Szeptember 27-én, szombaton kerül sor Pozsonyban az MKP Országos Tanácsának 7. ülésére, amelyen többek között a közelgő helyi önkormányzati választásokra való előkészületeket vitatják meg. Szigeti László OT-elnök szerint …
Archívum – Közélet
-
-
Ígéretet tettek a felvidéki magyar jogfosztottaknak, hogy nem fejezik be a harcot, ezért a szlovák alkotmánybíróság döntése után a további lépéseket fontolgatják – mondta Lomnici Zoltán, az Emberi …
-
Archívum - Közélet
MKP: A pénzügyminisztériumi támogatásokat politikai hovatartozás szerint osztották szét
Az MKP szerint a Peter Kažimír által vezetett pénzügyminisztérium a településfejlesztési támogatásokat politikailag motivált célirányos módon és a polgárok valós gondjainak figyelembe vétele nélkül osztotta szét.
-
Egy közvélemény-kutatás eredménye szerint a választópolgárok csaknem fele azt szeretné, ha lakóhelye önkormányzatának élén változás következne be, vagyis új polgármester lenne új képviselőtestülettel.
-
A Szlovák Vakok és Gyengénlátók Szövetsége szeptember utolsó szerdáján immár 13. alkalommal rendezte meg csaknem 200 szlovákiai városban és községben, köztük több magyarok lakta településen a Fehér pasztallceruza …
-
A Dunaszerdahelyi Városi Önkormányzatban megszűnt a Most-Híd frakciója. Az előző választásokon a párt listáján bejutott öt képviselő egy függetlennel kiegészülve kedd délben tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, elhagyják frakciójukat, és létrehozzák …
-
Szlovákia lakosságának csaknem a fele (47 százaléka) nem választja újra a jelenlegi polgármestert, más jelöltre adja voksát az őszi önkormányzati választásokon, írja a Focus ügynökség közvélemény-kutatására hivatkozva a …
-
Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a szlovákiai hivatalok, közintézmények és cégek ignorálják a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Ugyanakkor mi magunk sem tudunk élni a jogainkkal. Panaszkodunk, de ha tettekre kerül a …
-
Szeptember 21-én, vasárnap éjfélig lehetett benyújtani a jelöltlistákat a helyhatósági választásokra. A választási bizottságoknak most 10 napjuk van az iratok áttekintésére és a jelöltek indulásának megerősítésére.
-
Berényi József, a Magyar Közösség Pártának elnöke volt a Pátria Rádió Délidő című élő vitaműsorának stúdióvendége.