Jana Dubovcová ombudsman szerint a tavaly júniusban a szepsi romatelepen történt rendőrségi razzia kivizsgálása csak bizonyos fajta álcázás. Dubovcová a SITA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, az ombudsmani hivatal megvizsgálhatja ugyan a rendőrségi eljárásokat, a nyomozók döntéseit azonban nem, sem pedig az ügyészségi eljárást.
„A rendelkezésemre álló információk alapján, amelyeket különböző forrásokból kapok, az én szempontomból nézve csak egyfajta álcázás folyik” – jelentette ki Dubovcová, aki teljesen jogosan azt kifogásolta, hogy a szepsi rendőrakció indokolatlan és jogtalan volt, ezért megengedhetetlen. „Abból a szempontból, hogy a szóban forgó razzia egy demokratikus államban nem volt szükségszerű, az alapvető emberi jogok megsértése volt, senki sem vizsgálja az ügyet” – fűzte hozzá.
Az üggyel kapcsolatban az ügyészség korábban nyilvánosan kijelentette, hogy a rendőrakciót a besztercebányai felügyelőség vizsgálja, ám Dubovcová szerint ez még mindig a belügyminisztérium felügyelősége, azaz megint csak nélkülözi a pártatlan és független felülvizsgálatot. Ezen kívül a vizsgálatot az Eperjesi Ügyészség is felügyeli, ami az ombudsman szerint „valamiféle térbeli függetlenség látszatát igyekszik kelteni, ám ez nem így van”.
Dubovcovának néhány érintett féltől arról is tudomása van, hogy azoknak a romáknak az állításait, akik a rendőrakció alanyai voltak, a kivizsgálás során kétségbe vonták. Olyan lépéseket alkalmaznak velük szemben, amelyek különböző pszichológiai módszerek segítségével ellenőrzik az igazmondásukat vagy azt, hogy képesek-e érzékelni a valóságot. „Ez a jog megkerülése, mert ha szakértői véleményt kérnének, abba a bíróságnak is bele kellene egyeznie, és a szerint kellene a nyomozónak valamilyen különleges pszichológiai módszereket javasolnia, miközben az Eperjesi ügyészségnek is meg kellene erősíteni azt” – fogalmazott Dubovcová.
Mint mondta, az ő szempontjából, de bármilyen szakember szempontjából ez az eljárás elfogadhatatlan. „Véleményem szerint előbb vagy utóbb ez be is bizonyosodik. Ez az ügy már nagyon régóta húzódik, nincs megoldva, amit meg kellett volna oldani, miközben a megoldás és a vizsgálat oly módon folyik, ami szakmai szempontból jogos kétségeket kelt” – fűzte hozzá Dubovcová.
Az egyik intézkedés, amit az ügyben az ombudsman javasolt, egy független vizsgálati szerv létrehozása volt. Azt, hogy ez nem következett be, Dubovcová nagy hibának tartja. A létrehozására ugyanis Szlovákiának kötelezettséget vállalt, s amennyiben az a továbbiakban sem következik be, előbb vagy utóbb az Emberi Jogok Európai Bírósága „kikényszeríti” a létrehozását, mivel az országnak rendelkeznie kell egy ilyen szervvel. „Képtelenek vagyunk biztosítani az ügyek független kivizsgálását, pedig ez a kötelességünk” – fűzte hozzá az ombudsman, aki szerint Szlovákia sok területen a zárt rendszert részesíti előnyben a nyílt helyett. „A fegyveres erők is zárt rendszerben működnek, ahova senkit sem akarnak beengedni, és meggyőződésük, hogy ennek így kell lennie. Úgy hogy ez az oka ennek az egésznek. Nem akarják, hogy lássuk, hogy működnek, vagy hogy nem működnek” – zárta szavait az ombudsman.
dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49670,44079,43897″}