Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok 1Péter 5,7
Különös vasárnapi merengőre hívott meg Isten. Hasonlóra invitálom a Kedves Olvasót. Ő, Aki a fenti péteri Igével is úgy fordítja lelki tekintetemet maga felé, hogy a Máténál az isteni gondviselésről szóló gyönyörű mondatokban (Máté 6,25 és köv.) a mezei liliomok szépségápoló Uraként mutatja meg magát. Nem fáradnak, nem fonnak, mégis növekednek a liliomok. Őtőle, Őáltala, génparancsaik isteni rendelése szerint.
A mező füvét is Ő öltözteti zöldellő, friss pázsittá. Vagy ezek itt a Tirrén-tenger halk hajnali partsimogatásai közben égre röppenő, olykor vad vijjogásukkal lélekriasztó, csendtörő hanghullámokat kibocsátó, jól táplált sirályok nem Isten terített tengeri asztalának bőségéből élnek? És mi szorongató energiaválság, kétségtelenül növekvő mindennapi költségek esetenkénti durva vágtázása közben, háború és menekültnyomás idején mégis, mégis tele vagyunk aggodalommal. Mintha nem is lenne Gondviselőnk.
Pedig ezen a vasárnapon a megváltó Jézus szeretetében megmártózott, ennek ellenére saját életéért, a rábízottakért is homlokát ráncoló, a helytartó udvarában gyáván Jézus-kapcsolatot tagadó Péter küzdelmekben kiérlelt, hitvallásos mondatát kellene szivárványként minden gondfelhőnk fölé írni: Minden gondotokat őreá vessétek, Krisztusra, Istenre, a Szentlélekre, e mindennél hatalmasabb, egyetlen hármas egységre! A világhordozó, multiverzumokat fenntartó Szent Háromságra!
Neki gondja van rátok. Kenyérgondok, sorsgondok, csalódásgondok, elégedetlenségi gondok, pénzgondok, családi gondok, nemzeti gondok, világgondok között is gondja van ránk!
Ezen a különös vasárnapi merengőn itt, a tengerparton hallgatom a hullámok évmilliók óta refrénszerűen ismételt bizonyságtételét, amint egyik a másiknak, majd a homokos partnak adja az üzenetet: élet, erő, rend, engedelmesség, szelídség, hajótörő harag hullámzik, csobban bennünk. Tesszük a dolgunk, apályban és dagályban hordozzuk mélységeinkben az Isten által teremtett alkotásokat: apró planktonokat és óriástestű halakat, szelíd bálnákat és ragadozó cápákat, ezernyi nyüzsgését a létezés hajnalán formált színes és egyszínű lényeknek, korallerdők formacsodáival magasztalva az Alkotó, nagy fantáziájú Istent.
Fotó: Pixabay
Szóval, hallgatom a gondoskodás csodájaként évmilliók óta hullámzó tenger bizonyságtételét a Létezés felfoghatatlanul intelligens Istenéről, a Természetes Intelligenciáról, Akinek egyetlen szavára fenséges rend, csodálni való életgazdagság állott elő. És közben megköszönöm Neki, hogy még itt, a hajnali ébredő fényben, az ember nélküli parton borulhatok le eléje, egybeolvadva a hullámok beszédes magasztalásával, a megunhatatlanul ismétlődő vallomáshullámokkal. Meg mobilom Ige-hozó, a Losung, a 292 éve lelkekhez úton lévő herrnhuti testvérközösség napi bibliai üzenetével, amit most a német mellett elolvasok olaszul is, élvezve e kultúrákat hordozó szépséges nyelv tengersós és mézédes szavait: „Gettando su di lui ogni vostra preoccupazione, perché egli ha cura di voi” – minden gondotokat (de jelenti ezt is: előítéletet, elfogultságot, aggodalmat, izgalmat) vessétek Őreá, mert neki gondja van (cura – törődik, gondoskodik rólatok) rátok. Hajnali tiszta, égre írható, egyetemes üzenet: NEKI GONDJA VAN RÁTOK.
Ő képes elvenni előítéleteinket, elfogultságainkat, hamis vélekedéseinket, aggodalmaskodásunkat, felesleges vagy nagyon is indokolt izgalmainkat!
Még ha tengernyi van is ezekből! Micsoda léterő árad itt a LÉTALKOTÓ isteni erő végtelenségének tengernyi hullámzásában – felém, de lelki tűnődéseidben Feléd is, Kedves Olvasó! Ez nem kiváltság, hanem maga a tiszta kegyelem. Egész héten át árad Feléd is a gondtalanító, gondcsökkentő, gondoktól szabadító isteni kegyelem. Tengernyi, végtelen, örök hullámzással.
Olvasmányélményeimből itt, a hullámverésben előszökkennek a gondolattöredékek a brit Barnett Newmantől a 20. századot végigcsodáló francia esztéta Jean-Francois Lyotardig, aki a protestáns Kantra alapozva írt az elragadóról, fenségesről, magasztosról, ami elsősorban esztétikai élményt jelentett neki, de gyökere mélységesen vallási, Isten-eredetű. Érdekes, hogy a következetesen protestáns Kant fenségesnek, pompásnak nevezte a vatikáni Szent Péter-bazilikát, mivel építészetileg ez is a magasztosság érzetét ébreszti a szemlélőben.
Otto Rudolf valláspszichológus pedig a vallási fenségest két ellentétes pólus lelkünkre gyakorolt hatásaként magyarázta: a fascinosum, a lenyűgöző, az isteni szentség, és a tremendum, a szentség félelmet, méltatlanságot, szégyent kiváltó hatásaként. Mindkettő Isten jelenlétében élhető át. Itt, a tengerparti merengőn feljöttek emlékezetemben Berzsenyi gyönyörű sorai is, melyeket az 1810-es évek elején írt Fohászkodás c. versében: „Isten! Kit a bölcs lángesze fel nem ér,/Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:/Léted világít, mint az égő/Nap, de szemünk bele nem tekinthet”.
Valóban hatalmas Isten hangszertára! Itt a lenyűgöző itáliai tengerparton Ő lét és nemlét, gond és gondoskodás, lelki fenségesség és magasztosság élményhullámait hozta elő bennem. És hiszem, sokakban. Azokban, akik itt az érzékekkel befogadható tengert érintik, sós vizével, hullámáradásaival, langyos csobbanásokkal, erőteljes lökésekkel a mélyebb vizekben, fényjátékkal, színcsodákkal, a végtelenség érzetét ébresztő horizontvesztéssel. Amikor ég a tengerrel, tenger az éggel ölelkezik egybe.
Fotó: Németh István
De ugyanígy felzúghat lelkünkig a teremtés számos csodája a Balaton egy-egy csendes zugában, a Tisza vagy a Maros játékos öbleiben. Akár emlékezetünk más, talán nevesincs vízpartjain. A lényeg csak ennyi: legyen csendpercünk Isten számára, mert végtelenül többet kapunk pár perc alatt Ővele, Őbenne és Őtőle, mint nélküle talán éveken át – sem. Élménypirkadat, Isten-pirkadat adassék a Kedves Olvasónak egy-egy vasárnapi vagy hétközi csendes percben, amikor a halandó az ővele törődő Istenre gondol… és átélheti a horizontvesztést személyesen is: Isten az emberrel, ember az Istennel ölelkezik össze végtelen pillanatra és mindörökre…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
