Andruskó Zoltán a bíróság előtt (Fotó: TASR, archív)

Vallomást tett a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa előtt Andruskó Zoltán, akit már elítéltek Ján Kuciak újságíró meggyilkolásáért. Azt vallotta, hogy Marian K. megrendelésére közvetített. Andruskó az ügy koronatanúja, aki Alena Zs. megrendelésére bérelte fel Sz. Tamást és Michal M.-t Ján Kuciak meggyilkolására.

„Alena Zs., valamint Miroslav M. és Sz. Tamás között közvetítettem Marian K. utasítására. Kuciak meggyilkolására szólt a megrendelés” – mondta, és azt vallotta, nem ismeri személyesen Marian K.-t, a másik vádlott, Alena Zs. közvetített közöttük, a nővel pár éve ismerkedett meg az interneten.

2016-ban arról beszélt neki, milyen problémái vannak Marian K.-nak, és hogy azt tervezi, belép a politikába. Az egyik probléma Maroš Žilinka ügyész volt, aki Marian K. néhány büntetőjogi ügyében vizsgálódott.

Andruskó azt állította a tanúvallomásában, hogy 2017 őszén Alena Zs. 20 ezer euró előleget adott neki Žilinka kiiktatására. Külföldről kellett volna felbérelnie valakit. Azt mondta, félt, de azért elvette a pénzt.

Azt állította, később vissza akart lépni, de Alena Zs. azt mondta neki, hogy Marian K. már annyi embert megvesztegetett, hogy százezrekkel, nem csupán 20 ezerrel tartozik neki.

Ezért könnyebben teljesíthető megbízást kapott, Žilinka helyett Ján Kuciakot kellett eltennie láb alól. Az áldozatok családtagjainak azt mondta, nagyon sajnálja, ami történt.

Kuciak meggyilkolásra 2018 januárjában adott megbízást Alena Zs. Egy kinyitott laptopot tett a kocsijába, benne egy USB-kulccsal, amelyen több mappa volt, sok névvel. Az egyik név Kuciaké volt. „Azt mondta, itt van az újságíró” – mondta Andruskó. A mappában ott volt a fényképe, valamint részletes információk arról, mikor merre jár. Az ügyészség szerint olyan újságírókról szóló információk voltak a gépben, akiknek a megfigyelését Marian K. megrendelte Peter Tóthtól, aki tanúként szerepel a Kuciak-ügyben. Az ügyész Kuciak fotóiról is kérdéseket tett fel.

Kuciakot el kellett volna rabolniuk, majd meggyilkolniuk.

A gyilkosság után Hetényben közölték Andruskóval, hogy nem rabolták el. Sz. Tamás azt mondta neki, hogy ma már nem lehet emberrablást elkövetni, mert a rendőrök megállíthatják az autójukat, és hogy meggyilkolták Martina Kušnírovát is. Ez megegyezik Miroslav M. hétfői (január 13.) vallomásával.

„Megállapodtunk Alena Zs.-vel, hogy nem mondhatom meg Miroslav M.-nek és Sz. Tamásnak, hogy Marian K. a megrendelő” – mondta Andruskó. Hozzátette, azt kellett volna mondania, hogy „valami orosz” rendelte meg a kivégzést.

Andruskó azt mondta, félt az Alena Zs. mögött álló emberektől, és

elmondta azt is, hogy tanúja volt annak, amikor a nő megrendelte Basternák László, Ógyalla korábbi polgármesterének meggyilkolását.