2019-et jegyzett a földi, európai és hazai történelmi metronóm. Tőkés László volt királyhágó-melléki püspök, EP képviselő budapesti irodájában személyesen adtam át Püspök Úrnak azt a 39 oldalas nyomtatott füzetecskét, aminek ez a főcíme: Szolid Temesvári Hitvallás. Fel-, és alcíme: Temesvár 30. évfordulójára – Isten páratlan szabadító csodatetteiről – történelem-teológiai esszével. Elérhető mindenki számára lapozható, letölthető módban a szerző elektronikus lelkészi magánkönyvtára ötödik köteteként, 2025. 05. 12. megjelenési dátummal, ide klikkelve vagy IDE.
A Barankovics István Alapítvány támogatásával a temesvári forradalom 30. évfordulójára Budapesten megjelent kötetecskét még ugyanebben az évben követte Szolid Temesvári Hitvalló Nyilatkozat címmel a romániai kiadás. A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség és a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület anyagi támogatásával 500 példányban, a Print It temesvári nyomda gondozásában, néhai Fazakas Csaba temesvár-belvárosi lelkipásztor, a temesi egyházmegye esperese lelkes és odaadó elkötelezettsége gyümölcseként. Már történelem ez a történelmi hitvalló nyilatkozat is, és létrejöttének körülménye. Arra a villanófény élességével készült virtuális, belső emlékfotóra időtlenül is határozottan emlékezem, hogy a kötet átadása után feleségemet, Röhrig Klaudia lelkésznőt és engem Püspök Úr kikísért a liftig, s ott kissé különös hangfekvésben, majdnem elbizonytalanodva ezt kérdezte tőlem: – De mivel tudom ezt a munkát meghálálni, Békefy úr? – Én is a pillanat töredéke alatt próbáltam megrágni, majd megformálni a választ. Így sikerült: – Isten majd megadja a módját, tudja ezt Püspök Úr. Azóta eltelt hat esztendő. Úgy érzem, sok víz lefolyt azóta a Temesen, a Szamoson, meg a Duna-Tiszán is. És az itáliai Pó folyón is. Jelenleg, 2025. reformáció havában indított Isten Lelke ellenállhatatlan belső „paranccsal”: – Írd meg most a Te személyes magyar református Credódat. Hogy miért éppen most, az majd a jövőben nyilvánvalóvá lesz – talán nekem is, másoknak bizonyosan. De Isten Lelkének nem szabad ellenállni. Ezt megtanultam sok-sok jelből 60 évvel ezelőtti megtérésem után. Így hát mára letisztultan megírtam, lejegyeztem a pneumatikus üzeneteket. Ez a Credo Calvinisticus Hungaricus Personalis, a Személyes magyar kálvinista credo születésének rövid, hiteles története. Soli Deo Gloria!
Credo calvinisticus hungaricus personalis
Visszanéztem utam 3/4-ről, Kossuth „apánk” torinói mellszobra elől. És a szememből nem a könny csordult ki. Szívemben hatalmas hálatüzek lobbantak fel, tiszták, füstmentesek, éltető, nem hamvasztó istentüzek. Szentlélek tüzek. Melengetőek, megvilágosító, átláttató fényáradattal attól, aki ezt mondja: én vagyok a világ világossága, aki énutánam jön, nem járhat sötétségben. Sem múltja, sem jelene nem marad senkinek az áttündöklő fény kerülésében. Önmaga és Isten előli bújkálásban, az itthoni vagy a külhoni hazátlan emigrációban.
Hálás vagyok szentháromságos gondviselő Uramnak, Istenemnek, hogy több, mint 60 éve felismertette, elismertette velem: van ott fenn egy ország, amely rád is vár. Így tudtam elviselni a lenti haza rendszerváltás előtti és utáni földiségét, sárosságait, rendszertelenségeit. A Latinoviccsal együtt töltött kényszerű három hónapos rendszersajátos kezelések leleplező valóságát. Professzor Pertorini mester, „möszjő zsírodú” – a színészkirály adta e nevet neki -, Csontváry patológiájának zseniális leírója, lélek –, és rendszer specialista kezelőnk analízise utáni záró megállapítását: „Az a baj veled, tiszteletes, hogy az igazságot mindennél jobban szereted!” Ezzel megfogalmazta életem és személyiségem láthatatlan tengelyét, Isten fixpontos örök támasztékát, az elhívó Örökkévalóban fellelhető világmozdító sarkpontomat.
Így hát igazságszomjasan, mennyei fixpontos sorstámasztékkal hitemben, láthatatlan szentháromságos túlerővel tudatomban, lelkemben, álmaiban és létcsupaszító valóságrettenetek közben és ellenére: maradtam – Őbenne és itthon.
Maradtam elrendelt helyemen, svájci református, kun református, osztrák és erdélyi lutheránus, katolikus felmenők génkoordinátái között, kárpát-hazai (Duray Miklós) szellem-földrajzi behatároltságban. Szögesdrótok őrizetében Hegyeshalomtól Záhonyig. Bárhol kellett is ideig-óráig időzni – de magyar földön. Mehettem volna kanadai, német, amerikai szirénhangok nyomában, de soha nem máshol kerestem a jövendőt, a prosperálóbb élet reményében. Sokszori lefagyasztó csalódások után is makacs hűséggel – itthon maradásban léteztem. Ez volt túlélési létformám. Isten és haza hűséggel. Kánaánt remélő rendíthetetlen hittel. A hol fenn, hol lenn kitartó hungarikum-élményével, a hatalom láthatatlan, de érezhető erőinek, terveinek, emberinstrumentumainak pillanatnyi valós vagy vélt játékszereként. Börtönfalon kívüli is sokszor őrizeteseként
Megpróbáltam itthon otthon lenni, állandó kárpát-medencei légszomjban, a sokszoros külső manipulációk oxigénelszívásai közepette, némelykor már csaknem összeesve az oxigénhiánytól. De folytatva láthatatlan spirituális utamat, küzdelmeimet az Isten által Latinovics-Pertorini féle kijelölt úton és módon a kicsikét több igazság és külső-belső honszabadság feladhatatlan reményével. Számos elhívó és megerősítő istendimenziós jeladás áldásaként, a mennyei haza oxigénsátorával a szívem fölött, s miként az egykoron Budakeszin meglátogatott Mezey Mariska erdélyi színészleányka emberméretű oxigénsátora ráborult emlékeimre, úgy egész lézetésemre ama óvó-tartó mennyei.
Hordoztam másokkal együtt, sajátos magyar sorsközösségben, felekezeti határokat átlépő, Krisztusban egyetemes, előítélet-mentes hitközösségben az elképesztő hazugság csűrcsavarokat, kerestem a mennyei fény másokat és engemet, családomat és a rám bízottakat, gyülekezetemet, sorstársaimat, testvéreimet, olvasóimat boldogító résnyi fénycsóváját, és minduntalan meg is találtam.
Ezért maradtam.
Sokak ellenére.
De talán még többek javára itthon – otthon.
Ezernyi igehirdetéssel, égi bölcsesség evangéliumával a kisszerűség naponkénti útonállói ellenére, börtönben árva lelkek és megtévedt sorsok gyámolítójaként, és magányos egzisztenciaszigetek között, egzisztencia töredékeknek, peremlétre szorultaknak is hirdetve a mindenkire személyválogatás nélkül áradó hajnalfényt, sors és életoldozó feltámadott Urunk megbocsátásteli örömüzenetét.
Ezért írtam nyomtatott és elektronikus formában több, mint 50 könyvet, evangéliumi léterőt, erőnlétet kérve, imádkozva a megalázottak és megszomorítottak számára, az Igaz Bíró megkerülhetetlenségét hirdetve közel 4700 írással, a hazát csak alantas, olykor látszólagos, vagy igazán nemesbe hajló céljaik eszközének ritkán tekintő hazárdírozók között. S a tisztaszívű alázatosok Hungária-hű, Jézus-hű megalázott-felemelt, derűs zarándokcsapatában, akár a valósban, akár a virtuálisban szülte-e meg a Lélek örömeinket.
Ma is a svédországi domonkos templomban, az otthoni rokon fehérfalú reformata eklézsiák képét felidézve, 16 évesen (1966) történt megtérésem csodaámulatával.
Áldom Urunkat, a kozmosz és az emberszív Töviskoronás Királyát, magasztalom az érettem is szenvedőt és feltámadottat, s csodálkozó gyermekszemekkel 77 éves szemeimben érzékelem, látva-látom mindenek Teremtőjét. Most még tükör által, homályosan, de látom őt…
Halálig érte dobogó szívvel, Róla szóló szájjal, Neki író kézzel hirdetem: gyönyörűséges volt az élet az olykor egyiptomi sötétséget árasztó, máskor skorpiókkal telelakott pusztaságban. Mindenek ellenére gyönyörűséges a Kijelentés képzeletbeli hegyénél áldást váró és áldást kapó szívvel élni Hungáriában, Magyarhonban, ahol megállt és megáll Isten kozmikus és földi salóm-békesség-Kijelentése. S mellette, utána térben-időben kristálykeményen, az istenbölcseletre elhívott szívek ősi igazsága is generációkat igazán összeölelőként:
in confusionem hominis – Dei providentia – az emberi zűrzavarban – Isten előrelátásával, gondoskodásával előre!
Az üvegtenger fenséges látomásával és valóságával váró örök hazánk felé, a megdicsőült Bárány egyetlenszerűen páratlan, legszentebb trónusa felé!
Soli Deo Gloria!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
