Kassán

A felvidéki zászló alkotói lerótták tiszteletüket II. Rákóczi Ferenc és Thököly Imre sírhantja előtt.

Kopecsni Gábor és Pucskó Zsolt párjaikkal tiszteletüket tették a két történelmi hősünk előtt, akik hősi tetteiből és egyben zászlajából alkottatott meg a felvidéki zászló. Az alkotók közül ketten, Molnár Attila és Aranyossi Szabolcs lélekben vettek részt az eseményen.
KésmárkonA gömöri Baranta völgyből indultak október elején először Kassára, ahol a Szent Erzsébet dómban található többek között II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és Bercsényi Miklós sírja is. Kassa után Thököly Imre fejedelem sírját látogatták meg szülőföldjén Késmárkon, ahol az evangélikus templom őrzi földi maradványait.

“E neves hősök előtt tisztelegtünk, “bemutatva” nekik a felvidéki zászlót, hogy a múltból táplálkozva tudjunk munkálkodni a jelenben a jövő felé! Ma másféle harcot vívunk, mint ők egykoron, de a célunk ugyanaz: a magyarságunk megtartása!” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Szövetség elnöke, az egyik alkotó.

Hozzátette: “Minden tiszta szívű magyar embernek ajánlom, hogy látogassák meg ezeket a helyeket Kassán és Késmárkon, ne csak kiránduljanak, hanem zarándokoljanak is, amiből erőt meríthetnek az Útra, amin járnak!”

A felvidéki zászlót először Dunaszerdahelyen lengették meg idén április 18-án, a kitelepítettekre való megemlékezésen. Az ünnepélyes zászlószentelésre az Ősök sarjai ünnepen, június 21-én került sor a péterfalai Baranta-völgyben.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53205,54495,55696″}
II. Rákóczi Ferenc zászalajaII. Rákóczi Ferenc nyughelyeThököly Imre - Felső-Magyarország és Erdély fejedelme