Évek óta megosztja a felvidéki magyarságot a beneši dekrétumok ügyének kezelése. Akad, aki megoldásokat, jogi lépéseket szeretne, vannak, akiknek nézete szerint már „elévült” a dolog.
A szitáló lélektani ködben mosogatta ki lassú csendességgel a kérdést a közgondolkodásból a többségi nemzetpolitika alig érzékelhető lelki nyomásgyakorlása, melynek szerves része volt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 2007-es, a beneši dekrétumok „sérthetetlenségét” megerősítő határozata. Ez akár egy üzenetként is felfogható a magyaroknak (a németek már elkoptak), hogy bizony ne is gondoljanak közösségi jogokra, mert hát „bűnös egy nemzet vagytok ti, vigyétek a keresztetek és legyetek szépen csendben”.
Évek teltek el, amíg a közgondolkodásba hirtelen a – rózsatövisbe kapás fájdalmas érzéseként – hasított bele a felismerés, bizony napjainkban is történhetnek vagyonelkobzások a beneši nemzeti kollektív bűnösségi elve értelmében.
Szó sincs itt a dekrétumoknak és hatásaiknak elévülésről. A dekrétumok ügye a vagyonjogi kérdések kapcsán merült újra fel, hiszen kiderült, földek elkobzására ad lehetőséget napjainkban is.
Semmi új a nap alatt, ezt minden polgármester tudta és tudja, hiszen számtalan tisztázatlan földüggyel találkozott, találkozik. Halkan jegyezem meg, hogy előszeretettel halásztak földszakértők – vagy telekspekulánsok – az elkobzott (vagy el nem kobzott) vagyonok feneketlen tavában. Végül is a többségi nemzetérdeket ez nem nagyon zavarta, hiszen szépen épültek az új lakóparkok, változott a nemzetiségi arány, tűntek el és jöttek létre nagy vagyonok… De ne kalandozzak el, mert ez csupán egy mellékága az alapkérdésnek. Mert van egy alapkérdés, mely elsődleges, a legfontosabb. Az összes többi kérdés ennek folyománya.
Az alapkérdés pedig az, hogy a XXI. század bármelyik, önmagát jogállamként meghatározó országában hatályban lehet-e a kollektív bűnösség elvét taglaló elnöki dekrétum (és az azt megerősítő egykori törvény), nemzeti hovatartozás vagy származás miatt lehet büntetni valakit? Mint kiderült: igen! Sőt, mint azt 2007-től tudjuk, az EU-t „ezek az apró etikai és jogi részletek” nem érdeklik.
Megoldást szeretnénk? Alakítsuk ki a közösség közös politikai irányvonalát a dekrétumok megoldásában, mert vegyük már észre, hogy a közösségen belüli politikai versenyfutásból eredő „marketingtevékenység” az alapkérdést ássa alá! A „beneši dilemmák” tehát „bennünk” keresendők, mert látszattevékenységgel nem lehet valós megoldást találni; olyat, melyet képviselni is lehet.
A kollektív bűnösség elvének és jogrendi részének elutasítása a zsidóság, cigányság deportálásnak tényével azonos szintű morális kérdés: mindegyiket alapból el kell utasítani! Veszélyes a felületes megoldások felvetése.
Olvasom, hogy vannak, akik azt javasolják: 2021. január 1-től ne lehessen a dekrétumok miatt vagyont elkobozni… Szerintem se lehessen, csak szerintem az 1945-2020 közötti időszakban sem lehetett a magyarsága vagy németsége miatt hátrányosan megkülönböztetni valakit – valakiket. Úgy, ahogy ezt az örmények, a zsidók, a lengyelek, az ukránok, a cigányok stb. esetében is alapból el kell utasítani. Úgy, ahogy el kell utasítani a magyar családok marhavagonokba tuszkolását, a bűntelen családok gyilkolását, és mindennemű erőszakot is.
Végzetül pedig, hadd jelezzem, amikor vagy három hónapja a szlovák sajtó (is) felhördült azon, hogy meg mertük fogalmazni a gondjainkat, és ezeket a miniszerelnök kezébe adtuk, mi már akkor jeleztük, hogy
„a kollektív bűnösség a mai napig az ország jogrendjének szerves része, és a múltat nem mi írtuk, a jövő a kezünkben van elvvel összhangban törölni kell az erre vonatkozó dekrétumot és annak mai napig ható következményeit”
– mert ez a megoldás, mely az alapkérdést hivatott megoldani, ezzel tudjuk a felvidéki magyar közösség lelkületében elérni, hogy megszűnjenek a rózsatövisek okozta fájdalmas felismerések!
