennek az ősi kollégiumnak volt tanítványa az 1816/17, 1817/18, 1818/19-es tanévek alatt Kossuth Lajos. A másikon: Itt született Greguss Ágost 1825. április 27-én.
A lélekemelő díszteremben megtartott ünnepi ceremónián a laudáló méltatta Rudolf Schuster irodalmi és közéleti tevékenységét, különös tekintettel a 40 kötetet kitevő alkotásaira; személyes kapcsolatait Eperjes városával és az Eperjesi Egyetemmel. A díszdoktori lánc és az oklevél átvétele után maga a kitüntetett szólt a diplomáciai testületek, szlovákiai egyetemek megjelent képviselőihez, és az ünnepélyes alkalom meghívott vendégeihez.
Az Elnök úr mindjárt az elején leszögezte, hogy felszólalásával tabukat kíván döntögetni. Kerekperec kijelentette, hogy ő német, vagyis mánta, mint a mecenzéfiek és stósziak többsége, és az elemi iskola négy osztályát Mecenzéfen német iskolában végezte. Kitűnő eredménnyel. A második világháború után ötödikbe szlovák iskolába került, ahol az év végi bizonyítványába ezt írták: Nem osztályozható, mert nem ismeri a tanítási nyelvet! Az osztályismétlés után elég nehezen végezte el a polgári iskola alsóbb osztályait, mégis középiskolába jelentkezett. Az iskola igazgatója nem javasolta továbbtanulásra arra hivatkozva, hogy úgy sem lesz képes pótolni az „elherdált” négy évet, elég lesz ha ő is valamilyen mesterséget tanul, mint a két idősebb bátyja. Ő mindezek ellenére szívósan készült az építészeti szakközépiskola felvételijére, ahová bekerült, majd a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetemen építészmérnöki végzettséget szerzett.
Vallomását Eperjesnek szánta, mert ennyire őszintén még nem beszélt önmagáról, sem Kassán, sem Pozsonyban, sem Mecenzéfen, igaz az utóbbi helyen mint földit mindenki jól ismeri. Amikor még a középiskolában is küszködött a szlovák nyelvvel, álmában sem gondolta volna, hogy egyszer majd irodalmi munkásságra vállalkozik ezen a nyelven. A későbbi ajánlat rádiós forgatókönyvek írására szólt, amit detektívregények írása követett. Egyik ilyen regénye – Szőrszálhasogató (Puntičkár) – amolyan életfilozófiájának is a megtestesítője, mert az ő értelmezésében a cím inkább precizitást, pontosságot jelent, ami egyaránt érvényes az életére és munkásságára. Mindehhez párosuló igény: a vezető mindenkori példamutatása beosztottjai előtt.
Szerinte műszaki végzettsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a legbonyolultabb feladatok – például: Kassa és környéke ivóvíz-ellátásának a megoldása, a kassai Fő utca rekonstrukciója – esetében sikerült racionális kiutakat találnia. Sok támadás érte, amiért Kassa még az elmúlt rendszerben testvérvárosi kapcsolatot létesített a nyugat-németországi Wuppertal városával, pedig ebből a kapcsolatból a kelet-szlovákiai metropolisznak sok haszna származott a város építése, fejlesztése és üzemeltetése terén egyaránt.
Közéleti tevékenységében a legnehezebb időszaknak a kommunális politikában eltöltött éveket tartja. Szerinte egy település vezetője naponta találkozik a polgárok gondjaival, választói naponta állítanak ki munkájáról bizonyítványt, ezért – szerinte – jobban és elmélyültebben kellene mérlegelnünk, hogy kire bízzuk településeink sorsát – sorsunkat!
Gyakran találkozott olyan véleménnyel, hogy egy közéleti tényező esetében nem szerencsés az irodalmi tevékenység, mert támadásokra ad/hat/ okot. Őt éppen ezek a vélemények vezették a tényirodalom felé; publicisztikák, monográfiák és útikönyvek megírásához. Szerinte egy kortárs vélemény külön esszenciájához tartozik a személyes, néha forró, érzelmi vallomás, ami már az események későbbi leírásánál elmarad. Szerinte semmi sem csak fehér, és csak fekete, mert értékek születtek korábban is, és születnek ma is. Egy ember életéből nem hagyhatók ki napok, évek, akár egy nemzet történelméből sem!
Az Eperjesi Egyetem rektora gratulációjában azt is megemlítette, azért került sor a díszdoktori cím átadására az Eperjesi Evangélikus Kollégium történelmi épületében, mert az egyetem elődjének tekinti az országhatáron belül és kívül egyaránt méltán elismert intézményt. Jómagam a gyökerekhez való visszatérésnél azt sem tartanám idegennek, ha kezdeményezné a szlovák és angol emléktábla mellé egy magyar nyelvű emléktábla felállítását is, ahogyan az európai kultúrnemzeteknél szokás az alapítókról megemlékezni, egyben nyugtázni építő, gyarapító igyekezetüket az évszázadok során.
A díszdoktori cím átadása után került sor egy fotókiállítás megnyitására az egyetem tágas könyvtárában. Az izgalmas – sokszor valószínűtlennek tűnő fotók – Izlandra, Alaszkára, Kamcsatkára, Grönlandra, Kanadába, az Északi- és Déli-sarkra viszik a látogatót. Az Elnök úr elmondta, olyan vád is érte, miért fotózik (filmezik) távoli tájakat, és nem itthoniakat. Válasza csak ennyi volt: Igaz, hogy szinte bejárta a világot, de neki a szíve csücske az abaúji táj, a Felső Bódva mente, Mecenzéf és varázslatos környéke!
Máté László, Felvidék.ma
