Őry Péter hosszú évtiezedek óta küzd a nyelvhasználati jogainkért, az alacsonyan fekvő kistelepüléseket sújtó igazságtalan önkormányzati finanszírozás ellen itthon és a nemzetközi fórumokon is. Azt mondja, a Rubik-kocka összes variációját kipróbálták már, mindent megléptek, amit lehetett. Úgy véli, a felvidéki magyarok a problémáik megoldásával csak magukra számíthatnak. Ezért jött létre a SZMÖT, a Szlovákiai Magyar Önkormányzati Társulás, ami akkor lesz hatékony, ha minél többen csatlakoznak hozzá.
„A Komáromi Nagygyűlés 30. évfordulóján tartott emlékkonferencián fogalmazódott meg az az igény, hogy a felvidéki magyar közösséget önkormányzati szinten képviselő személyek, valamint az egyes önkormányzatok összekapcsolásának céljával egy új intézményt hozzunk létre, mégpedig Szlovákiai Magyar Önkormányzati Társulás néven” – kezdi Őry Péter, aki polgármesterként, civil aktivistaként és a Magyar Szövetség párt alelnökeként küzd a felvidéki magyar közösség jogainak érvényesítéséért. A társulást három alapító jegyeztette be: Somogyi Alfréd, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, Domin István, Izsa polgármestere és jómaga, a Pro Civis egyesület elnökeként.
„Az intézmény céljai között a szlovákiai magyar önkormányzatiság fejlesztése mellett az önkormányzatokban jelen lévő, a közösségünk ügyeivel kapcsolatos sajátos feladatok képviselete szerepel. Például az egyedi feladatok a nyelvhasználatban, a helyi kisebbségi kultúra vagy oktatás szervezésének kihívásai, az önkormányzati finanszírozás anomáliája”
– húzta alá.
Nem rejti véka alá, hogy ez a szakmailag megalapozott szervezet akkor lehet hatékony, ha a lehető legszélesebb támogatottságot kapja. Ezért – az előkészítés adminisztrációját segítendő – levélben szólították meg azt a több mint 400, magyarok által lakott önkormányzatot, hogy mint jogi személyek lépjenek be a társulásba. Őry szerint az SZMÖT se helyettesíteni, sem konkurálni nem akar a már létező, országos lefedettségű önkormányzatokat segítő, tömörítő szervezetekkel, mint a ZMOS, vagy az ÚSM. „Egyszerűen vannak olyan sajátos kérdések, amelyeket csak mi tudunk megoldani. Nincs rá más” – érvel.
Amint azt elmondta, a Komáromi Naggyűlés évfordulóját követően, a SZAKC akkori elnökével, Gubík Lászlóval végigjárták a déli régiókat, nyolc különböző helyszínen fókuszcsoportos beszélgetéseket szerveztek polgármesterekkel, feltérképezték, hogy egyáltalán, volna-e szükség az SZMÖT létrehozására. Ezeknek a találkozóknak a visszhangja egyértelműen az volt, hogy igen, szívesen csatlakoznának egy bejegyzett társuláshoz, amelyben értik ezeknek az önkormányzatoknak a gondjait és megoldásokat is találnak ezekre.
„A Rubik-kocka összes variációját kipróbáltuk már, mindent, amit jogszerűen lehetett megtettünk itthon és az unióban egyaránt a jogaink érvényesítéséért. Ha ez így nem megy, akkor létre kell hozni egy olyan érdekvédelmi szervezetet, amely ezeket a problémákat a zászlajára tűzi és a megoldások szintjén foglalkozik velük”
– magyarázta, hozzátéve, a magyarok által lakott falvak például azért kapnak kevesebb pénzt, mert kicsik és alacsonyan vannak. Ez is olyan ügy, amit csak mi értünk és érzünk, ez is olyan ügy, amit az SZMÖT-nek és a Magyar Szövetségnek kell orvosolnia” – hangsúlyozta.
Mára elkészült az alapszabály, amelyet már kiküldtek a belépési nyilatkozatokkal, magánszemélyek és jogi személyek részére, valamint a határozati javaslat mintáját is, hiszen az önkormányzatoknak határozatot kell hozni a társuláshoz való csatlakozásról. Őry hozzátette, amennyiben nem akar egy egész önkormányzat belépni a társulásba, akkor azt magánszemélyként is meg lehet tenni.
Amint azt mesélte, pár napja Galántán volt találkozójuk a régió polgármestereivel, ahol a Társulás alapítását előkészítő egyeztetésre került sor. „A találkozó célja az volt, hogy közösen határozzuk meg az együttműködés irányait, és kijelöljük azokat a témákat, amelyekben összehangoltan kívánunk fellépni a települések érdekében” – magyarázta. Ezen a találkozón bemutatták a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket, amit a Pro Civisben fejlesztenek. Hogyan lehet például a testületi ülésekből pár perc alatt kész jegyzőkönyvet generálni szlovák és magyar nyelven is, vagy hogyan lehet feliratozni a magyar, vagy szlovák nyelven zajló testületi üléseket szinte a valós időben.
Őry Péter abban bízik, hogy legkésőbb 2026 februárjában már alakuló ülést tud tartani az SZMÖT. A felálló testület szabja meg, hogy lesz-e tagsági díj, s ha igen, milyen mértékű – válaszolta érdeklődésünkre.
SZE/Felvidék.ma



