(Fotó: Firesz– Duna Mente)

A korlátozások fokozatos feloldásával az élet újraindult a Firesz– Duna Mente tájékán is.  A megszokott nyári tábor helyett július 25-én Bátorkeszin került megrendezésre az egynapos hitmélyítő TiniBátor alkalom, melynek témája, hogy miként tudnak a fiatal keresztények összhangban lenni önmagukkal és Istennel. A téma aktualitására Czinke Tímea bátorkeszi református lelkipásztor, valamint Édes János, a Firesz – Duna Mente területi elnöke és felesége,Tünde hívták fel a figyelmünket.

Czinke Tímea lelkipásztor köszöntő szavai Isten felé való célirányos haladásra ösztönöztek minden résztvevőt. Az út sosem egyszerű, nincs optimális körülmény, de egyenes tartással, alázatos szívvel és lélekkel célba érhetünk.

Az alkalmon olyan bibliai személyek kerültek előtérbe, akiknek viharos életük során ott volt a szívükben Isten. János Sámson történetén keresztül szólt a fiatalokhoz, Tünde pedig Esztert emelte ki az igehirdetés mellett meseterápiát alkalmazva.

Ezek a kiválasztott személyek több nagy hátránnyal indultak, melyek azonban tökéletessé tették őket arra a szerepre, amit Isten nekik szánt, mivel az ő útmutatásai szerint cselekedtek, ezáltal összhangba tudtak kerülni az akaratával.

A két előadó kihangsúlyozta az Úrhoz való tartozás fontosságát és azt, hogy néha ami csapásnak tűnik az életünkben, az része egy sokkal nagyobb tervnek. Az előadások között a dicsőítő zenekar is közelebb hozta a témát.

(Fotó: Firesz – Duna Mente)

A csoportbeszélgetéseken Istennek az életünkre vonatkozó tervét is megismerhették a fiatalok, valamint szó esett a lelki ajándékokról, a női és férfiszerepekről, ideálokról, valamint arról, hogy mi hogyan tudnánk a mostani körülmények között összhangba kerülni önmagunkkal.

A lelki feltöltődés után az időjárás is kedvezett a kinti interaktív, ügyességi játékoknak. A csapatok aztán a végső pontszám alapján jutalomban részesültek. A nap végén egy bizonyságtételre került sor, amiből a fiatalok és a vezetők egyaránt lelkiekben épülhettek.

Megújulás, újratalálkozás, új barátságok, testi és lelki felüdülés, ez jellemezte a TiniBátort. Augusztus 29-én Nagymegyeren várják a 12-18 év közöttieket.