Ha a csallóközi Karcsaszél bármelyik településén járva bepillantunk az egyre korszerűbb családi házak udvarába, vagy kertjébe, és szemügyre vesszük e hajlékok külsejét, az udvart, sok ötletes, eredeti megoldás kelti fel figyelmünket. Tavasszal és nyáron a valamikori veteményeskertek helyén többnyire gondozott pázsiton ötletes örökzöld élősövények és díszfenyők, néhol kis halastavak társaságában virágba borult egzotikus bokrok és cserjék váltanak ki kellemes érzést a nézelődőben. S ebben a környezetben a legfiatalabb nemzedékek számára szinte már ismeretlennek tűnhető régi mezőgazdasági eszközök – szekerek, vasekék, jármok, kocsikerekek stb. vonják magukra a nézelődő figyelmét. Egy pinkekarcsai faluvégi ház falán, az eresz alatt a nagypapa ünneplő csizmája emlékeztet a múltra, másutt meg a régi parasztkocsik és csézák fényesre lakkozott kerekei váltak a házfal sajátos díszítő elemévé. Van porta, ahol a konyhaajtóval szemben ágas oszlopon színes cserép tejesköcsögök csokra látható, máshol kerekeskút teszi romantikussá a telket.
Mindez nemcsak a régiségeknek, mint divatos díszítőelemeknek az előtérbe jutását, de a rohamos fejlődésben a múlt emlékei, az elődök keze nyomát viselő munkaeszközök megőrzése iránti elhatározást, tudatos hagyományápolást és nem egy esetben a letűnt világ tárgyi emlékei fölött érzett nosztalgiát is kifejezésre juttatja.
A Pinkekarcsa kellős közepén álló kápolnával szemben, ahol Királyfia-, illetve Egyházkarcsa irányában kanyarodik az út, az egykori Görcs-porta helyén emelkedő sarokház kertjében idillikus régi tájképekre emlékeztető látvány tárul elénk. Kerekeskút közelében gólya szögezi piros csőrét az előtte lapuló béka felé, arrébb pedig vadkacsák pihennek a fűben. Élettelen, ám valósághű díszállatok ezek, elrendezésük méltán vonja magára az arra járók, különösen a gyermekek figyelmét. Ez azonban nem zavarja a pázsiton kapirgáló valódi törpetyúk-anyót, sem annak sötét pihés csibéit. A kerítés közelében zöldre festett eke és taliga majd egy burgonyaültetéshez használt töltőeke idézi a múltat. És ez csupán ízelítő abból a sokféle múltidéző régiségből, amely Hervay József nyugdíjas villanyszerelő házában és portáján tárul a látogató elé.
A házigazda a konyhában kezdi gazdag gyűjteményének bemutatását. A falon, külön polcon, a vizeskorsók sora juttatja eszembe a régi nyarakat, amikor aratáskor ezekből oltottuk szomjunkat. A korsók mellett sorakozó
tejesfazekak a gyermekkor nagy tejivásait idézik fel bennem. A régi és újabb keletű dísztányérok közt kitűnik egy egyszerű, de finom díszítésű példány. – Ezt a tányért nagy becsben tartom, mert nagyanyám hagyatékából maradt fenn – jegyzi meg vendéglátóm. A régi karcsaszéli, de nyugodtan mondhatjuk, a csallóközi konyha légkörét, az ott folyó munkát eleveníti fel képzeletünkben a sarokban álló köpülő vagy a rokka s a mák, dió, kősó, fűszer stb. összezúzására használt vastörők és famozsarak, no meg a 20. század első feléből származó kávédarálók választéka. – A rokka nem helybéli szerzemény, cserébe kaptam egy kidolgozott vaddisznóbőrért – tájékoztat a gyűjtemény tulajdonosa.
A déd- és nagyszüleink mindennapjaihoz tartozó tárgyi emlékek közt őrzi Hervay József a faszenes vasalókat, a kenyérsütés kellékeit (sütőlapát, szalmából font kosarak, kenyérkendők), egy 19. század végi varrógépet, sőt, az akkori falusi építkezés emlékeként a vályogtégla-gyártás fő eszközét, a mórvető formakeretet is. S azon már nem is csodálkozom, hogy a lakóház udvarra néző falát igavonáshoz használt kettősjárom s régi kocsikerék díszíti.
Már szinte teljesen letűnt életmódot, a múlt század történelmét idézik a Hervay család régiség-kollekciójában az
egykori kézi szerszámok, a kézműipar és a porcelánfestészet egy-egy ritkaságszámba menő példánya, a katonáskodás és a világháborúk személyes emléktárgyai.
Az előszobába lépve, nyilván a nős férfiaknak szóló tréfás figyelmeztetésként, komótba illesztett tükörben láthatjuk fejünket. Patkókból kiálló kampóra akaszthatjuk kabátunkat, agancsokból készült fogasra a kalapunkat.
Tőrökkel, kardokkal, szuronyokkal és régi kimustrált karabéllyal, meg tábori kulacsokkal övezve az előszoba főfalát díszíti becses ereklyeként a dédapa – ugyancsak Hervay József – díszes, címeres kőnyomatos obsitja, a Végelbocsátó levél. A Pozsonyban 1912-ben kiadott okmány szerint Hervay József a Monarchia hadseregében mint honvéd gyalogos összesen 12 évet és három hónapot szolgált…
A dokumentum alatt a háború második évében kiadott, a 1914–1915-ös évszámot, Szűz Mária-képeket, meg Ferenc József császárt és magyar királyt, valamint Vilmos német császárt ábrázoló emlékkép látható, rajta a felirattal: Szűz Mária, könyörögj érettünk és a vitéz harcosainkért. Egy másik első világháborús ereklye a Központi Hatalmak (a Monarchia, a Német Birodalom, a Török Birodalom és Bulgária) uralkodóinak arcképével és ezen államok zászlajaival díszített porcelán emlékbögre. A 2. világháborús emlékek közül kitűnik egy ágyúlövedék 35 cm magas sárgaréz hüvelye ezzel a belevésett szöveggel: Emlék Oroszországból. Sz.J. 1942–1943. (Sz.J. kilétét homály fedi. Lehet, hogy vérbeli tüzér volt, aki a csatamezőről emlékként a sárgaréz hüvelyt hozta haza.) A fegyvertörténeti maradványok közt ágaskodik még egy német légelhárító lövedék 70 cm magasságú hüvelye. Erről azt tudni, hogy 1945 után valahonnan Bős környékéről került a gyűjteménybe. Sorolhatnánk még a ritkaságszámba menő tárgyakat.
Például az előszobában álló s alapos német munkáról tanúskodó Coburg-kályhát, amelynek tetejére a tervek 
szerint szobrászati alkotás kerül majd. Nemrég fejezte be Hervay József egy régi hazai és külföldi bankjegy- és pénzérmegyűjtemény rendezését is. A bankjegyek egy-egy ország, nép múltjáról, kiválóságairól és különösen művészeti értékeiről is szólnak. Az egymást követő nemzedékek, látván a Monarchia-beli, majd a két világháború közti magyar és csehszlovák, osztrák és német, meg orosz pénzeket, felidézhetik ifjúkorukat, azokat az időket, amikor ezek a fizetőeszközök voltak forgalomban.
A kérdésre, hogy a sokrétű gyűjtemény melyik darabja áll a legközelebb Hervay József szívéhez, ezt a határozott választ kapom: Nekem az itt látható tárgyak mind kedvesek, hiszen azért kerültek ide, mert mindegyik ötletességet, szépséget, emberi alkotóerőt rejt magában! Tudom – fűzi hozzá –, e sok tárgy tisztán tartása, leporolása feleségemnek – Marikának – többletmunkát jelent. De úgy érzem, nemcsak ő, hanem családunk minden tagja megértést tanúsít kedvtelésem, vagy ahogy most mondják, a hobbim iránt. Többször felhívták figyelmemet egy-egy régiségre, megmentésre érdemes tárgyra… Igaz, sokszor a szemétrakásból, sőt, volt egy eset, amikor a kandallóhoz készített tűzifa közül mentettem ki a nekem értékesnek tűnő „lim-lomot”. A verandánál látható kőoroszlánokkal lányaim, Melinda és Erika ajándékoztak meg…
Útjai során Hervay József igazi gyűjtői szemmel tekint az embert körül vevő tárgyak világára. Mágnesként vonzzák az első látásra értéktelennek tűnő, de maguk voltában egyedi tárgyak. Amikor néhány évvel ezelőtt vejével, Hipík Lászlóval, a Koszovóból visszatérő szlovák katonákat hozó repülőgép katasztrófájának színhelyére, a magyarországi Hejcére látogatott el, két darab alaktalan tárggyá összeolvadt alumínium repeszt hozott haza. – Az áldozatok vőm bajtársai voltak, jegyzi meg halkan Hervay József, majd hozzáfűzi: Ilyen tragikus eseményekre is emlékeztetnek ezek a maradványok…
Ha jó hangulatban van Hervay József, maga is szívesen készít olyasmit, ami szokatlan, ám kellemes látványt nyújthat a szemlélődőnek. Felszólít, nézzek csak fel a ház kéményeire! 
S valóban! Hatalmas karimájú, s Alexandre Dumas legendás testőreinek díszes fejfedőire emlékeztető, tollal díszített kalap látható a kémény felett. – Senkinek sem jutna az eszébe, hogy a kalap felső része egy kimustrált vödörből készült – mondja. A kalaptól jobbra, a tetőzet magasabb pontján egy leeresztett szárnyú méltóságteljes madár alakja vonja magára a figyelmet. A madárhoz annyi a kommentár, hogy rátekintve, a karcsaiaknak első pillantásra a turul jut az eszébe…
Múzeumi szakemberek s általában a múlt kutatói bizonyára találnának ebben a magángyűjteményben szakmai és művészeti szempontból is értékes tárgyi emlékeket. Különösen a népi kultúra alkotásai, a világháborúkhoz kötődő katonaemlékek, majd az iparművészeti alkotások – köztük egy feltűnően szép régi cseh porcelán teáskészlet –, háztartási vagy mezőgazdasági eszközök lehetnének méltán részei múzeumi gyűjteményeknek. De Pinkekarcsa eme rejtett kincsei nem eladók! Tulajdonosuk a leghatározottabban utasítja vissza a fémgyűjtők és színesfém-kúfárok gyakori tolakodó érdeklődését. Mert hát ő ezeket a tárgyakat szereti, szépnek látja, és mint mondta, még sokáig gyönyörködni szeretne bennük.
Távozóban az elődök életének és munkájának emlékeit s magyar hagyományaink szellemét őrző családi házból még visszapillantok a kémény fölötti kalapra. Gondolatban én is megsüvegelem Hervay József kitartását, értékmentő, s a tárgyak szépségét felismerő játékos képességét…
Somogyi Mátyás, Felvidék.ma
