A Szentlélek, aki még Isten mélységeit is vizsgálja, mint egy kozmikus kutató, és karmester, aki egyben egy hatalmas orkesztrának, zenekarnak a valóságát, s a kozmikus szférák zenéjét és az emberi szív legszebb harmóniáit hordozza magában, mindannyiunkat hív: merüljünk bele teremtő jelenlétébe. Lélekfürdőt véve.
Engedjük átáradni Őt rajtunk, elidőzni bennünk vagy a hit magunkévá tevő, boldog sorsba emelő imáival személyiségünk részévé hinni, s egyre inkább részesülni krisztusivá formáló jelenlétének „lelki hozományaiból”. Akkor lesz ünnepünk igazán, ha minél több létrétegünk, belső világunk, érzéseink, gondolataink, akarásaink, döntéseink pünkösdi rózsaszirmai kinyílnak, a Lélek felé tárulkoznak.
Halkan, csendben, abban a színességben, személyiségbimbóból kifakadó, kitárulkozó gazdagságban, amit maga Isten rejtett belénk, s amit Lelkének napvilága borít virágzásba életünkben. Az istenismeret színhimnusza, Krisztus illatozó jóságillata, a Lélek adta szabadság öröme, derűje áradjon szét a világon Isten népe, egyházai révén a földön 2022-ben is!
A tér-idő Golgotáján, keresztre feszítő kínjainkban légy velünk
Az első pünkösd óta, amiről Lukács az ApCsel 2-ben a zúgó szél és a lángnyelvecskék, s a különféle nyelveken egyezően értett isteni nagyságos tettek tudósítója óta a mai napig próbálta minden nemzedék a maga módján és kulturális valamint hitszintjén megérteni, elbeszélni a titkot a Szentlélekről.
A befoghatatlanról, aki nélkül nem ismerhetnénk sem az Atyát, sem a Fiút abban a mélységben, ami üdvös számunkra, a mérhetetlenről, aki a teremtés első dübörgő pillanatában is fegyelmező, jóságos és törvényadó módon lebegett a felfoghatatlan energiarobbanás felett (1Móz 1,2), s aki vezette választott, a sivatagban bűnök, engedetlenség és istenvágy között bukdácsoló népét.
S végezetre a Messiás földjére egyengette lábaikat. Aki angyalainak glóriázása közben engedte a földi léttérbe a Fiút azon a titokteljes betlehemi éjszakán, aki a pusztában őrizetére rendelte a szolgáló mennyei lelkeket, s még a kereszten is oltalmazta kínjai közepette. És ez a Lélek az, aki kozmikus erőterében felemelte a Fiút a mennybevitetés üdvtörténeti beteljesítő pillanatában, s Ő lesz Az, aki kinyitja majd szemeinket a visszatérő Fiú csodálatára, akiben egyesülni fog a zsidó szívek Messiás-álma és a keresztyén hit valóságos Jézusa, aki visszatér ítélni élőket és holtakat, s akinek nevére majd meghajol minden térd mennyen, földön, és a föld alatt (Fil 2,10).
Erről a szellemi-lelki, pneuma-valóságról vallom, hogy Ő meghallgatja kéréseinket, amikor a tér-idő Golgotáján, keresztre feszítő kínjainkban Hozzá kiáltunk, s képessé tesz arra, hogy valósággal átéljük a legnagyobb és legszemélyesebb felszabadítást a világtörténelemben: Ahol az Úr lelke, ott a szabadság (2Kor 3,17).
Az ó-ember kínjaiban is szabadító Lélek ott jár az ukrajnai harctereken, a félelemtől reszkető menekülőkkel, de itt van velünk is, amikor még pünkösdi virágszirmokhoz hasonló elmélkedő békecsendünk kivirul az Ő jelenlétére. Inverz módon: nem akaratunk ellenére bennünk, hanem úgy, hogy mi Őbenne, miként Pál athéni beszédében mondta: Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17,28). Egyetlen behívó ima, mozdulat elég ahhoz, hogy ez a minket körüllengő isteni valóság belénk költözzék, egyetlen epiklézisz elég: Jöjj szívembe Szentlélek Isten!
„Kimi” a Szentlélek?
Amikor a Magyar Rádió egyházi adásait szerkesztve, ünnepről-ünnepre istentiszteleteket sugároztunk hazai és határon túli református templomokból, ahova csak lehetett, különféle templomélményért, gyülekezetélményért magammal vittem kislányaimat is. Két évtized is elsuhant azóta, de bennem él egyik meglepő pünkösdi kérdésük: „Apuci, kimi a Szentlélek, a tiszteletes bácsi annyi mindent mondott. Te mit mondasz?”
Válaszom ez volt: nem mi, hanem KI, mert Ő élő személy.
Miként Luthernek: „Hiszem, hogy saját erőmből és érdememből Jézus Krisztusban, az én Uramban nem vagyok képes hinni, sem őhozzá el nem juthatok, HA A SZENTLÉLEK nem hív el az evangélium által… és az igaz hitben meg nem szentel és meg nem tart engem, amiként az egész keresztyénséget a Földön”.
A legszemélyesebb erőtér Ő, aki mindent jelenléte valóságával hitelesít: Istent, egyházat, a lelki javak fontosságát. Az Isten-minőségű időt. Ő az állandóan munkálkodó, aki soha nem ellenünkre, hanem mindig javunkra fáradozik – éjjel-nappal, s övéinek Jézusért még álmában is ad eleget.
És azt is elzenghetjük ilyenkor Róla boldogan, hogy Ő a legönzetlenebb lény a világtörténelemben. Soha nem magáért szól, munkálkodik. Planetáris önzetlenség az Övé, mert a Föld teremtésekor már a formáltatáson, a földi létformák gazdagságán dolgozott.
Azért a kozmikus és földi rendért, ami évmilliók óta elképesztő módon rendben van, nincs csúsztatás, nincs fennakadás, nincs üzemzavar, rövidzárlat, abszolút finomhangolással tartja fenn a rendet rendőrség, erőszak, fegyverek nélkül!
Élő személy voltára még olyanok is rácsodálkoztak, mint A. Einstein, C.F. von Weizsaecker, akik a természeti világ jelenségeit egy hatalmas erőtér, energiamező működésének tekintik. Nyomukban a modern szent tudományban, s a Szentlélekkel foglalkozó részében, a pneumatológiában a nagy 20. századiaknál, mint a protestáns W. Pannenbergnél vagy J. Moltmann-nál, M. Welker 14 nyelven megjelent Szentlélek-tanában személye valóságára alkalmazzák a mezőfogalmat vagy az erőtér fogalmat.
Van, aki kombinációs teológiájában (Dalfert) egyenesen arról ír, hogy a Szentlélek az az életenergia, akit már a múlt század elején a vitalizmus filozófiájában H. Bergson élan vital-ként, életlendületként jellemzett.
Teológiai interpretációban aztán hamar elterjedt az eredetileg Kálvin által felfedezett, megalkotott és bevezetett fogalom: az arcana virtusként, rejtett erőként a mindenségben és a szívben munkálkodó Szentlélekre alkalmazva.
A századokon át tapasztalt Lélek-felejtést hatalmas iramban hozta be a teológia egy évszázad alatt, személyes, oltalmazó, szelíd hatalomként, életvédő, mindenfajta belső-külső zsarnoksággal szemben védő erőként.
Sőt rezonanciaközpontként, akiből állandó életinspirációk áradnak az emberiségre, a kozmoszra. És aki a szeretet Lelkeként még Istent is eggyé öleli a Hármasságban, át- és összeöleli velünk. Ez a pneumatikus integráció érvényben van nem csak életünk, de a történelem végéig, sőt a kozmikus végítéletig. Méltó, igazságos és kedves, hogy minden lélek kinyíljék Őneki ezen a pünkösdön, és magasztalja éltető, szabadító, hitet plántáló drága Szellem-Kertészként Őt.
Szirom könnyedséggel, de hittel mondjuk el: Veni Creator Spiritus, jöjj Szentlélek szívembe hát, formálj újjá, reménykedővé, hangolj fel Magadra, derűre, szeretetre minket!
(Békefy Lajos/Felvidék.ma)
