Karácsony első napja (december 25.) az év legjelesebb ünnepei közé tartozott. A délelőtti nagymisén a katolikus hívek közül mindenki részt vett. Már jóval a harmadik harangszó előtt elindultak a templomba, mert ilyenkor nem illett későn menni vagy „beharangozás” után érkezni az istentiszteletre. A férfiak, a legények és a fiúgyermekek a templomkertben gyülekeztek. valamennyien kezet fogtak egymással, és boldog karácsonyi ünnepeket kívántak.
Az előző nap szokásai és előírásai közül néhányat ezen a napon is betartottak. Az asszonyoknak például nagykarácsonykor sem illett elsőként más házhoz menniük. Az illető családra nézve mindez ugyanis nagy szerencsétlenséget jelentett volna. De nem igen mentek ilyenkor a férfiak se látogatóba. Tilos volt ezen a napon a kölcsönkérés s a kölcsönadás is.
A ház körül is csak a legszükségesebb munkát végezték nagykarácsonykor. Az állatok etetéséhez szükséges takarmányt már az előző napon bekészítették. A gazdasszonyok a főzést sem igen hagyták december huszonötödikére. az ünnepi ebédet általában már karácsony böjtjén előkészítették. A karácsonyi ételek közül nem hiányoztak a zsírosabb falatok sem.
Bálint Sándornál olvassuk, hogy a „régi vágású öregek” éjféli mise körül még a tüzet is úgy megrakták, hogy arra se legyen karácsony napján gondjuk. A bukovinai székelyek pedig egyenesen bűnnek tartották az e napon való főzést.
Közöl palócföldi adatokat is Bálint Sándor, többek közt a litkeiek kapcsán említi, hogy ott ilyenkor csak annyit jártak, amíg a templomba mentek és hazajöttek. Annak pedig, aki ilyenkor fölöslegesen járkált, „mázsát, vagyis máktörő mozsarat kötöttek a hátára”.
Ugyancsak a szóbanforgó kutató említi „a Betlehemi Kisdednek részben a Prágai Kis Jézus kultuszában, részben ponyvairodalmunk legendáiban, ájtatosságainkban élő népi hagyományvilágát”, amely karácsony napjához is kötődik. az osztrák–cseh barokk újjászületés egyik legjellegzetesebb ikonográfiai és kultikus szimbólumának tájainkon is nagy hagyományai vannak: a kisded eme szobrait templomaink és ájtatos híveinek egyaránt őrzik. (Bálint S., 1989. 107. l.)
Király Lajos Somogy megyéből közöl az ünnepre vonatkozó értékes adatokat. A karácsony napi szertartásos mosakodás kapcsán írja, hogy a szentestei vacsoráról maradt almába filléreket raktak, ezt fateknőbe tették, hideg vizet öntöttek rá, s fejszére és ekevasra állva eme vízzel mosakodtak.
Karádon és Lakócsán a gyerekek e napon is jártak köszönteni: egészséget, gazdagságot kívánni. (Király L., 1995. 121. l) A menyhei gyerekek hasonló célú karácsonyi köszöntőjéről, a parázsolásról Manga János írt a XX. század közepén. Ennek kapcsán említi a délszlávok palozníkját is, aki karácsony reggelén a tűzhelyhez lép, két tuskódarabot vág össze úgy, hogy azok szikrázzanak. (Manga J., 1942. 26. l.)
Közöl Manga Középső-Ipoly menti adatokat is, megemlítve például, hogy Pereszlényben egy asszony karácsonykor még a faluból lévő menyeit sem engedte haza, mert azok pört, szerencsétlenséget vittek volna.
Szintén Mangánál olvashatunk a karácsonyi alma mágikus tulajdonságairól. Felsőszemeréden például a nosdóvízbe piros almát és aprópénzt tettek, hogy a család tagjai egészségesek és gazdagok legyenek. Gömörben ilyenkor a gazdasszony a kútba dobott piros almát, majd merített egy vödör vizet, azt bevitte a szobába, ott szótlanul üvegbe öntötte. A „szótlan vizet” később torokfájás ellen használtak fel öblögetésre. (Manga J., 1942. 27. l.) Deménden, Hont megyében a karácsonyböjti almát félretették, s másnap arról itatták az állatokat. (EA 000 907. 4. l.)
A nyugati palócság jellegzetes karácsonyi ételeiként emlegették a disznóhúst, a hurkát és a mákoskalácsot. Disznóhúst azért fogyasztottak, mert ez az állat „a házhoz túrja a szerencsét”. (Manga J., 1942. 27. l.) A szokás a vidék egyes településein újév napjához kötődött.
Csáky Károly, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58311,58310,58285,58284,58266,58254,58252,58250,58247″}
