Dr. Balogh Csaba október 21-én Pozsonyban mondott ünnepi beszédében köszönetet mondott azért a segítségért és támogatásért, amelyet a szlovák kormányzat, a gazdasági szféra, a civil szervezetek, a diplomáciai …
Archívum – Közélet
-
-
(Képgalériával frissítve) Az 1956-os magyar forradalom évfordulóján dr. Balogh Csaba és neje, dr. Hetey Ágota Pozsonyban október 21-én ünnepi fogadást adtak, mely egyben búcsú is volt.
-
A magas-tátrai Felsőerdőfalván (Stará Lesná) tanácskoztak október 18-19-én a Csemadok országos és területi tisztségviselői. A területi választmányok és az országos tanács tagjai megállapították, hogy a Szlovákiai Magyar Társadalmi …
-
Október 21-én ünnepli 70. születésnapját a felvidéki kulturális élet egyik kiemelkedő személyisége, a Kassán született Reiter István hegedűművész.
-
Hatodik éve hirdetik meg az Év Épülete versenyt, melyen kiosztják a Közvélemény díját. Ez azt a célt kívánja szolgálni a Szlovák Műépítészi és Építészeti Szövetség – ABF Slovakia …
-
A magyar nemesi családokat tömörítő Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezet gróf Esterházy János emléktáblájának elhelyezését tervezi. Az emléktábla Érsekújvár impozáns belvárosi épületének a homlokzatán szeretnék megvalósítani. E cél …
-
A Pro Civis Polgári Társulás szervezésében pénteken, október 18-án kezdődött el az Önkormányzati Szabadegyetem programsorozata. A negyedik alkalommal megrendezett szakmai találkozó szombaton folytatódott.
-
Berényi József, az MKP elnöke október 16-án Pozsonyban Joseph Daullal, az Európai Néppárt elnökével és Antonio López-Istúriz White-tal, az Európai Néppárt főtitkárával tárgyalt – közölte az MKP sajtóosztálya.
-
Archívum - Közélet
Több mint száz polgármester és képviselő részvételével zajlik a IV. Önkormányzati Szabadegyetem
(A helyszínről jelentjük) Péntek reggel elkezdődött a nagymegyeri művelődési központban a Pro Civis Polgári Társulás által szervezett IV. Önkormányzati Szabadegyetem, amely idén is gazdag programmal várta a résztvevő …
-
A Pro Civis Polgári Társulás és az általa működtetett Szlovákiai Magyar Önkormányzati Intézet idén is megrendezi az Önkormányzati Szabadegyetemet október 16. és 18-a között Nagymegyeren.