Ján Richter és Robert Fico (Fotó: TASR)

Szeptember 7-én röviddel délután három után elkezdődött a parlament rendkívüli ülése Ján Richter munkaügyi miniszter leváltására a Tiszta nap-botrány miatt, amelyet az ellenzék indítványozott.

A parlament épületében tapintható volt a feszültség és egymást követték az üléstermen kívüli tanácskozások. A Richter leváltásáról szóló szavazásra végül este fél kilenc órakor került sor. A szavazás során a kormánypárti képviselők megtartották Richtert a tisztségében, úgyis, hogy az SNS képviselői jelezték, tartózkodni fognak a szavazás során. Richter leváltása ellen 65 képviselő szavazott, mellette 61, 13 képviselő pedig tartózkodott.

A kormány egy nappal a parlamenti ülés előtt hagyta jóvá azt a határozatot, amelynek értelmében az ellenzék Richter leváltására vonatkozó javaslatával nem értenek egyet, sőt, Robert Fico azt javasolta a képviselőinek, hogy a parlamenti szavazáson ne vegyenek részt.

Ekkor még az előzetes hírek arról szóltak, hogy az SNS, mivel nem akar az ellenzékkel együtt szavazni, ám szeretné Robert Fico tudtára adni Richterrel kapcsolatos elmarasztaló álláspontját, azt tervezi, hogy a szavazás előtt kivonul az ülésteremből. Robert Fico azonban ezzel az elegáns ellencsellel okafogyottá tette Dankóék eredeti tervét.

Az SNS vergődése

Szerda este az SNS tett még egy próbálkozást, nyilvánosan még egyszer felszólította Robert Fico kormányfőt, hogy váltsa le Ján Richtert. „Robert Ficóhoz mint kormányfőhöz és a Smer párt elnökéhez fordulunk, hogy oldja meg ezt az elhúzódó és tarthatatlan problémát a munkaügyi, szociális és családügyi miniszteri poszt személycseréjével kapcsolatban” – állt abban az állásfoglalásban, amelyet az SNS parlamenti alelnöke, Tibor Bernaťák tett közzé. Nyilvánvaló volt azonban, hogy ez csak egy fuldokló vergődése, Robert Fico ugyanis a kormányülés után egyértelműen tudtára adta mindenkinek, Ján Richtert kiváló miniszternek tartja, teljes mértékben megbízik benne és semmi oka nincs a leváltására.

Az SNS állásfoglalása egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a párt képviselői klubja tudatosítja, a Smer–SD, Most–Híd és az SNS együttműködésén kívül nem létezik más alternatíva, amely képes lenne az országot irányítani, és a „Szlovák Nemzeti Párt eme koalíció szilárd részének érzi magát”.

Andrej Danko maga egyébként az utóbbi napokban nagyon szűkszavúan és visszafogottan nyilatkozott Richter leváltásának kérdésében, sőt, Richter tevékenységével kapcsolatban sem volt hajlandó véleményt mondani. Csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelynek témája a nemzetiek megyeelnök-jelöltjeinek bemutatása volt, a koalíciós válsággal kapcsolatban csupán annyit mondott, hogy a nap folyamán találkozni fog még Robert Fico kormányfővel és az SNS parlamenti klubja is tanácskozni fog a Richterről való szavazás előtt, s csak ezt követően kerül sor az SNS politikai döntéshozatalára a kérdésben.

Fico: Ha Richtert leváltják, bukik a kormány

Robert Fico kormányfő ezt követően jelentette be az SNS képviselői klubjának ülésén, hogy a Richter miniszter leváltásáról való szavazás a kormánnyal szembeni bizalomról való szavazás is lesz egyúttal.

Tibor Bernaťák, az SNS parlamenti frakciójának vezetője szerint nagyon fontos információ ez, mert „az esetben, ha leváltják Richtert, bukik a kormány”. A nemzetiek szerint a kérdést, hogy megéri-e Richter leváltása cserébe a kormány bukásáért, nem nekik kell feltenni.

Richter az ellenzék valamennyi vádját tagadta

A Richter leváltását kezdeményező ülés megkezdődése után az ülést indítványozó ellenzéki SaS képviselője, Natália Blahová parlamenti felszólalásában a szociális tárca Tiszta nap-botrányára utalva elsősorban azt rótta fel Richter miniszternek, hogy az hazárdjátékot űz a nyilvánosság bizalmával.

„Richter úr politikailag felelős azért, hogy az országban rendszeresen súlyosan veszélyeztetik a kiskorú gyerekek jogait, életét és egészséges fizikai és szellemi fejlődését” – mondta. Robert Fico kormányfő az ülésen elhangzott beszédében újfent távozásra szólította fel a Smer képviselőit, aminek azok eleget is tettek, és a kormányfő beszéde után elhagyták az üléstermet.

Ján Richter miniszter a beszédében az ellenzék valamennyi vádját tagadta, rágalomnak nevezte azokat, s mint mondta, nem érti, miért akarják őt leváltani. Ezt követően a vitába bejelentkezett képviselők – ellenzékiek és kormánypártiak – mondták el pro és kontra véleményeiket.

Az SNS egységesen fog szavazni

Röviddel hét óra előtt az SNS képviselői rövid sajtótájékoztatót tartottak, amelyen a párt első alelnöke, Jaroslav Paška olvasta fel a nemzeti párt állásfoglalását. Paška arról tájékoztatott, hogy pártja felsorolta Robert Ficónak a Ján Richter miniszterrel szembeni kifogásait, és a kormányfő megígérte a munkaügyi miniszter részéről az együttműködést a felsorolt hiányosságok eltávolítására.

„A Szlovák Nemzeti Párt nem fog részt venni az ellenzék Smerrel szembeni politikai küzdelmében” – jelentette ki végül Paška, hozzáfűzve, „az SNS képviselői klubja részt vesz a szavazáson és egységesen fog szavazni”. Azt azonban az újságírók kérdéseire sem volt hajlandó előre megmondani, hogy Richter ellen vagy mellett szavaznak-e majd a képviselőik. Andrej Danko később azonban a pluska.sk honlap számára megerősítette, pártjának képviselői tartózkodni fognak a Richter leváltásáról szóló szavazáson.

Ezek után meglepetésre már senki sem számíthatott a rendkívüli ülésen, bár – a parlamentben érezhető feszültség ellenére – nagyjából már korábban is borítékolni lehetett az eredményt. Kicsi volt az esély arra, hogy Danko megembereli magát, s kiáll az igazság meg az elvek mellett, amelyeket olyan büszkén hangoztat gyakorta. Fico szavai nyomán, aki az ellenzék nevetséges játékának nevezte Richter leváltási kísérletét, azt is mondhatnánk, ez meg az SNS szánalmas játéka volt, amelynek végén Robert Fico újfent a földbe döngölte Andrej Dankót.

Andrej Danko a megyei választások kapcsán is meghátrált a Smer előtt

Korábban ugyanis az SNS elnöke úgy fogalmazott, pártja mindenütt önállóan indul az idei őszi megyei választáson. A nyolc saját nemzeti megyeelnök-jelölt helyett végül azonban csak négyet indít az SNS: Zsolna megyében a volt oktatási miniszter Ján Mikolajt, Eperjes megyében a sviti polgármestert, Jaroslav Baškát, Kassa megyében az SDKÚ volt képviselőjét, Jarmila Tkáčovát és Pozsony megyében Lukáš Parízek külügyi államtitkárt. Trencsén megyében a Smerrel és a Most-Híddal koalícióban indul az SNS és a Smer jelöltjét, Jaroslav Baškát támogatja a megye élére, Nagyszombat megyében pedig a jelenlegi megyeelnököt, Tibor Mikušt, aki a Smer támogatásával indul függetlenként. Nyitra megyében is a jelenlegi megyeelnököt Milan Belicát támogatja az SNS, a Smerrel és a Most-Híddal együtt.

Beszterce megyében egyelőre senki mellett sem tette le a voksát a nemzeti párt. Danko azonban kijelentette, nem zárja ki, hogy a választás közeledtével valamelyik olyan jelölt mellé állnak majd, akik a felmérésekben az első helyeken lesznek, azt azonban Danko kizárta, hogy a jelenlegi megyeelnököt, Marián Kotlebát támogatnák.

MKP: Bizalmat szavazott magának a bizonytalan kormány

Az egy hónapja tartó kormányválság ma újabb szakítópróbához ért. A koalíció két tagja szokásos arroganciájával kezelte az ellenzék legitim kezdeményezését, ez a véleménye Menyhárt Józsefnek, az MKP elnökének a tegnapi leváltási kísérletéről, aki szerint: „A mai parlamenti ülés túlmutat Ján Richter ügyén. A szociális ügyi miniszter jó ideje megérett a leváltásra – a nevéhez köthető botrányok sora mindenki által ismert.”

A párt elnöke szerint Robert Fico a Smer miniszteréről szóló szavazást többször is a kormányával szembeni bizalmi szavazásként jelölte meg, amivel elismerte, hogy a koalíciós szerződés felmondása óta folyamatosan félrevezették a választókat, amikor is a Most-Híd elnökével felváltva próbálták nyugtatni a közvéleményt.

Az MKP úgy látja, hogy a kormány megalakulása óta legitimitási problémával küzd – a választók az eredeti négyes koalícióból legalább két pártnak nem egy ilyen koalíció megkötésére adtak mandátumot. Az eredmény: az egyiket megszűnéssel büntették, a másik a túlélésért küzd.

„A mai szavazás tökéletes képet adott arról, hogy a kormány teljes mértékben elvesztette legitimitását. A koalíciót alkotó három párt közt olyan kibékíthetetlen ellentét feszül, amely normális esetben ellehetetlenítené a további együttműködést, ennek ellenére az SNS egyelőre kapitulált Fico előtt” – olvasható az állásfoglalásban.

Ez a továbbiakban kitér arra is, hogy a kormány válasza újabban mindenre „az EU maghoz” tartozás, bármit is jelentsen e fogalom. „Az uniós kutatási-fejlesztési támogatások „lenyúlása” nemhogy a maghoz nem viszi közelebb az országot, de még a héjtól is eltávolítja, hiszen elsősorban a fiatal értelmiséget fosztja meg az előmenetel lehetőségétől. Az a miniszterelnök, aki saját minisztereit akkor sem hívja vissza, amikor azok nyilvánvaló törvénysértéseket követnek el, nem Európa közepe, hanem a szakadék széle felé kormányozza az országot” – véli az MKP elnöke, hozzátéve, hogy egy velejéig korrupt rendszer fenntartása és a belső viszállyal terhelt kormány nem szolgálhatják az állam érdekeit.

(TASR, Aktuality.sk /Felvidék.ma)