Brüsszeli jegyzet – Nem szívesen teszem, de kénytelen vagyok vitába szállni Farkas Ivánnal a napokban megjelent cikke miatt – vagy inkább csak közös gondolkodással tisztázni néhány utalását.
S teszem ezt mint az az ember, aki maga is aktív fogaskereke a kritikával illetett gépezetnek.
Elsősorban azt szeretném tisztázni, hogy alapjában egyetértek Farkas Ivánnal (mint általában máskor is), legalábbis ami a mondanivaló lényegét illeti. Kifejtettem ezt már egy régebbi jegyzetemben a „Kohézió barátai kapcsán” (október 5.).
Másodsorban a magyar kormány (Matolcsy Gy.) által idézett számokat kell megkérdőjeleznem, hiszen igaz ugyan, hogy a jelenlegi időszakban a magyar GOP (Gazdaságfejlesztési Operatív Program) a teljes magyar allokációnak csak kb. 15%-át öleli fel, de a ROP-okban (Regionális Operatív Programok – 7 drb.) az allokáció további 35%-át fordítják gazdaságfejlesztésre. Így a teljes összeg kb. 42%-ot tesz ki, ami nem elhanyagolható különbség. (Az adatoknak bárki utánanézhet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.) Ennek ellenére egyet tudok érteni azzal, hogy e keret felemelése 60%-ra érthető és támogatható döntés.
De – mint a jegyzetem címében jeleztem – nem is ez a „vita” tárgya. Inkább az, amit sokan, sokszor (s nemcsak politikusok, hanem az „utca embere” is!) BRÜSSZEL címszóval jeleznek. Mert kicsoda, micsoda az a Brüsszel? Mivel a cikk tkp. az ún. pozíciós levélről szól, akkor a Brüsszel itt feltehetőleg az Európai Bizottságot (EB) jelenti, amely azt kidolgozta. Igen ám, csakhogy a valósághoz hozzátartozik az is, hogy az EB, amely minden egyes tagország számára kidolgozta javaslatát, véleményét (ez az a bizonyos pozíció), azonos elvek alapján dolgozott. Min alapszanak ezek? Hadd soroljak fel csak kettőt, a két legfontosabbat: az EU 2020 stratégiáján (Wikipédia: „Az Európa 2020 az Európai Unió 10 éves stratégiája, amely a közösségi szakpolitikákat és költségvetést, valamint a tagállamok kapcsolódó eszközeit az „intelligens, fenntartható és befogadó” gazdasági növekedésnek veti alá.”), valamint a Tanács ún. országspecifikus ajánlásain (a tagállamok által benyújtott, a rendezett államháztartásra vonatkozó, valamint az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést megcélzó reformokra és intézkedésekre – nemzeti reformprogramok – irányuló tervek EB általi értékelésének eredményeképpen kiadott ajánlások). Tudom, komplikáltan hangzik, de a lényeg egy: mindkét szóban forgó dokumentumot az EU tagállamai fogadták el a Tanácsban! Tehát Brüsszel ebben az esetben (is) = tagállami döntések! Így aztán a cikk címének tkp. így kellene hangzania: Közös elképzeléseink és a kohéziós politika jövője.
Továbbá nem igazán hiszem, hogy a pozsonyi kormányra hidegzuhanyként hatott volna a pozíciós levél, hiszen már hónapok óta ismertek az EU jövendő kohéziós politikájára vonatkozó elképzelések, sőt ezek belekerültek az EB európai alapokra vonatkozó rendeletjavaslatába is, amely még mindig tárgyalások és egyeztetések alanya (az ún. trilaterális egyeztetés folyik a Tanács, az Európai Parlament és az EB közt). A javaslat kiemelten kezeli (többek közt) a közlekedési infrastruktúrát is, a tematikus célkitűzések 7. pontjában: „a fenntartható közlekedés előmozdítása és kapacitáshiányok megszüntetése a főbb hálózati infrastruktúrákban”.
S bár nem ismerem részleteiben a Szlovákia számára készült javaslatot, de el tudom képzelni, hogy valóban nem az oktatási vagy akár az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, hanem az általános gazdasági fejlődésre, a KKV-k támogatására, az innovációra s a többire, amit Farkas Iván is idéz. S ami mellesleg a magyar kormány prioritásai közé is tartozik. S ami – ezt saját tapasztalatomból tudom – bekerült a Magyarország számára készült javaslatokba is. Mert mindez összhangban van azzal, amiben a tagországok megegyeztek, amikor az EU 2020-at jóváhagyták. Mert hiszen ha a gazdaság fenntarthatóan fejlődik, akkor jut pénz (saját forrásból is) az egészségügy és az oktatás fejlesztésére is.
Valószínűleg nagy lesz a jelentősége a 22-23-ára tervezett európai csúcsnak. Hiszen ott kellene a tagországok vezetőinek megegyezniük a pénzügyi keretben. Ott derül majd ki, hogy fennáll-e a cikkben jelzett „nem módosult az unió fő tengelye, Németország és Franciaország elképzelése, hogy a közép-és kelet-európai térség infrastrukturális fejlesztésére szánt ún. kohéziós támogatás a következő költségvetési időszakban jelentősen lecsökkenjen.” A Tanácsban már többször elhangzott, hogy a közép- és kelet-európai országoknak igenis elsősorban az infrastruktúra fejlesztésére van szükségük. Ez a Kohézió Barátainak véleménye, ezt fogják együttes erővel támogatni. Bízzunk benne, hogy sikeresen. S ebből a szempontból nézve Farkas Iván cikke, amely felrázni és gondolkodásra akarta késztetni a felelősöket, fontos.
De még egy dolgot el kell mindezekkel kapcsolatban mondani. Az EB javaslatai, a pozíciós levél nem kötelező előírásokat tartalmaz, hanem valóban csak javaslatokat, amelyek egyrészt a fent említett dokumentumokon alapszanak, másrészt az EB eddigi, a jelen és múlt programozási, fejlesztési időszakok gyakorlati megvalósításából eredő tapasztalatain. Mondhatnánk úgy is: ez a kiindulási tárgyalási alap. Szinte egy teljes évünk van arra (az EB-nek és a tagországoknak), hogy tárgyaljunk, egyeztessük álláspontjainkat, vitassuk meg – az adott keretek közt – fejlesztési prioritásainkat, egyezzünk meg azokban a témákban, amelyek mind a tagország, mind az Unió érdekeit szolgálják. S itt lesz valóban döntő szerepe a FELELŐSÖKNEK (így, csupa nagy betűkkel, remélem), akik a tárgyalásokat vezetni fogják, akik az ország érdekeit képviselni hivatottak. Mert ha ők is csak „behódolnak”, akkor Farkas Iván kérdésére: „Végiggondolta ezt valaki az Európai Unióban, hogy itt komoly ellentmondás esete áll fenn? A reálgazdaság tönkretételével hiába adnak majd támogatást munkahelyteremtésre, gazdaságfejlesztésre, ha a dotált (művileg létrehozott) munkahelyen létrehozott termékek, árucikkek és szolgáltatások iránt nem lesz meg a megfelelő kereslet.” az lesz a válasz: nem gondolták végig! Pedig biztos vagyok benne, hogy erre a kérdésre Európa-szerte szakemberek százai, ha nem ezrei keresik a megfelelő választ. S csak remélnünk lehet, hogy meg is találják.
A valóság tehát az, ami a fentiekből – reményeim szerint – egyértelműen kiderül: a jövő kohéziós politikája olyan lesz, amilyennek mi magunk tesszük. Mi, mindnyájan, európaiak. Nem Brüsszel.
Flórián László
{iarelatednews articleid=”36644, 36346,35905,35783,35650,35532″}
