(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A tíz éves Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (RDV ETT) jubileumi rendezvényét a dél-komáromi Csillagerődben tartották meg pénteken a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) által is támogatott ötödik Duna-konferencia keretében.

Kiss-Parciu Péter, a KKM regionális és határmenti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott, egy szervezet életében fontos mérföldkőnek számít a tizedik jubileum, ő maga pedig a kezdetektől részese lehetett a szervezet fejlődésében, emelte ki.

Mint fogalmazott, ezen társulásokra egyfajta stratégiai eszközként lehet tekinteni, és egy rendkívül jó lehetőségről van szó, amit az Európai Unió felkínált a belépő országok számára.

Véleménye szerint a szlovák-magyar határszakaszon ezt a stratégiai eszközt a lehető legjobban használták ki, az RDV ETT pedig élen jár az itt működő hasonló társulások között is.

Kiss-Parciu Péter (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

„A cél az volt, hogy a teljes szlovák-magyar Duna-szakaszt lefedje a szervezet, és olyan célokat tűzzön ki, amelyek a teljes Duna-menti határtérség igényeit szolgálják. Ehhez olyan stratégiákat dolgozzon ki és olyan fejlesztéseket, projekteket valósítson meg, amelyeknek regionális hatása van” – fogalmazott, hozzátéve, a mai Duna-konferencia is ennek a stratégiai gondolkodásnak a része.

A helyettes államtitkár kitért az elmúlt évek megpróbáltatásaira is. A két év pandémia, a februárban kitört háború mind súlyosan érintik a térséget is. „A határ mentén működő regionális együttműködések keretében meg tudjuk mutatni, mennyire fontos az együttműködés a határtérségekben, az itt élők között, az itt működő szervezetek között, sőt az országok között is – ezáltal a bilaterális kapcsolatokhoz is pozitívan hozzájárulunk. Mi értéket teremtünk, bilaterális szinten is, ezzel jó példával tudunk szolgálni más térségek számára is” – fejtette ki Kiss-Parciu Péter.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a konferencia helyszíne és Komárom történelme kapcsán hangsúlyozta, az elmúlt száz év nemzettörténelme nagyjából azonos Komárom történelmével.

„A város a maga 750 éves múltjával hordoz elég sebet és elég büszkeséget hazánk történelmével együtt” – jegyezte meg.

A térség történelmi, tradicionális, gazdasági és társadalmi szempontjait figyelembe véve úgy fogalmazott, ez a „projekt visszaigazolása annak, hogy amit egybe teremtett az Isten annak egyben kell működnie”.

Az országgyűlési képviselő szerint az embereknek csak a működés kereteit kell optimalizálni és a legjobb együttműködéseket megtalálni a sikerhez. „Ez az ETT, ez a forma meg tudja adni annak a kereteit, hogy a társulásban résztvevő megyék jó együttműködéseket tudjanak kialakítani” – fogalmazott.

Czunyiné Bertalan Judit (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Kitért arra is, köszöntőjének zárásaként, miért kiváló helyszín a konferencia megszervezéséhez a Csillagerőd. „Egy olyan kultikus és szimbolikus, picit misztikus helyen vagyunk, ahol és amikor a 21. században a komáromi Csillagerőd megtalálta új feladatát: szilárd falaival őrzi és védi az európai kultúra remekeinek eredethű másolatait, amelyek a keresztény kultúránkat, gyökereinket testesítik meg. Azt az értékgazdag Európát, amely mindannyiunk bölcsője és amelynek ma védelemre van szüksége. „Ettől szimbolikus és egyben misztikus, amikor a komáromi Csillagerődben arról beszélünk, hogy merre tovább, merre tovább határmenti és merre tovább európai együttműködési rendszerek” – zárta gondolatait.

Ezt követően Borsó Tibor, Komárom-Esztergom megye alelnöke, a RDV ETT Felügyelő Bizottságának tagja tájékoztatta a konferencia résztvevőit az RDV ETT elmúlt tíz évének eredményeiről, melyek közül kiemelte,

az elmúlt tíz év nemcsak a szervezet, de az egész régió, a szlovák-magyar határvidék életében is komoly jelentőséggel bír, hiszen a határmenti együttműködések hatékonyságának növelésére jött létre.

„Noha a javaslat jelentős politikai fordulattal bírt, a szlovák-magyar együttműködés gyökerei sokkal korábbra nyúlnak vissza. Régóta tudjuk és közösen vállaljuk, hogy a jövő a térségi gondolkodásé. A határ összeköt, együtt erősebbek lehetünk” – fogalmazott.

Borsó Tibor (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A tatabányai székhelyű, de dunaszerdahelyi irodával is rendelkező társulás hat tagot foglal magába, mondta. Célkitűzése a teljes szlovák-magyar Duna-szakasz integrált fejlesztése, tartós intézményi struktúra kialakítása, a gazdasági, a társadalmi és a területi kohézió megerősítése, valamint a különféle fejlesztési tengelyek mellett a határokon átnyúló regionális együttműködés előmozdítása.

Önkormányzatok, vállalatok, intézmények és szervezetek határon átnyúló együttműködéséhez nyújtanak szolgáltatásokat uniós források támogatása mellett, magyarázta. Kiemelte a szervezet igazgatója, Vasi Emma elkötelezett, fáradhatatlan szakmai munkáját, tudását, amelynek köszönhetően 2016 óta példátlan sikereket ér el a társulás.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

„Társulásunk legtermékenyebb és legsikeresebb időszaka fűződik a nevéhez” – húzta alá. A megvalósult projektek közül ismertette többek között a Herbaland, az Ezüstgazdaság és a körkörös gazdaság témájában fiatalokat megszólító projektet is, valamint a kisprojekt alap projektjeit is, amely a térség fejlesztésében rendkívüli jelentőséggel bír.

Borsó Tibor kiemelte, a RDV ETT a szlovák-magyar határvidék egyik legsikeresebb társulása, amely szerves részét képezi a határmenti együttműködéseknek, fejlesztéseknek.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)