A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, az MTA Veszprémi Területi Bizottsága, valamint a Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely konferenciát szervez Állam- és nemzetstratégiai mérföldkövek II. Ausztria és Magyarország a dualizmus válságától a versailles-i békerendszerig – kihívások és válaszok címmel, 2018. november 22-23-án (csütörtök-péntek), Veszprémben.
A konferencia célja: bemutatni a korszak nemzetközi politikai erőviszonyait, a modernizáció jelenségeit, s ezek hatásait a monarchia közjogi rendszerére, állam- és nemzetiségi politikájára, valamint értelmezni a dinasztikus kormányzás válságtüneteit. A dualizmus külső és belső konfliktus-rendszerei miként jelentek meg az első világháború és a versailles-i békerendszer politikai, gazdasági és társadalmi folyamataiban. A konferencián felkért kutatók tartanak plenáris előadásokat. Várjuk tudományos kutatók, egyetemi oktatók és doktorandusz hallgatók jelentkezését 20 perces szekció-előadásokra, melyekre az alább található lapon lehet jelentkezni. Az elhangzott előadások szerkesztett változatait tanulmánykötetben adjuk közre.
A konferencia szervező bizottsága:
Bali János (Nemzetstratégiai Kutatóintézet), Duray Miklós (Szövetség a Közös Célokért), Garaczi Imre (Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely), Kulcsár László (MTA-Veszprémi Akadémiai Bizottság)
Jelentkezési határidő a szekció előadásokra: szeptember 30.
A jelentkezési lap letölthető ITT.
Kontaktus: Garaczi Imre
Tel.: 30/291-9964
E-mail: garaczi.imre@gmail.com