A Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás megalakulásának célja Bátorkeszi történelmének kutatása, tárgyi és egyéb emlékek gyűjtése, a hagyományok őrzése és ápolása. Távlati céljuk pedig egy tájház létrehozása. …
Archívum – régió
-
-
Két év elteltével ismét megrendezték a Balassa nemzetség a 13. – 19. században és Balassi Bálint és kora – történelmi összefüggések című nemzetközi konferenciát Kékkő várában szeptember 18-19-én.
-
A hagyományos búcsú és a városi napok mellett a múlt hétvégén zajlott Zselízen a Garam menti Verbunktalálkozó is. Zselíz városa, a Művelődési Otthon és a Tiszta Forrás Alap …
-
A Komárom- Esztergom Megyei Hivatal tanácstermében ünnepélyes keretek között került aláírásra az együttműködési megállapodás két együttműködési csoportosulás között.
-
Rozsnyón szeptember 18-20-a között szervezik meg az idei Rozsnyói Városnapokat és Vásárt, melynek keretén belül délutánonként gazdag kultúrműsorral várják az érdeklődőket.
-
Az Ágacska csallóközi gyermek néptáncegyüttes és a Pántlika zenekar közös műsorával köszöntötte a harmincnegyedik alkalommal megrendezett Csallóközi Vásárt Dunaszerdahelyen. A megnyitón jelen volt Berényi József, az MKP országos elnöke, Nagyszombat …
-
Egy korábbi cikkünkben annak kapcsán foglalkoztunk Muzsla községgel, hogy Farkas Iván, az MKP alelnöke bejelentette, polgármesterjelöltként indulni kíván a novemberi önkormányzati választáson a településen. Farkas megkeresésünkre cikkünkben úgy …
-
Második alkalommal szervezik meg Balassi Bálint és kora – történelmi összefüggések című nemzetközi konferenciát szeptember 18-19-én, amelynek helyszíne a kékkői vár.
-
Az MKP és a HÍD komáromi alapszervezeteit nem a szerelem hozta össze, hanem a csapatban gondolkodás. Komáromiként látjuk azt, milyen helyzeteket generálhat az, ha a városvezető mögött nincs …
-
Egyeztető találkozót tartott Losoncon a Magyar Kulturális Központban a Csemadok Losonci Alapszervezete, a Csemadok Területi Választmánya valamint a magyar érdekeltségű szervezetek és intézmények, a Kármán József Alapiskola és …