Ismét elég zűrzavaros lett az idei nagyböjt. A 40 nap, ami a húsvétra készített volna minket elő. Közben kitört az iráni háború, megszűnt a kőolajszállítás, emelkedtek az üzemanyagárak, gyárak zártak be.
Mit jelent számunkra ma a feltámadás üzenete, amikor nap mint nap annyi bizonytalanságot tapasztalunk magunk körül?
Joggal aggódnak a szülők, milyen lesz a jövőjük az én felnövekvő gyermekeimnek?
Ha nem vigyázunk, könnyen megtelik szívünk, gondolataink aggodalommal. Egyrészt jogos nyitott szemmel járni a világban, és újra meg újra feltenni a kérdést, jól van ez így, ami körülöttünk történik?
Másrészt ezen érzések miatt a húsvét üzenete első hallásra távolinak, nehezen érthetőnek tűnhet.
Mégis, mindig aktuális az ünnep üzenete, mert a feltámadás nem egy régi történet emléke, hanem válasz az ember legmélyebb kérdéseire – az élet értelméről, a szenvedésről és a reményről.
Mi történt húsvétkor? A Názáreti Jézus, akit nagypénteken késő délután eltemettek a sziklába vájt új sírba, nem volt többé a sírjában. A sírhoz siető asszonyok vasárnap hajnalban szerették volna még pótolni a temetéskor elmaradt megkenéseket, hogy méltó módon legyen eltemetve szeretett mesterük.
A sírt római katonák őrizték, egész a feltámadás pillanatáig.
A sírban ott voltak a leplek, kendők, minden a maga helyén, ahogy a temetéskor otthagyták, de Jézus holtteste nem volt ott többé. Az angyalok hírül adták: „Nincs itt, feltámadott!” (Mt 28,6)
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Kétezer éve ez a húsvéti örömhír körbe járja a világot, mert a húsvét nem a tavaszi újjászületés ünnepe, hanem a Megváltó győzelme a bűn és a halál felett. Az Úr Jézus előre mutat, mi az értelme a mi emberi életünknek, küzdelmünknek.
Ahhoz, hogy legyen harmadnap feltámadás, szükséges volt a nagypéntek, a kereszthalál, Jézus megváltó halála az egész világ bűneiért. De nem a testi halálnak volt utolsó szava az Isten Fia fölött: az Atya feltámasztotta őt, ezzel végbe ment a mi megváltásunk.
Ezért a húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, bár sokan nem értik mélységét, drámaiságát, ezért érzik magukhoz közelebb állónak a karácsonyt, pedig ott megszületett a Megváltó, hogy húsvétkor beteljesítse mindazt, amiért e világra jött.
A mi emberi tapasztalataink nem csak szép és jó dolgokról szólnak: sokszor jelen van a félelem, a szenvedés, a bizonytalanság. Hány ártatlan ember nem tehet arról, hogy egyik napról a másikra háború tör ki az országában, a városában, ahol eddig élt, vagy egy kivizsgálás után az orvos megmondja, szembe kell nézni egy komoly betegséggel. Vagy a férj, a feleség megmondja, ennyi volt, vége a házasságnak, vagy valaki kételkedni kezd hitében. Mennyi nagypéntek a hétköznapi életben.
Húsvétkor is jelen volt a szenvedés:
Amikor Jézust elárulták, elfogták, újra meg újra megverték, kihallgatták a főtanács, Pilátus előtt, keresztjét hordozta, a keresztre szegezték, végül életét adta értünk. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. (Jn 15,13) Az Úr Jézus erről nem csak beszélt, de meg is tette.
Mit jelent az én számomra a húsvét? Hiszek-e a feltámadásban? Egyrészt Jézus feltámadásában, másrészt az idők végén mindenki feltámadásában?
Hiszem-e, hogy Isten az én életem sötétségébe is utánam jön, és ott is tud életet fakasztani? Engedem-e, hogy Krisztus megváltoztassa az életemet?
Jézus feltámadása régen történt, kétezer év választ el minket a történelmi eseménytől, a tanúktól, akik látták, hallották a Feltámadottat, beszéltek vele.
Milyen gyökeres változáson mentek keresztül az apostolok: a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót: attól féltek, most mi következünk, minket is elvisznek Pilátus elé, nekünk is állítanak 11 keresztet, úgy végezzük, mint a Mester. És milyen erőt, bátorságot adott nekik a Feltámadt Jézus, amikor azt mondta: „Békesség nektek!“ (Jn 20,19)
Mi járt mindazon tanúk fejében, lelkében, szívében, akik az Egyház kétezer éves történelme alatt újra meg újra megvallották a hitet.
Eszembe jut egy lengyelországi történet: a kommunista vezetők győzködték a munkásokat, hogy nincs feltámadás, a húsvét csak egy kitalált ünnep. Amikor véget ért a „tanítás,“ az egyik bátor munkás felkiáltott: „Krisztus feltámadt!“ Mire a gyár egész közössége ráfelelte: „Valóban feltámadt!“ és még talán valamilyen húsvéti éneket is elénekeltek fennhangon.
Hányszor próbálták már a történelem folyamán igazán eltemetni Krisztust, hogy nincs már rá szükség, idejét múlt, régiség, és a hit újra meg újra megújul.
Franciaországban, ahol már lehet évtizedek óta a szülők nem viszik megkereszteltetni az újszülött gyermeket, 2025-ben 17 000 felnőtt kérte a keresztséget húsvétkor, idén pedig újabb 20 000 felnőtt keresztelkedett meg.
Hiába a liberális médiák minden igyekezete, agymosása, Jézus örömhíre új és új emberekhez jut el, mindig vannak, akik vállalkoznak beállni a tanítványok sorába. És ez így volt régen is, így van ma is: lehet, hogy csökken a keresztények száma, de egészen eltűnni nem fog. Ahogy több lelki író is állítja egybehangzóan: a jövő keresztényei vagy komolyan fogják venni a keresztény vallást, a lelki életet, vagy nem lesznek egyáltalán.
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Minden húsvét erősíti bennünk a reményt: van értelme az életnek, van értelme a keresztet hordozni, nem a halálé az utolsó szó.
Az Úr Jézus, mielőtt végbevitte volna megváltásunkat, elmondta, mi fog következni húsvét után:
„Atyám házában sok hely van, elmegyek és helyet készítek nektek.“ (Jn 14,2)
Ez a tudat is erősíti bennünk a reményt: Jézus rám is számít, az én helyemet is elkészítette a mennyben: főleg rajtam áll, mihez kezdek ezzel a meghívóval.
Jézus sírját ma is tisztelik a keresztények a Szentföldön, ott van Jeruzsálem óvárosában, a Szent Sír Bazilikában. Ez a sír üres. Ez arra tanít minket, hogy a mi jövőnk nem üres, nem reménytelen. A földi sírt nem tudjuk elkerülni, de halhatatlan lelkünket örök otthon várja a mennyben, amit maga az Isten Fia készít nekünk.
Legyünk ezért hűséges követői, tanítványai, a feltámadás ma élő tanúi ebben a világban, vigyük az örömhírt mindenhová, amerre megyünk, hogy Krisztus feltámadt, valóban feltámadt!
Kegyelemteljes, áldott húsvéti ünnepeket kívánok a Felvidék.ma minden kedves olvasójának.
Takács Dénes radi plébános/Felvidék.ma
