105
Immár harmadik alkalommal rendezték meg január 12-én Somorján az Újévi Operett- és Musicalgálát a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás szervezésében.
A Városi Művelődési Központ megtelt az érdeklődőkkel, akiket Klemen Terézia, a társulás elnöke köszöntött. Elmondta, hogy a gálát Házy Erzsébet és Hect Anna emlékének szentelték.
A fellépők pedig tradicionálisan a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny nyertesei voltak: Németh-Nagy Johanna, Eva Bodorová, Bede Blanka, Bégány Csenge Anna, Szeleczki Artúr, Veronika Bílová, Szondi Tamás, Pap Viktória, Gyenis Erika.
A fiatal tehetségek színes repertoárral nyerték el a nagyérdemű tetszését.
Az előadókat a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kísérte.
Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma