Kisfaludy Károly nyomában
A Győri Nemzeti Színház és a Kisfaludy Alapítvány drámaírói pályázatot hirdet „Kisfaludy Károly nyomában” címmel. A pályázat célja, hogy Kisfaludy Károly életútját, személyiségét és történelmi szerepét kortárs színpadi…
A Győri Nemzeti Színház és a Kisfaludy Alapítvány drámaírói pályázatot hirdet „Kisfaludy Károly nyomában” címmel. A pályázat célja, hogy Kisfaludy Károly életútját, személyiségét és történelmi szerepét kortárs színpadi…
FELHÍVÁS a magyar örökségdíjas és Örökség-serleggel kitüntetett KINCSKERESŐK XX. konferenciájára A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RPK Galánta mint Tehetségpont) és a Mentor TT idén 20. alkalommal hirdeti meg…
November végén újra a tanulás, az inspiráció és a kapcsolódás színterévé válik Komárom: ismételten megrendezésre kerül Az élet játék élménykonferencia! A TANDEM szervezésében megvalósuló kétnapos szakmai és közösségi…
Szeptember első napján megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap 2026. évi pályázati kiírásai. A pályázatok célja a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a közösség…
Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma és a Tempus Közalapítvány közösen hirdette meg és a mai naptól már elérhető a Hunyadi János Ösztöndíj teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra…
Az Eperjesi Egyetem Magyar Nyelv és Kultúra Intézete 2025. október 16. és 17. között Jókai öröksége – Történelemszemlélet és nemzeti identitás Jókai életművében címmel tudományos konferenciát rendez a…
A XXII. Győry Dezső Kulturális Napok nyitórendezvényére október 16-án 18.00 órai kezdettel a Szvrcsek Anita Akusztik Trió „Világok násza“ című koncertjével a rimaszombati Gömör-Kishonti Művelődési Központ nagytermében kerül…
Október 14-e és október 18-a között szervezik meg a Jókai nyomában fesztivált a komáromi Szinnyei József Könyvtár épületeiben. Az október 16-ai, csütörtöki program: 18:00 - Bősze Ádám: Az…
Október 16-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg az Értjük egymást címmel a Rovás alkotóközösség nemzetközi szabad nyári egyetemének csoportos tárlatát a kassai FiguratiF Galériában.
Október 16-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Így mulattak, így szerettek – Jókai és társai című rendezvényt a felsőszeli kultúrházban.
Október 16-én, csütörtökön 19.00 órai kezdettel szervezik meg a NOX együttes Csendes című koncertjét a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Ha szereted a „Százszor ölelj még” vagy…
Október 16-án, csütörtökön 19.00 órai kezdettel mutatják be a Box Humana (Mi van veled, Sándor?) című darabot a Kassai Thália Színházban. Rendező Czajlik József.