Bizony, a címben leírt állítás, igaz. Bugár Béla miatt Kotlebának óriási esélye nyílik arra, hogy 2020-ban akár a választásokat is megnyerje, de arra is, hogy bejusson az elnökválasztás …
Méry János
-
-
Jövő hét csütörtökön, március 21-én kezdődnek a 2022-es Európa-bajnokság selejtezői. A magyar futballválogatott először Szlovákiában, Nagyszombatban, majd vasárnap, március 24-én, Budapesten, a Groupama Arénában lép pályára a világbajnoki …
-
Teljesítményük nemzetmegtartó erő – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntő beszédében, mielőtt átadta volna az állami kitüntetéseket március 15. alkalmából a külhoni, nemzetiségi és egyházi élet kiemelkedő képviselőinek. A …
-
Sikertörténetnek nevezte az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a visegrádi országok (V4) együttműködését. Németh Zsolt (Fidesz) a bizottság keddi, részben zárt ülése után az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, a …
-
Az Európai Unió területén bűncselekményt elkövető bűnözőkről valamennyi uniós tagállam hatóságai megkapnak minden releváns információt, mint amilyenek például a név és cím, az ujjlenyomat és az arckép. Ez …
-
Peter Pellegrini szlovák kormányfő kedden az Európai Parlamentben kapott hideget-meleget. Az Európa-párti politikájáért dicsérettel, Szlovákia jogállamisága miatt azonban bírálattal illették. Pellegrini Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolási ügyéről …
-
A Magyar Közösség Pártja egyértelműen kiáll és támogatja az A. Zemanová, O. Dostál, V. Dubačová, E. Jurzyca, M. Klus, P. Osuský, Z. Zimenová által benyújtott törvénymódosítási javaslatot, amely …
-
Szombaton, március 16-án kerül sor az államfőválasztás 1. fordulójára. Ez Szlovákia történetében az 5. alkalom, amikor a választópolgárok dönthetnek a köztársasági elnök személyéről. Szlovákia első köztársasági elnöke Michal …
-
Itt és Most
Szlovákia nem folytatja a Washingtonnal kötendő védelmi együttműködési megállapodásról szóló tárgyalást
A szlovák védelmi minisztérium a továbbiakban nem vesz részt azon a tárgyaláson, amelyet az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezett az úgynevezett védelmi együttműködési megállapodásról, mert annak elfogadása veszélybe sodorná …
-
A háborúk mindig nagy veszteséget okoztak egy-egy településnek. Ipolyhídvégen is így volt ez, hiszen sokan haltak hősi halált a frontvonalakon, pusztultak el hadifogolyként, avagy a háborúból, a fogságból …

