Részlet a Barsi Múzeumban látható kiállításból (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A lévai vár szomszédságában lévő Barsi Múzeum méltó tárlatanyaggal emlékezik az egykori lévai törökverő várkapitányra halálának 450. évfordulója alkalmából. A Stephanus Dobo de Ruzka 450 anni című kiállítás Dobó István életét, katonai tevékenységét és a felvidéki munkásságát foglalja össze.

Mint a július 1-ei megnyitón Pleva Péter, a Barsi Múzeum munkatársa, a tárlat kurátora kifejtette:

a jubileum kapcsán a kiállítással emléket állítanak a lévai vár egykori híres és elismert urának, Dobó Istvánnak.

A megnyitó részeként érdekes előadást hallhatott a közönség a Dobó-sírokból előkerült nemesi párta rekonstrukciójáról. A közel 450 éves míves ékszerekkel díszített párta másolatát megcsodálhatták az előadás során.

A múzeum két kiállítóhelyiségében berendezett tárlat közel fél évig tekinthető meg. A Nécsey Galériában látható kiállításon Dobó István életét követhetjük végig. Információs táblákon röviden összegzik az életét, katonai szerepvállalását, a lévai időszak eseményeit. Kiegészítésként korabeli harci eszközöket láthatnak a látogatók. A kiállított tárgyak javarészt a lévai múzeum gyűjteményéből valók. Azonban az érsekújvári  Thain Mór Múzeum is kölcsönzött pár fegyvert a kiállításhoz.

Ugyancsak itt tekinthetőek meg a 16. század második felének történéseit meghatározó személyek, uralkodók, hadvezérek, szulejmánok portréi.

A tárlat érdekessége a lévai vár korabeli állapotát tükröző makett, melyet Pleva Péter készített el.

Az információs panelek szövegének magyar nyelvű változata kísérő füzet formájában áll a látogatók rendelkezésére. A magyar nyelvű változatot Novák Mezőlaky Margaréta készítette.

A Dobó-kastélybeli kiállítóhelyiség főleg a családos látogatóknak, a gyermekeknek készült. Itt az érdeklődőket a Dobó Istvánt illetve a lévai várat egyes időszakokban ábrázoló alkotások falapú kirakós változatai várják. Emellett kifestő, faalapú fegyverek valamint építőkocka szintúgy a látogatók szórakoztatására szolgál.

Az egyik sarokban Gárdonyi Géza dolgozószobája elevenedik meg, emléket állítva az Egri csillagok megírójának.

A jubileumi emlékév tiszteletére számos eseményen emlékeztek meg a 16. századbeli lévai várkapitányról. Részben a múzeumok éjszakáját is Dobó Istvánnak szentelték. A lévai várjátékok során felelevenítették a törökverő várkapitány korát. Mindamellett Novák Mezőlaky Margaréta magyar nyelvű előadást is tartott Dobó Istvánról a Reviczky Házban.

A kiállítás november 27-ig tekinthető meg a Barsi Múzeumban.

A szerző felvételei. 

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)