37
Az egyik szlovák nyelvű internetes bulvárlap Pulitzerre hajtó tollforgatója – nyilván nem kevés erőfeszítés árán – komoly leleplező cikket írt a Most-Híd párt egyik megyei képviselőjelöltjéről, aki az MKP-ból igazolt át Bugárékhoz.
Az egyik szlovák nyelvű internetes bulvárlap Pulitzerre hajtó tollforgatója – nyilván nem kevés erőfeszítés árán – komoly leleplező cikket írt a Most-Híd párt egyik megyei képviselőjelöltjéről, aki az MKP-ból igazolt át Bugárékhoz.
A nevezett úriember „szörnyű bűnt” követett el (hagyjuk most a politikát, nem az MKP, vagy a felvidéki magyarok elárulására gondolunk): egy nyilvánosság előtt zajló esemény alkalmából „magyar nacionalista uniformist” öltött magára, és ebben feszített egészen az ünnepség végéig (tegyük hozzá: a Beneš-dekrétumok üldözötteinek állított emlékoszlop leleplezése volt ez az esemény).
Mielőtt azonban a tárgyat részletesebben kibontaná, a szerző szinte már drámai hangot megütve sajnálkozik az eseten, s azon, hogy a Most-Hídtól nem ezt várta volna az ember. Szerinte a Most-Híd mérsékelt pártként azért jött létre, hogy benne nem csak magyarok, de szlovákok is megtalálják a helyüket. S külön megemlíti, mint pozitívumot, (ami persze magyar fordításban egyenlő az árulással) hogy a Most-Híd elítéli az autonómia vagy a Beneš-dekrétumok témájának megnyitását, bezzeg a a Csáky-féle MKP feszegeti ezeket a témákat.
A cikket jegyző újságírón látszik, hogy nem hiányzott az újságíró tanfolyam egyetlen előadásáról sem, így vérprofihoz illően járta körbe a témát. Megkérdezte az érintett felet, annak politikai feljebbvalóját (magát Bugár Bélát), sőt mi több: még szakértői véleményért is folyamodott a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz, hogy tényleg „nacionalista”-e az az öltözet? A múzeum sokat látott és tapasztalt szaktekintélyei aztán megállapították, hogy nem kell parázni, nem katonai egyenruháról van szó. Csak egy Bocskairól, aminek persze így is megvan a maga nemzeti szaga.
Míg a viselet tulajdonosa semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy nemzeti identitását ily módon is kifejezésre juttassa, pártbéli vezérlő fejedelme, Bugár Béla már óvatosabban fogalmazott. Bár problémát ő sem lát benne, azt azért mindenképpen hozzá kellett tennie, hogy ha bármiféle szélsőséges megnyilvánulás kötődne hozzá, azt természetesen azonnal orvosolni kéne. Nos, ez körülbelül annyit tesz, hogy innentől kezdve a hidasok felköthetik a gatyájukat, de ha azon akár csak egy kósza sujtás is lészen, akkor a Bugárra jellemző jómodorban azonnal „orvosolni fogják” a problémát.
Az egész történetben a legviccesebb a kis firkász lihegése, ahogy nagy erőlködés árán próbál magából kiizzadni valami igazi, eredeti, leleplező cikket. Közben nem veszi észre, milyen szánalmas egy két évvel ezelőtt történt sztoriról beszámolni – ráadásul úgy, hogy közben a alaposan megváltoztak a körülmények. A díszmagyar felöltése ugyanis – ha még nem mondtam volna – két esztendővel ezelőtt történt. Bár az ilyen bűnök kétségkívül elévülhetetlenek, azért talán mégsem kellene szegény Híd nyakára mászni a megszületése előtt elkövetett vétségek miatt. Arról nem is beszélve, hogy két év nagy idő, ez alatt bőven megtérhet az eltévedt bárány is, amely ugyebár mindig kedvesebb az Úr számára…
Arra kérem tehát a tisztelt kollégát, ne kételkedjen egy pillanatig sem a Most-Híd pártban, bízzon bennük továbbra is. Szó sincs ott semmiféle nacionalizmusról, dekrétumokról, autonómiáról – vagy bármiről, amely megterhelné a jóviszonyt szlovák (üzleti) partnereikkel. De ha mégis meginogna ebbéli hitében, látogasson el bátran a párt honlapjára, s a párt személyiségeinek egymás után előbukkanó arcképeire rátekintve egycsapásra eloszlanak majd ezek a nyugtalanító gondolatok. A látszat kivételesen nem csal!
Mielőtt azonban a tárgyat részletesebben kibontaná, a szerző szinte már drámai hangot megütve sajnálkozik az eseten, s azon, hogy a Most-Hídtól nem ezt várta volna az ember. Szerinte a Most-Híd mérsékelt pártként azért jött létre, hogy benne nem csak magyarok, de szlovákok is megtalálják a helyüket. S külön megemlíti, mint pozitívumot, (ami persze magyar fordításban egyenlő az árulással) hogy a Most-Híd elítéli az autonómia vagy a Beneš-dekrétumok témájának megnyitását, bezzeg a a Csáky-féle MKP feszegeti ezeket a témákat.
A cikket jegyző újságírón látszik, hogy nem hiányzott az újságíró tanfolyam egyetlen előadásáról sem, így vérprofihoz illően járta körbe a témát. Megkérdezte az érintett felet, annak politikai feljebbvalóját (magát Bugár Bélát), sőt mi több: még szakértői véleményért is folyamodott a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz, hogy tényleg „nacionalista”-e az az öltözet? A múzeum sokat látott és tapasztalt szaktekintélyei aztán megállapították, hogy nem kell parázni, nem katonai egyenruháról van szó. Csak egy Bocskairól, aminek persze így is megvan a maga nemzeti szaga.
Míg a viselet tulajdonosa semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy nemzeti identitását ily módon is kifejezésre juttassa, pártbéli vezérlő fejedelme, Bugár Béla már óvatosabban fogalmazott. Bár problémát ő sem lát benne, azt azért mindenképpen hozzá kellett tennie, hogy ha bármiféle szélsőséges megnyilvánulás kötődne hozzá, azt természetesen azonnal orvosolni kéne. Nos, ez körülbelül annyit tesz, hogy innentől kezdve a hidasok felköthetik a gatyájukat, de ha azon akár csak egy kósza sujtás is lészen, akkor a Bugárra jellemző jómodorban azonnal „orvosolni fogják” a problémát.
Az egész történetben a legviccesebb a kis firkász lihegése, ahogy nagy erőlködés árán próbál magából kiizzadni valami igazi, eredeti, leleplező cikket. Közben nem veszi észre, milyen szánalmas egy két évvel ezelőtt történt sztoriról beszámolni – ráadásul úgy, hogy közben a alaposan megváltoztak a körülmények. A díszmagyar felöltése ugyanis – ha még nem mondtam volna – két esztendővel ezelőtt történt. Bár az ilyen bűnök kétségkívül elévülhetetlenek, azért talán mégsem kellene szegény Híd nyakára mászni a megszületése előtt elkövetett vétségek miatt. Arról nem is beszélve, hogy két év nagy idő, ez alatt bőven megtérhet az eltévedt bárány is, amely ugyebár mindig kedvesebb az Úr számára…
Arra kérem tehát a tisztelt kollégát, ne kételkedjen egy pillanatig sem a Most-Híd pártban, bízzon bennük továbbra is. Szó sincs ott semmiféle nacionalizmusról, dekrétumokról, autonómiáról – vagy bármiről, amely megterhelné a jóviszonyt szlovák (üzleti) partnereikkel. De ha mégis meginogna ebbéli hitében, látogasson el bátran a párt honlapjára, s a párt személyiségeinek egymás után előbukkanó arcképeire rátekintve egycsapásra eloszlanak majd ezek a nyugtalanító gondolatok. A látszat kivételesen nem csal!
Szűcs Dániel, Felvidék Ma
