Új frakcióvezetőt választ a KDH Országos Tanácsa szeptember 27-ei ülésén Rózsahegyen.
Archívum – Politika
-
-
A Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája a jelenleg előterjesztett formájában nem támogatja a jövő évre vonatkozó költségvetési tervet. A nővérek ugyanakkor remélik, hogy Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszternek sikerül …
-
Ondrej Matej, az SDKÚ-DS elnökjelöltje nem jutott be pártja székházába. Matej sajtótájékoztatót szeretett volna a pártszékházban tartani, a bejárati ajtó zárát azonban kicserélték.
-
Nem lesz kétfordulós a polgármester-választás, és a parlamenti képviselők maradhatnak továbbra is polgármesterek, főpolgármesterek vagy megyeelnökök.
-
Ľudovít Kaník, az SDKÚ-DS parlamenti képviselője leváltatná Robert Fico kormányfőt az ukrajnai válság kapcsán tanúsított veszélyes oroszpárti álláspontja miatt.
-
Peter Petrus, a Joj Televízió egykori munkatársa szeptember 22-étől már nem szóvivője Andrej Kiskának.
-
Archívum - Politika
A Smer kettős mércéje: Autonómiát az ukrajnai oroszoknak, a szlovákiai magyaroknak nem?
Szeptember 24-én a szlovák parlament is ratifikálta az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodást.
-
Abszurdnak nevezte Ivetta Macejková, az Alkotmánybíróság elnöke azokat a sajtóban megjelent nyilatkozatokat, miszerint az állampolgársági törvénnyel kapcsolatos beadvány,
-
Nem Pavol Frešo, az SDKÚ-DS elnöke lesz 2015-ben a párt választási listavezetője. Választási listavezetőnek Frešo Martin Fedort, a párt alelnökét javasolja. „Arra törekszem, hogy sikeresek legyünk a 2016-os választáson. …
-
Szeptember 22-én távoztak a liberálisok Daniel Lipšic Novájából. Jozef Kollár, Juraj Miškov, Daniel Krajcer, Martin Chren és Juraj Droba közleményben jelentették be távozásukat a pártból.