Botorság lenne bármi konkrét eredményt számon kérni a két szomszédos ország – Szlovákia és Magyarország – első embereinek tegnapi találkozóján. Ki az, aki az elmúlt évek-évtizedek történéseinek ismeretében ilyet várt Áder János és Ivan Gašparovič tárgyalásaitól? Még a legoptimistább várakozások is mindössze „olvadásról” szóltak, „áttörésről” semmiképpen sem.
Igaztalan lenne azonban azt állítani, hogy teljességgel haszontalan volt a tegnapi találkozó. Végtére is már az is szép eredmény, hogy a két ország elnökei szóba állnak egymással és nem zavarják haza a másikat az országhatárról. Mi több: Gašparovič elnök úr láthatóan otthonosan érezte magát Budapesten, beszédéből csak úgy sugárzott a jól ismert szlovák magabiztosság.
„A Szlovák Köztársaság sikertörténet” – szólott a szlovák államfő. „Ennek a történetnek a sajátossága, hogy a siker Közép-Európa államainak közös sikere. Közös sikere Szlovákiának és Magyarországnak”.
Nem tehetek róla, hogy erről a beszédről nekem az emlékezetes Kempinski-beli koccintás jut eszembe, akkor épp Románia sikersztorijára ürítette poharát a magyar miniszterelnök (jelenleg börtönben ülő) román kollégájával Erdély elorzásának „ünnepén”. Most az önálló Szlovákia huszadik születésnapjának ünnepkörében kap egy kis vállveregetést Magyarország, hogy volt szíves közreműködni ebben a szlovák sikertörténetben, kezdve azzal, hogy minden óhaj-sóhaj nélkül elsőként ismerte el a Csehszlovákia teteméből kibúvó szlovák államot. Szlovák szemmel nézve mindez természetesen sikertörténet, miként az is, hogy ily módon Gašparovič tegnap olyan finoman, úri módon törölhette bele cipellőjét budapesti „partnereibe”, hogy azok észre sem vették.
De ez még csupán a bemelegítés volt. Nem maradhattak el természetesen a problémás kérdések sem, így például megállapításra került az a tény, hogy „több fontos történelmi eseményt továbbra is eltérően ítél meg a két ország”, ám Gašparovič szerint mindez „nem gátolhat meg minket abban, hogy baráti kapcsolatainkat fejlesszük, és a közös jövőre koncentráljunk”. És megint csak jól számított a ravasz vén róka, mert teljesen igaza van. A kutyát sem érdekli már, így valóban nem jelent akadályt, hogy történelmünk egyik legfontosabb szereplőjét Hitler nácijai közé sorolta, egy csapással meghamisítva ezzel a történelmet és belegázolva sokak becsületébe. Ez aztán a kapcsolatfejlesztés! S megteszi, mert megteheti…
És akkor desszertként elnök úr feltálalta még a kisebbségi kérdést is, a habot egyenesen a magyar partnerei képébe nyomva. Mert hát miként is értelmezhetőek azok a megállapítások, miszerint „a szlovák és magyar kisebbségek gazdagítják a két ország kapcsolatait”, de méginkább az, hogy „Szlovákia minden egyéni szabadságjogokon alapuló, kisebbségekkel kapcsolatos kívánalmat teljesít”.
Ehhez nyilván nem szükségeltetik különösebb kommentár, tudhatja minden felvidéki magyar, a hat évestől a száz évesig (sajnálatos módon utóbbi csak igazán!), hogy mit is értünk e kívánalmak teljesítésén.
A szlovák államfő tegnapi budapesti jelenéseit figyelemmel kísérve hamar megfogalmazódott bennem a kérdés: tulajdonképpen ki látott itt vendégül kit…?
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
