A szlovák és a cseh hatóságok közötti rendőrségi együttműködés alapelveit és szabályait nemzetközi szerződés fogja szabályozni. A szerződés tervezetét szerdán tárgyalja a kormány.
A szerződés célja az előterjesztést benyújtó belügyminisztérium (MV) szerint, a meglévő rendőrségi együttműködés módosítása a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem és a migrációs hullám beazonosítható kockázatainak leküzdése érdekében, valamint a rendőrség gyakorlati igényeinek figyelembevétele a nemzetközi együttműködés során.
A belügyminisztérium a kabinet 113. ülésén javaslatot terjeszt elő az idegenrendészet részlegei létszámának száz fővel történő bővítésére, akik Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákiában állnának rendelkezésre.
A minisztérium a személyzeti létszám növelését azzal indokolja, hogy várhatóan jelentősen megnő a harmadik országokból érkező munkavállalók száma, akiket az autóiparban, valamint más gyártási és szolgáltatási ágazatokban működő cégek kívánnak foglalkoztatni.
A miniszterek foglalkoznak majd az államilag támogatott bérlakásügynökség és a Hestia (Fund) SICAV társaság közötti befektetési szerződés tervezetével is, amelynek célja, hogy hosszú távon legalább 15 000 bérlakást építsenek, szerezzenek meg és üzemeltessenek Szlovákiában.
A kormány foglalkozik majd a Lengyelországgal folytatandó, a mentőszolgálat területén történő határon átnyúló együttműködésről szóló tárgyalások megkezdésére irányuló javaslattal is, ennek eredményeként egy keretmegállapodás jönne létre, mely a hegyi mentőszolgálat területére is kiterjedne.
A tájékoztató jelentések részeként napirenden szerepel a közigazgatás 2024-es helyzetéről szóló anyag, amely rámutat a közös önkormányzati hivatalok területén tapasztalható alacsony szintű együttműködésre is.
SZE/Felvidék.ma/Teraz.sk


