Egy hosszú kutatási program negyedik részeként mutatta be Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója azt a kétnapos konferenciát, amelyet a VERITAS együtt szervezett a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetséggel, és – szinte fölösleges is leírni – természetesen online tartottak.
Köszöntőjében Szakály Sándor arról szólt, hogy az előadások igyekeznek bemutatni mindazt, ami 1920-21-ben Magyarországon Trianonhoz kötődően a felsőoktatásban történt, az elcsatolt területekről elmenekült egyetemek történetétől, az egyes intézmények diákságának a változásokban, sőt harcokban való részvételéig, a diákszervezetek szerepétől a 100 évvel ezelőtti diktátumnak a közgondolkodásra gyakorolt hatásáig. Ezzel a kutatással a VERITAS a múltra vonatkozó ismeretek fehér foltjainak eltüntetését tűzte ki célul, jelmondata, a Deák Ferenc által megfogalmazott „Hazudni nem szabad!” elv jegyében.
„Árnyékba burkolódzott az egész földkerekség, s a legmélyebb sötétség épp az egyetemekre borult reá.” A University College London diákfolyóiratának 1919. decemberi vezércikkéből vett idézettel kezdte a kétnapos konferenciát bevezető előadását Joó András, a VERITAS tudományos főmunkatársa, amelyben Az első világháború és az új állami keretek hatásai az európai egyetemekre 1918–1929 címmel körképet adott azokról a változásokról, amelyek a háború után a felsőoktatást jellemezték.
A világháború embervesztesége az intézményekben súlyos volt, hiszen az egyetemi hallgatók több mint fele teljesített frontszolgálatot, s halálozási arányuk 50%-kal volt magasabb a társadalom többi rétegénél. A háborúban elesett férfiak helyére – ahogy az élet minden területén – nők léptek, a tudomány nemzetek felettiségébe vetett hit meggyengült, a pacifista illúziók szétfoszlottak.
A gazdasági gondok miatt az egyetemeken, főként a vesztes országokban, megszorításokra került sor. Különösen érvényes volt ez Németországra, amelynek egyetemei állami fenntartásúak voltak, a hadiipari támogatás megszűnt, s a szegénység olyan mértékű volt, hogy a diákok nem jutottak hozzá a külföldi szakirodalomhoz. A nemzeti érzés mind a professzorok, mind a diákság körében erősödött. Nagy-Britanniában – győztes ország lévén – új egyetemi intézmények alakultak, a hallgatói létszám duplájára nőtt, bevezették az ösztöndíjrendszert, viszont napirenden voltak a bal- és jobboldali összecsapások. Az Osztrák-Magyar Monarchia országait a menekülő egyetemek, az új alapítású intézmények és az agyelszívás jellemezte. Az utóbbit megszenvedte Krakkó, Lemberg és Prága egyeteme, míg a prágai német egyetemnek megnőtt a vonzereje. Ausztriában erősödött az antiszemitizmus, Olaszországban visszanyesték az egyetemi autonómiát, viszont megnőtt a női hallgatók száma. Problémaként jelentkezett a kétnyelvűség Finnországban és Belgiumban, valamint a hűségeskü az utódállamokban. Minden országban bevezettek reformokat, és mindenütt megjelentek az ideológiai küzdelmek.
Varga Tamás történész is a külföldi viszonyokkal foglalkozott.
Az angolszász elitegyetemek eltitkolt felvételi eljárásrendje című előadását jó lenne, ha mindazok megismernék, akik a numerus clausust kizárólag Magyarországgal kapcsolatban emlegetik és róják fel. A különbség a különböző korlátozások között a módszerben volt. Magyarországon nyíltan törvény szabályozta az egyetemeken a diákság származási összetételét, az angolszász elit egyetemeken a felvételi vizsgák meritokratikus rendszerét titokban alakították át: a teljesítmény mellett fontos szerepet kaptak a származásra, lakhelyre vonatkozó adatok, a középiskolából hozott referencialevél, valamint a személyes beszélgetés. Az USA-ban a „nagy hármas”: a Harvard, a Yale és a Princeton hallgatóinak zöme csakúgy, mint az állam vezető rétege WASP volt, azaz White, Anglo-Sexon Protestant, és ezen nem is óhajtottak változtatni. A tömeges bevándorlás nagy nyomást jelentett, és már 1911-ben történt egy felmérés, amely a Dél- és Kelet-Európából érkező népességet, valamint a zsidókat alacsonyabb rendűnek minősítette. A háború után a kelet-európai zsidókat övezte a legnagyobb ellenszenv. A tudományos rasszizmus Arthur Gobineau 19. századi francia író elméletét a fajok egyenlőtlenségéről továbbalakítva északi, alpesi és mediterrán kategóriákat jelölt meg, az alpesibe sorolta a szlávokat és a zsidókat. Ennek alapján, természetesen nem kimondva, 1924-ben hoztak egy törvényt, amely 350 ezerről 150 ezerre csökkentette a bevándorlók számát.
A három nagy egyetemen felmerült a kvóta bevezetése, főként a zsidó hallgatók arányának csökkentésére, de végül kevésbé nyíltan, inkább felvételi vizsgával oldották meg a kérdést a Harvardon, míg a Yalen titokban: személyiség és jellem alapján szűrtek. Princeton annyiban különbözött az előbbiektől, hogy nemcsak a zsidók, hanem a katolikusok számát is csökkentették, aminek fontos eszköze a referencialevél volt.
A magyarországi helyzetet ismertetve több előadás a diákság társadalmi hátterét, anyagi körülményeit, illetve a numerus clausus hatását vizsgálta egy-egy egyetem dokumentumai alapján. Ligeti Dávid a Műegyetem gépész- és vegyészmérnöki kara, Király Sándor a debreceni Tisza István Tudományegyetem jog- és államtudományi kara, Dévavári Zoltán a budapesti jogi kar, Kissné Bognár Krisztina a jelentős mezőgazdasági akadémiák, Vajda Tamás a szegedi jogász- és bölcsészkar anyakönyveit áttanulmányozva adott átfogó képet.
Az egyetemi központoktól távolabbi, de a közoktatásban, a vidék és az alsó középosztály életében fontos szerepet betöltő Csurgói Állami Tanítóképző volt Bertalan Péter vizsgálódásának színhelye, míg Hamerli Petra az olasz, közelebbről a Bolognai Egyetem magyar hallgatóinak sajátos rétegződésére mutatott rá. Voltaképpen két jelentős csoport tanult Itáliában: a Klebelsberg-féle ösztöndíjban részesülők, illetve a hazai oktatás korlátozott keretébe nem férő zsidó diákok.
Az elcsatolt magyar területekről menekülő egyetemek közül a selmecbányai akadémia sorsával két előadás is foglalkozott: Sági Éva azokat a keserves körülményeket ismertette, amelyek között az oktatás folyt a háború kitörésétől a menekülésig, míg Nagy Roland a soproni évekkel foglalkozott, különös tekintettel a Bányászati és Erdészeti Főiskola hallgatóinak részvételére az 1921-es nyugat-magyarországi felkelésben.
Ez utóbbi előadás már átvezetett a konferencia második napjának központi témaköréhez: az egyetemeken kialakuló ideológiai, nem egyszer radikális mozgalmak bemutatásához. Orosz László a hazai németség asszimilációja ellen küzdő mozgalmak születésétől a Volksbundig mutatta be a sváb és a szász törekvéseket.
Ujváry Gábor, a VERITAS intézetvezetőjének előadása adta a legátfogóbb képet arról, hogy a 19. század végétől kezdve hogyan alakultak ki a konzervatív és a szabadelvű mozgalmak, hogyan fejlődtek először párhuzamosan, majd egyre határozottabban egymással szemben meghatározva magukat, váltak katolikus és protestáns kontra ateista és zsidó szellemi küzdelemmé már a 20. század első évtizedében. Két emblematikus szervezetük a Szent Imre Kör, illetve a Galilei Kör. Hogy ez hová vezethet, jól látta Tisza István, aki Magyar Figyelő című lapjában elítélte mind a harcias klerikalizmust, mind a harcias radikalizmust.
A háború után mindkét oldalon megkezdődött a szervezkedés, a Tanácsköztársaság betiltja a Szent Imrét, de a Galilei működhetett, majd Lukács György népbiztos azt is betiltotta, és minden egyetemi szervezetet megszüntetve, azokat a szakszervezetekbe irányította.
A kommün bukása után először megalakult a Katolikus és a Református Diákszövetség, később az izraelita is. Szerveződtek az úgynevezett bajtársi szövetségek, amelyek már felekezetköziek voltak, nem korlátozódtak az egyetemi ifjúságra, és a Belügyminisztérium alá tartoztak. Legnagyobb tagságú a Turul volt, amely az egész országot behálózta, ez követelte legélesebben a numerus clausust, sőt: a numerus nullust is.
A Szent Imre Körből nőtt ki az Emericana, amely katolikus ifjúsági szövetségből a két háború közti korszak meghatározó társadalmi szervezetévé vált.
Alaposabb bemutatást kívánna, csak úgy, mint Dévényi Anna elemzése Kornis Gyula piarista egyetemi tanár pályájáról, vagy Kiss József Mihály feltárása a Pázmány Péter Tudományegyetem birtokperéről.
Ezek is, valamint a többi előadó (Zeman Ferenc, Tóth Marcell, Tasiné Csúcs Ildikó, Osváth Zsolt, Batalka Krisztina ) által elmondottak rövidesen megjelennek nyomtatott formában, de most is meghallgathatók a VERITAS honlapjáról.
