Igen, 33 évvel ezelőtt ilyenkor Berlin is elesett, ledőlt a kommunista rendszer szimbolikus bástyája, és ezzel egy olyan erős dominó dőlt el, amely aztán sorra döntötte a többit is. Olyan groteszk volt ez a november 9., mint amilyen groteszk volt az egész NDK, egy bejelentést félreolvasott egy főmufti, az emberek meg komolyan vették és elindultak át a határon, a határőrök, vámosok meg nem bírták idegileg, és felnyitottak minden sorompót: SZABADSÁG!
A husáki-jakesi Csehszlovákiában nagy volt a riadalom, hiszen tudták, hogy ez mit jelent, game over elvtársak! Itt még hét napig tartották magukat, aztán november 17-én, egy kis nyugati titkosszolgálati segítséggel megtörtént, aminek meg kellett történnie: SZABADSÁG!
Micsoda idők voltak!
Elhittük, hogy ami történik velünk és általunk, az a valóság.
Pedig dehogyis volt az, hiszen már akkor is a háttérben mozgók és irányítók keze munkája volt az egész keleti bedőlés, persze akkor nem bántuk, hiszen mindannyian nyugatbarátok és antikommunisták voltunk, kivéve azt a pár kommunistát, aki akkor is a felvidéki magyarok vérét szívva élte az életét, és sokan közülük még most is ezt teszik. A nagy túlélők…
Aztán teltek az évek, volt itt minden, mint a vásárban, Mečiartól szurkolóverésen át, Bugárig minden.
A felvidéki magyar is megkopott, beszürkült, elfáradt a nagy szabadságban és jólétben, egy része elszajhásodott, egy része meghalt, mert ez az élet rendje, és egy nagy része meg sem született, mert ez lett a trendi nyugati életérzés szerinti „rend”: SZABADOSSÁG!
Aztán jött Schengen, meg Fico, Fletó, Danko, egyik jobb, mint a másik, mígnem 2010-ben jött Orbán Viktor és maradt, és azt mondta a magyar nemzetnek, hogy SZABADSÁG, de másképpen, úgy, ahogyan azt a magyar nép évezredeken át kívánta, harcolta és kivívta, vagy éppen nem vívta ki.
Így értünk el a mai napig, amikor már évek óta duplasoros szögesdrótkerítés végtelen hossza rondítja Magyarország déli határát, mert a Nyugat úgy gondolta, hogy a meg nem született gyerekeik helyett kész felnőtteket akarnak maguknak, ajándékba. Már nem elég a magyar orvos, a lengyel villanyszerelő, a cseh technikus meg a szlovák ápolónő, több kell, és színes, mert majd akkor jó lesz nekik és jól el lesznek tartva, általunk, általuk.
Mi más ez, mint a modern rabszolga-kereskedelem egyik válfaja, EU-kompatibilis selyempapírba csomagolva.
Harminchárom évvel ezelőtt nyugatbarátok voltunk és áhítottuk azt az életformát: SZABADSÁG.
Harminchárom évvel a berlini fal leomlása után utálattal nézzük mindazt, amit a Nyugat csinál önmagával és velünk, na meg a szerencsétlen ukránokkal mostanság.
Oda jutottunk, hogy undorral toljuk el magunktól a genderpolitikát, a villkommenkulturt, a háborúra való hergelést, az USA-talpnyalást.
Rájöttünk, hogy lehetünk mi szegényebbek, lehetünk mi a Nyugat diszkrét gazdasági gyarmata, lehetünk mi lesajnált keletiek, de több mint négy évtizedes kommunista agymosás után, akkor is több eszünk és tartásunk van, mint nekik ott nyugaton, és lehet, hogy paradoxul hangzik a migránsok ellen emelt drótkerítések mellől, de mi továbbra is kitartunk a saját értékeink mellett és joggal kiáltjuk a világba: SZABADSÁG!
Kedves felvidéki magyar politika, ezt kell követni, mert a felvidéki magyar nép is ezt kívánja: a saját szabadságát, az egyetemes magyar nemzeten belüli testvériséget, és a szülőföldjén az egyenlőséget.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
