A 2011-es népszámlálás különösen fontos a szlovákiai magyarok számára. Nem mindegy, hogy hányan vallják magukat magyar anyanyelvűnek. Az egyházak számára pedig fontos az is, hogy hányan vállalják vallási hovatartozásukat.
Hogy miért is jelentős a mostani népszámlálás, illetve miért kell a felekezeti hovatartozást is hangsúlyozni? Ezekkel a felvetésekkel kapcsolatban kérdezte a Reformata honlap Fazekas Lászlót, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökét.
– Hogyan kívánja a híveket megszólítani a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, amelyhez tíz évvel ezelőtt közel 110 ezeren vallották magukat tartozónak?
– Egyházunk vezető testületeiben már az év elején is, de azóta is beszélünk a népszámlálásról és az egyháztagok, sőt az egyházhoz kevésbé kötődők megszólításáról. Egyrészt csatlakoztunk a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának népszámlálást előkészítő programjához, másrészt mi magunk is készítettünk információs szórólapot úgy magyar, mint szlovák nyelven. Ezeket viszont nem is kimondottan a gyülekezeteinket látogató egyháztagjainkhoz szeretnénk eljuttatni, mivel úgy gondoljuk, hogy ők elkötelezettek nemzetiségüket, anyanyelvüket és hitüket illetően, hanem azokat szólítanánk meg ezzel, akik kevésbé kapcsolódnak gyülekezeteinkhez és esetleg bizonytalanok ezen értékek fontosságát illetően.
Ezen kívül természetesen gyülekezeteinket is megszólítjuk nemcsak az egyházi lapunk a Kálvinista Szemle hasábjain megjelenő írásainkkal, hanem a kellő időben püspöki körlevéllel is. Magunkévá tettük a kerekasztal jelszavát: Mindenki számít! S ezt nem csupán most, a népszámlálás alkalmával tartjuk fontosnak hangsúlyozni, hanem akkor is, amikor majd világossá válik a számadatokból – amint az elmúlt népszámlálás alkalmával is -, hogy melyik településen hány református él.
– Miért fontos az, hogy minél többen vállalják nemcsak nemzetiségüket, hanem református hitüket is, akik is, akik nem tartják a kapcsolatot egy gyülekezettel sem?
– Minden ember számára fontos kell, hogy legyen egy természetes közeg, amelyben otthon érzi magát és amit magáénak vall. Ez életünknek olyan befolyásoló tényezője, amit nem lehet kiiktatni, letagadni, megváltoztatni, mert akkor szellemiségünkben, identitásunkban, emberi életünk értékeinek megítélésében komoly problémák állhatnak elő. Nemzetiségünket, anyanyelvünket és hitünket Istentől kapott ajándéknak tartjuk. Általában egy családba születünk bele (ez az Isten által rendelt első kötelék), amelynek vannak meghatározói, mint amilyen a szülők nemzetiségi és kulturális háttere, az édesanya nyelve, amivel először szólítja meg gyermekét, a szülők értékmegítélése, hitbeli háttere. Amennyiben nemzetiségileg és vallásilag vegyes családokról van szó, a gyermek/-ek és a család egészséges fejlődése érdekében jó, ha döntenek a nyelvi, nemzetiségi és vallási irányultságról. Van, ahol kettős irányultságú a család élete, s akkor a későbbiek folyamán általában mindig a tömegvonzás törvénye érvényesül, azaz attól függően dől el a felnövekvő gyermek irányultsága, amilyen befolyás a leggyakrabban éri. Az viszont egyértelmű, hogy mindenkinek szüksége van a meggyökerezésre, egy stabil háttérre, amelynek bázisán állva kifejezheti önmagát és a lehető legtöbbet adhatja nemcsak családjának, hanem a környezetének is kulturális, erkölcsi és magatartás szintjén. Ebben az esetben is érvényes a Zsoltárok könyve 1. részének 3.verse a folyóvíz mellé ültetett fáról, amely mélyen gyökerezik és idejekorán meghozza gyümölcsét. A népszámlálás is bizonyos szinten hitvallástétel nemzetiségünkről, nyelvünkről, hitünkről. Ezért tartom ezt nagyon fontosnak.
– 2001-ben még 110 ezren vallották magukat reformátusnak. Nemzetiségi szempontból hogyan nézett ez ki? Mennyi volt a magyar, illetve szlovák reformátusok száma?
– A gyülekezeteink által összeállított statisztika alapján tudom csak elmondani azt, hogy úgy a nyilvántartott, mint a választók névjegyzékének számadatai azt mutatják, hogy egyházunkban kb. 13-14 százalékra tehető a szlovák ajkú reformátusok száma. A májusi népszámlálás adatainak feldolgozása után bizonyára ilyen téren is többet fogunk tudni.
– A valóság, amit az egyházközségek nyilvántartásai mutatnak a gyülekezeti tagok, illetve a választójoggal rendelkezdőkről, viszont a 110 ezertől jóval kevesebb, 65 ezer reformátust jegyez. Mire számít a református egyház? Több vagy kevesebb lesz a reformátusok száma?
– Mivel a népszámlálás alkalmával egyéni döntésről van szó, ezt előre megmondani nem lehet. Örvendetes lenne, ha többen, vagy legalább annyian vallanák magukat reformátusnak, mint tíz évvel ezelőtt. Viszont az egyháztagság számokkal történő kimutatásánál tudnunk kell, hogy mindig háromféle, sőt inkább négyféle számról beszélhetünk: vannak a gyülekezettel rendszeres kapcsolatot tartók, aztán a választók névjegyzékében szereplők – akik egyházfenntartói járulékot ugyan fizetnek, de nem mindenki kapcsolódik be rendszeresen a gyülekezeti életbe (jelenleg ezek száma 40 656), a gyülekezet által nyilvántartottak (65 222) és a statisztika alapján az egyházközségek területén élők (94 6220), valamint Szlovákia olyan településein élők, ahol nincs gyülekezet, de ide tartoznak a Csehországban élők is.
– Mit jelent majd az egyházra nézve, ha csökken a reformátusok száma? Számolni kell azzal is, hogy kevesebb juttatást, támogatást kapnak az állam részéről?
– Ha kevesebb lesz a reformátusok száma, az egyrészt magyarázható a magyar lakosság számának általánosan várt csökkenésével, másrészt viszont el kell gondolkodnunk arról, hogy milyen a missziói tevékenységünk: épülő vagy leépülő egyház vagyunk. Az egyház egyik tulajdonsága ugyanis a növekedés. Reánk is érvényes kell, hogy legyen az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 2. fejezetének 47. versében a szentíró által tett kijelentés: „Az Úr pedig minden napon szaporítja a gyülekezetet az üdvözültekkel.”
Ami az állami támogatás illeti, annak túlnyomó többsége, mintegy 95 százaléka a lelkipásztorok fizetésére és a járulékok befizetésére megy. Csupán a fennmaradó 5 százaléka teszi ki az egyetemes egyház komáromi és rimaszombati hivatalainak fenntartását, beleértve az alkalmazottak fizetését is. A 90-es évek elején az ún. üzemeltetésre szánt költség, tehát ez az öt százalék nagyon alacsonyan lett megállapítva, ami azóta is egyre csökken. Ebben az esztendőben is ugyanúgy, mint az állami hivataloknál, mi is kénytelenek vagyunk ezeket a kiadásokat tíz százalékkal lefaragni. Ami a lelkipásztorok fizetését illeti még nem látjuk előre, hogy milyen változások történhetnek. De lehetséges, hogy amennyiben nagymértékben csökkenne a reformátusok száma, ez befolyásolhatja egyházunk súlyát és társadalmi szerepét, s ez a jövőre nézve negatívan jelentkezhet egy új finanszírozási modell összeállításánál.
– Ha a népszámlálás mégis a reformátusok számának csökkenéséről adna számot, kell-e majd bizonyos intézkedéseket is bevezetni?
– Már igyekeztünk ezen a téren lépéseket tenni. Példaként megemlítem a Cseh-testvér Evangélikus Egyházat, amely hasonló nagyságú, mint a miénk, de nagyon le vagyunk maradva tőlük ebből a szempontból. Ők már a 90-es évek elején létrehozták a személyi alapot, amelybe minden gyülekezet, amelynek lelkipásztora van, köteles bizonyos összeget befizetni. Ez az összeg 2009-ben már 71 ezer cseh koronát tett ki. Ez már egy olyan pénzalap, amelyből a lelkipásztorok állami fizetésének megszűnése esetén is vállalni tudják a szolgálattevők bérezését.
Mi is létrehoztunk egy közalapot, amely miatt elég sok támadás érte a vezetőséget, de örülök annak, hogy azóta még annak ellenzői közül is sokan belátták ennek szükségességét. Ez is azt mutatja, hogy nagyon meggondolva kell építkeznünk, Istentől kérve el a bölcsességet és a vezetést, nem pedig öncélúan, populista módon gondolkodva. Egyelőre viszont távolról sem fizetnek be a gyülekezetek annyit, hogy az vészhelyzet esetén elegendő lehetne egyházunk fenntartására, beleértve a lelkipásztorok fizetését is. Pillanatnyilag a közalapba befizetett pénzösszeg nagy része az építkezési és javítási, valamint az egyházépítő alapba kerül át, amellyel a gyülekezeti munkát és az építkezéseket segítjük. Ezt kellene minden gyülekezetnek megértenie, hogy egymás terhét kell hordoznunk, az erősebbnek a gyöngébbet kell segítenie.
Spórolni és a lelkészállomány létszámát felülbírálni viszont akkor már késő, amikor nyakunkon a baj. Erre időben fel kell készülni. Pontosan ezt célozzák meg azok az intézkedések és lépések, amelyeket az elmúlt időszakban tettünk. A Zsinat elé kerül az egyházközségek társulásáról szóló törvény, amely lehetőséget kíván nyújtani azon gyülekezetek társulásához, amelyek egymaguk képtelenek a lelkészi állást fenntartani. A díjlevél kötelezővé tétele is világosabb képet fog adni az egyházközségek teherbírásáról. Felmérést készítettünk arról, hogy a kilenc egyházmegyénkben hány lelkészi állásra van szükség. Ez fontos ahhoz, hogy tudjuk, hány új lelkipásztori állást kell betöltenünk. S ha valahol többlet van, ott a lelkipásztort mindenképpen szeretnénk más feladatokkal is megbízni, amelyek az egyházépítés számára fontosak. De mindenképpen szükséges, hogy elinduljon egy egészséges kiválasztódás. Sok tehát a teendő, s ezek véghezviteléhez elengedhetetlen az egyházmegyék, a lelkipásztorok, a presbitériumok és az egyház tagjainak megértése és segítsége.
Felvidék.ma, Reformata
