Az emberbe sokszor belehasít a kétségbeesés: Uramatyám, micsoda emberek döntenek a sorsunkról! Nem kell túl messzire mennünk, ott van például a szlovák pénzügyminiszter, aki még jóval az említett posztra kerülése előtt bevallotta, nem ért a pénzügyekhez, és ebben az esetben véletlenül igazat mondott. Ez azonban nem akadályozza őt abban, hogy az ország pénzügyeit irányítsa. Teheti bátran, hiszen nem ő látja a kárát, csak egy ország népe…
De nem jobb a helyzet az európai uniós vezetők képességei terén sem, holott az ő döntéseik is keményen húsba vágóak számunkra. Hiszen a sok elbaltázott szankció olyan következményekkel jár – nem az oroszok, hanem az uniós tagországok számára –, hogy
Putyint nem azok a válogatott betegségek fogják elvinni, melyeket a nyugati sajtó napirenden felfedezni vél nála, hanem egy kiadós röhögőgörcs, amit akkor kap, amikor látja, hogy az ellene irányuló szankciókkal hogyan lövik lábon magukat, pontosabban országaik népét a kitalálóik.
Emlékeztetnénk, hogy Magyarország volt az egyetlen ország, mely bátran felvállalta, nem szankciókat akar, hanem békét, amiért aztán kapott hideget-meleget, de végül sikerrel állt ki az érdekeiért. Nem telt el sok idő, s a handabandázó, újabb és újabb szankciókért kiáltó országokban kitört a pánik, azok ugyanis visszarúgtak, s nem az oroszokat találták érzékeny pontjukon, hanem az uniós országokat.
Európában elszabadultak az energiaárak, egyre drágább a rezsi, az üzemanyag, s úgy általában az élet, míg a háborús infláció évtizedek óta nem látott mértékben növekedett. Ebben nincs sajnos semmi meglepő, csupán az, hogy ez a sok nagyképű, másokat, köztük különös előszeretettel Magyarországot kioktató idióta most úgy tesz, mintha ez a lehetőség eszébe sem jutott volna, holott ehhez nem kell uniós vezetőnek lenni, elég némi előrelátás és józan paraszti ész.
De a kezdeti zavarból és pánikból felocsúdva azért akadtak, akik megtalálták a megoldást az „ami az enyém, az csak az enyém, ami a tiéd, az az enyém is” sajátos elv alapján.
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke a hétvégén már azt követelte, hogy egyenlő arányban osszák el a gázt Európában, mert a szolidaritás ugyebár fontos dolog, főleg ha ők vannak bajban. Az EU-ba érkező földgáz tagországok közötti egyenlő elosztása ugyanis azon országok számára lenne előnyös, amelyek nem tartanak fenn megfelelő tárolókapacitást (például Németország) és amelyek kierőszakolták az olajembargót, ami miatt, minő meglepetés és orosz pofátlanság, egyre kevesebb földgáz érkezik. Azoknak pedig (például Magyarország) rossz lenne, akik reálisan gondolkodtak, s akik kezdetektől felhívták a szankciók veszélyeire a figyelmet.
Ez ugyebár így igazságos az igazságra oly érzékeny uniós elvek szerint, a sokat emlegetett uniós értékekről már nem is szólva…
S ha már arról esett szó, hogy kik döntenek a sorsunkról, nem mehetünk el amellett sem, hogy ifjabb (alma nem esik messze a fájától) Soros úgy véli, Nyugat-Európának és az USA-nak már rég háborúznia kellene Oroszországgal. Nos, tekintettel arra a szomorú tényre, hogy a Biden-adminisztráció és az EU számos vezetője is Sorosék tenyeréből eszik, ez a kijelentés még az előzőnél is sokkal sötétebb képet fest a világ jövőbeli sorsáról… Az ember számára nem marad más, csak a fohász: Uram, ne engedd, hogy ők döntsenek a sorsunkról!
(NZS/Felvidék.ma)
