Csehországban a jövő évtől kezdve évente a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékával fog emelkedni a védelmi költségvetés – jelentette be Petr Fiala cseh miniszterelnök a kormánydöntést a kabinet szerdai ülése utáni sajtótájékoztatón.
„Az a cél, hogy Csehország védelmi kiadásai 2030-ig érjék el a GDP 3 százalékát” – mondta Petr Fiala újságíróknak.
A kormányfő szerint jelenleg alapvetően változik a világrend, folytatódik az Ukrajna elleni orosz agresszió, és erre Csehországnak is reagálnia kell. „Szavak helyett a tettek mezejére léptünk” – jelentette ki. Rámutatott, hogy a védelmi kiadások emelése a GDP 0,2 százalékával évente „elkerülhetetlen és minimális”, és a cseh gazdaság szempontjából is hasznos.
„A nagyobb védelmi beruházások a cseh gazdaság számára is lehetőséget nyújtanak a megerősödésre” – húzta alá a miniszterelnök.
Korábbi közlések szerint Csehország tavaly a GDP 2,09 százalékát költötte védelemre.
Jana Černochová védelmi miniszter azt hangsúlyozta, hogy
a védelmi beruházásokat nem lehet elsietni, ki kell dolgozni a megfelelő projekteket,
és megvalósításukat nemzetközi diplomáciai szinten is szükséges biztosítani.
MTI/Felvidék.ma