A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás szervezésében megvalósuló: A Korunk történelme (1867 – 1994) rendezvénysorozat keretében, február 25-én, Schwarzwölder Ádám, tudományos segédmunkatárs „A dualista Magyarország és Európa”- címmel tartott előadást.
Bodrogközi Magyar Közösség Házában (BMKH) az előadót és a közönséget Feke Ferenc, az est moderátora köszöntötte.
Schwarzwölder Ádám előadásában kifejtette: A dualizmus korának fél évszázadát „boldog békeidőknek” is nevezik. A korszak jelképe az uralkodópár volt, az1967 és 1916 között uralkodó Ferenc József és népszerű felesége, Erzsébet királyné („Sisi”). A korszakot a liberalizmus politikája jellemezte. Az ország ezekben évtizedekben az ipar, kereskedelem, a tudományok, művészetek, a társadalmi élet minden területén hatalmas mértékben fejlődött, behozva a nyugati országoktól való évszázados gazdasági és társadalmi lemaradást.
Az Osztrák–Magyar Monarchia az akkori Európa 2. legnagyabb területtel rendelkező országa volt, és a népesség számát tekintve is a harmadik helyen szerepelt. Jelentős haderővel bíró dualista államalakulatból, elsősorban Magyarország tudta jól szervezetten és hatékonyan működtetni az államgépezetét.
Az 1866-os porosz-osztrák háború Bécs vereségét hozta, a háború elvesztésével Ferenc Józsefnek újabb tartományról, Velencéről kellett lemondania. A sorozatos kudarcok, és az 1860 –as években felerősödő pénzügyi válság végül rákényszerítette Ferenc Józsefet a magyarokkal való mielőbbi megállapodásra.
Az 1867-ben létrejött kiegyezéssel Ausztriát és Magyarországot, a Pragmatica Sanctio szellemében, a közös uralkodó személye mellett a közösen irányított külügy, a hadügy és a pénzügy kötötte össze, egészen 1918-ig – állapította meg az előadó.
Kialakultak a közös szervek, a három minisztérium, a közös minisztertanács és a közös
ügyek költségvetéséről határozó parlamenti delegációk, és kialakult a közös egyetértésben kezelt ügyek köre is. Ilyen volt a gazdaság. A kiegyezés tehát 1867-ben a gazdaság kérdését nem a közös ügyek, hanem a közös egyetértésben kezelt ügyek közé sorolta. Ez azt is jelentette, hogy a gazdasági kiegyezés kérdéseit és a vámuniót 10 évente újra kellett tárgyalni, és rendszeresen, közös döntéssel, meg kellett újítani. A megújítás 1867 és 1918 közt mindig meg is történt, többek közt azért is, mert a két ország uralkodó köreinek ez közös, elemi érdeke volt. Emellett a két ország hatalmas 50 millió lakost számláló belső piaca mindenki számára kedvező és előnyös gazdasági közeget teremtett. A megújítás mellett szólt az is, hogy a gazdasági közösség végső soron a Monarchia egyik legfőbb összetartó erejét jelentette – fejtette ki Schwarzwölder.
A mezőgazdaság még nagyobb termelést akart elérni, és ennek érdekében nagyarányú fejlesztések történtek. Ilyen volt a vetésforgó alkalmazása, trágyázás bevezetése, fajtanemesítések, istállózó állattartás, arató-cséplő gépek alkalmazása. A nagyobb termelést már raktározni kellett, így beindult a feldolgozás is. Magyarországon tehát fejlődésnek indult a feldolgozóipar. A feldolgozóipar fejlődése kezdetben az élelmiszeriparra korlátozódott, de ez a fejlődés maga után húzta a gépipar fejlődését, hiszen a feldolgozáshoz gépekre volt szükség. A gépipar fejlődése pedig hatott a nehéziparra, hiszen a gépek előállításához vas és acél kellett.
A kiegyezés idején Magyarország teljes nemzeti jövedelmének 60%-át a mezőgazdaság állította elő. Az első világháború előtt az ipar és szolgáltató ágazatok fejlődése következtében ez 40%-ra esett, de még így is a nemzetgazdaság legjelentősebb ágazata maradt. A jobbágyfelszabadítás következtében azonban torz birtokszerkezet jött létre.
A kiegyezést követően minden befektetés a vasút felé fordult. Kezdetben magántársaságok építették a magyar vasúthálózatot, 1873-ig a vasút hálózat megháromszorozódott, elérte a 6300 km-t. Ezután 1880-1891 közötti években csaknem összes fővonal állami tulajdonba, a MÁV kezelésébe került.
A dualizmus korában Magyarországon az ipar három húzóterülettel rendelkezett, melyekben hazánk európai szinten is kiemelkedő teljesítmény nyújtott. A hátrom terület vasútipar illetve a malomipar és az élelmiszeripar. Az élelmiszeriparon belül a konzerv és cukoripar járt az élen – folytatta az előadó.
A dualizmus alatt körülbelül két és félszeresére nőtt az egy főre jutó nemzeti jövedelem, az iparból és kereskedelemből élők aránya 20 százalékról 40 százalékra növekedett, míg a mezőgazdaságból élők aránya 75 százalékról 60 százalékra csökkent. 1914-re már a nemzeti jövedelem 1/3-át az ipar adta. A magyar gazdasági felzárkózás szempontjából szerencsés volt e korszak. A gazdasági fejlődés terén sikerült előnnyé változtatnia azt a hátrányt, amit a megkésett fejlődés jelentett. Korának élenjáró technológiáit, technikáit vehette át egyből, ez meglepően gyorsan sikerült.
A tőke, az áruk és a szellemi javak szabadon és az előző korokhoz képest hihetetlen sebességgel áramlottak. Magyarország a monarchia részeként betagolódott a „civilizált” világba. Valamelyest lefaragott Ausztriával és Csehországgal szembeni hátrányából. Az évszázadok mulasztásait azonban nem lehetett néhány évtized alatt bepótolni, s a történelmi Magyarország számára hamarosan véget ért az ipari forradalom. Kitört az első világháború.
A Monarchia lakossága a dualizmus fél évszázada alatt 35 millióról 50 millióra növekedett, és ezen belül jelentősen nőtt Magyarország lakóinak száma is, 15,5 millióról 21 millióra. A népesség körében érvényesült egy belső migráció, a városokba áramlás révén, a városi lakosság aránya 13százalékról 25 százalékra nőtt, ugyanakkor egy kivándorlási tendencia is érezhető volt, hiszen a korszakban mintegy 2 millió lakos emigrált – ismertette az előadó.
Bár 1868. december 8-án a magyar országgyűlés megalkotta Európa akkor legliberálisabb nemzetiségi törvényét, az 1868/44 –es számú nemzetiségi törvényt. Ám a nemzetiségi probléma a dualizmus egész korszakát végigkísérte. A nemzetiségek sokkal magasabb szintű jogokat követeltek.
A magyarság számaránya 41 százalékról 54,5 százalékra nőtt a dualizmus fél évszázada alatt. Ennek oka a természetes asszimiláció mellett a kivándorlás volt, a főleg Amerika irányába kivándorlók több mint kétharmada nem magyar nemzetiségű volt.
Magyarország 18,3 millió lakosának 54,5 százaléka vallotta magát magyarnak 1910-ben. Az itt élő nemzetiségek, az 1,9 millió német, 1,9 millió szlovák és 2,9 millió román, valamint ruszinok, szerbek, horvátok stb. száma, aránya és nemzeti tudatának ébredése nem sok jót ígért az 1914-ben az I. világháborúba belépő ország számára – zárta le Schwarzwölder.
Megállapíthatjuk, hogy egy újabb hiánypótló, értékes előadást kaptak az est résztvevői. Az előadó nagyon érdekes tényeket tárt fel. A dualizmus korával kapcsolatban, az érdeklődők számtalan színes háttér információval gazdagodtak. Az előadó érdekes, helyenként humoros történelemadalékai megmozgatták a közönség kíváncsiságát, és az előadás végén kérdések özönével kellet „megküzdeni” a Veritas Történetkutató Intézet szimpatikus munkatársának.
Korunk Történelme (1867 – 1994) előadássorozat kertében, a következő előadó Dr. Ligeti Dávid, tudományos munkatárs lesz, aki 2016. március 10-én „A Nagy Háború és Magyarország” címmel tart tudományos előadást a Bodrogközi Magyar Közösség Házában.
Szegedy László, Felvidék.ma
A szerző további felvételei a Képgalériánkban ITT tekinthetők meg.
