Illusztráció (Fotó: AP)

A NATO-nak fel kell készülnie az Oroszországgal szembeni elhúzódó feszültségre, és ehhez szisztematikusan meg kell erősítenie keleti szárnyát – mutatott rá Jaroslav Naď (OLaNO) védelmi miniszter a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek szerdai ülésén. Az Ukrajna elleni orosz agresszióval kapcsolatosan megvitatták az aktuális biztonsági kérdéseket – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martina Kovaľ Kakaščíková, a minisztérium szóvivője.

A miniszter köszönetet mondott a partnereknek, amiért támogatják a keleti szárny megerősítését, különösen Csehországnak, amiért részt vesz a Szlovákia területén létrehozandó harccsoport munkájában. Köszönetet mondott a német, holland, lengyel, szlovén és amerikai partnereknek is.

Hozzátette, hogy a NATO-tagállamok fegyveres erőinek jelenléte Szlovákia területén tisztán védelmi célú, és hozzájárul, hogy a fegyveres erők minden forgatókönyvre felkészülhessenek.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Szlovákia és NATO-szövetségesei felelős partnerei Ukrajnának.

A védelmi tárca vezetője emlékeztetett a Szlovákia területén folytatott masszív orosz propaganda és hibrid hadviselés hosszú távú hatásaira. „Éppen ezen a héten döntöttünk három – úgynevezett – orosz diplomata kiutasításáról, kémkedés miatt. És ez még csak a kezdet. Bízom abban, hogy képesek leszünk felszámolni az orosz nagykövetség és a hozzá kapcsolódó szervezetek által Szlovákiában létrehozott kém- és dezinformációs hálózatot” – zárta a miniszter.

A miniszteri találkozó mellett Naď kétoldalú megbeszéléseket folytatott német és brit kollégájával.

(TASR/Felvidék.ma)