A Magyar Közösség Pártja augusztus 17-én Párkányban a Csemadok házban tartott sajtótájékoztatót a hazai szőlészet és borászat aktuális helyzetéről, gondjairól illetve a lehetséges megoldásokról. A sajtótájékoztatón részt vett …
Dániel Erzsébet
-
-
A Felvidék déli kisvárosából, Párkányból nemcsak a helyiek, hanem az itt nyaraló turisták is gyakorta látogatják Esztergomot, a királyi várost, átkelve a Duna felett ívelő Mária Valéria hídon. …
-
Ez egy végtelen történet. Volt valahol kezdete is, de az homályba merül, az egyetlen világos pont ebben Comenius megállapítása (mármint hogy az anyanyelv az alapja nyelvismereteinknek és a …
-
Augusztus 16-án, az évközi idő 20. vasárnapján, a liturgikus naptár a világegyházban az államalapító szent István királyunkról emlékezik meg. A mai nyelvhatártól, magyarok által sűrűn lakott tájaktól az …
-
Nagykövesden hatvanéves találkozóra került sor. Az egykori nebulók hatvan éve, tehát 1960-ban ültek be az iskolapadba az egykori kastélyban, mely a vár alatt áll. Vonattal utaztam a találkozóra …
-
Az Irodalmi Szemle szerkesztősége 2019-ben „Szemmel tartva” néven vándordíjat alapított, azzal a céllal, hogy évente egy-egy fiatal alkotó, író, költő tevékenységére irányítsa a figyelmet, illetve segítse azt. Az …
-
Hetedik éve, hogy minden évben a Nagyboldogasszony ünnepe utáni hétvégén szervezik meg az 1 Úton zarándoknapot, amikor zarándokok ezrei indulnak el a Mária-úton, hogy bejárjanak egy-egy szakaszt a …
-
Kézfogás 2020 címmel online koncertet ad Szarka Tamás és zenekara a nemzeti összetartozás éve jegyében augusztus 20-án. Az augusztus 20-án este 9-kor kezdődő koncert vendége Keresztes Ildikó lesz …
-
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára úgy látja, hogy tíz éve nem egyszerűen kormányváltás, hanem radikális irányváltás történt Magyarországon, aminek legláthatóbb jele a nemzetpolitika. Potápi Árpád János vasárnap Bátaszéken, …
-
Alaposan átszabta a COVID-19, de még a változékony időjárás is az idei Füleki Városnapokat. A bizonytalan vírushelyzet miatt a Városnapokkal már hagyományosan egybekötött Palóc Napokat, – amelyre az …