Ma már visszafordíthatatlan tény, hogy a 2008-ban megálmodott célkitűzés, útjára indított beruházás megvalósul, hiszen az Ipoly mindkét oldalán kezdetét vették az építkezési munkálatok.
Régió
-
-
Az AGEL csoporthoz tartozó komáromi kórház munkatársai július 4-től a Vágsellyén kialakított nagykapacitású oltóközpontban a Janssen által kifejlesztett oltóanyaggal oltják a 18 évnél idősebbeket – tájékoztatta portálunkat a kórház sajtóosztálya.
-
Rövid és súlyos betegség után életének negyvenkilencedik évében ma hajnalban elhunyt Tolnai Csaba, Léva alpolgármestere, megyei képviselő, helytörténész. Személyében egy igazi lokálpatrióta, nagyszerű ember távozott Léva jelenkori történelméből.
-
Az Interreg pályázaton elnyert összeg lehetővé tette a Csallóköz és Szigetköz régiók együttes hangsúlyozását. Győr és Dunaszerdahely között korábban már létesült szakmai munka, mely a Cultacross projekt nevet …
-
Közép- és Kelet-Szlovákia több járásában is áradások fenyegetnek a heves esőzések és viharok miatt. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) elsőfokú figyelmeztetést adott ki a Breznóbányai, a Rimaszombati, a …
-
Ha nyár, akkor fesztivál, legalább is a koronavírus-járvány előtt ehhez szoktunk hozzá, ám az oltások, és járvány visszahúzódása lehetővé teszi, hogy 2021-ban is átélhessük azt, amit a legtöbben …
-
Hétfőn, 2021. június 28-án zajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat 30. képviselő-testületi ülése. Július1-től alaposan lecsökken az állami költségvetésből fenntartott Covid-tesztelési állomások száma. Mivel számos olyan dolgozó ingázik naponta …
-
Ma délelőtt adták át hivatalosan Észak-Komáromban a Csillagerőd mintájára megépült tematikus játszóteret a strand előtt. A határ menti önkormányzatokat összefogó Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás összesen 2,7 …
-
Egy maroknyi palóc harca a határ átjárhatóságáért, erről szól ez a tudósítás, érdemes lesz elolvasni, jó kis látlelet. Meg vagyok győződve róla, hogy Szlovákia nem jogállam, ezt naponta …
-
Az Endrődy János Alapiskola életében jelentős szerepet játszik a hagyományőrzés. Az iskola vezetősége és pedagógusai nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a már-már feledésbe merülő néphagyományokat újra belecsempésszék a …

