„A politikusok, a média és a polgárok felelősek a szlovák társadalom állapotáért” – így vélekedik Csáky Pál egykori politikus, aki 30 évvel a Cseh-Szlovák Föderáció felosztása és a …
Itt és Most
-
-
A pedagógusoknak nagyobb anyagi megbecsülésre van szükségük, közölte Ján Horecký megbízott oktatásügyi miniszter a TASR hírügynökséggel. Az embereknek szerinte körülbelül ugyanolyan bért kellene kapniuk az elvégzett munkájukért. A …
-
Jövőre 30%-kal nő a szeszes italokra kivetett jövedéki adó. Zuzana Čaputová államfő szerdán aláírta a szeszes italok jövedéki adójáról szóló törvénymódosítást, amely egyúttal csökkenti az áfát az éttermi …
-
A TASR hírügynökségnek nyilatkozott František Mikloško volt politikus, a szlovák kormány egykori elnöke Csehszlovákia szétválásának 30. évfordulója alkalmából. Az interjúban szólt az elmúlt 30 év hazai történéseiről és …
-
Az öregségi és egyéb nyugdíjakra jogosultak jövőre nagyobb összegű járulékra számíthatnak, melyet a Szociális Biztosító január elsejétől 11,8 százalékkal emel. Ezáltal az öregségi átlagnyugdíj, mely Szlovákiában november végén …
-
Itt és Most
Lengvarský úgy véli, megtalálta a módját, hogy az egészségügyi nővéreket maradásra bírja
Ahhoz hogy a szlovákiai egészségügyben megfelelő számú nővér legyen, az ágazat megfelelő finanszírozása szükséges, hangsúlyozta a SITA hírügynökségnek nyilatkozva Vladimír Lengvarský megbízott egészségügyi miniszter. Csak így érhető el …
-
Szlovákia megkapta az első 40 millió eurót az Európai Békekeretből az Ukrajnának nyújtott katonai segítségért. A következő körülbelül 40 millió euró december végén, január elején várható. Ezt Jaroslav …
-
A felmérésből az is kiderült, hogy a szlovákiai lakosok 52 százaléka demokratikusnak tartja a jelenlegi szlovákiai rezsimet. Ugyanakkor a felnőtt lakosság 38 százaléka elégedett csak a demokrácia működésével …
-
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselői 2022-ben összesen 179 törvényt fogadtak el. A teljes választási időszakban együttesen 471-et hagytak jóvá – derül ki a parlament honlapján közzétett statisztikákból. …
-
Az euróövezetben az idei év harmadik negyedévében az egyórai munka értéke 2,9 százalékos évközi növekedést mutat, az Európai Unióban pedig 3,4 százalékos növekedést. Az euróövezetben a bérek és …

