Családlánc, Házasság hete
6.3 C
Bratislava
6.1 C
Dunajská Streda
5.2 C
Banská Bystrica
9.1 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Régió

A zselízi Esterházy-kastély egy részének felújítása a Norvég Alap támogatásából valósult meg, amely projektbe bekapcsolódott többek közt a Csemadok Zselízi Alapszervezete, így közvetve részt...
A szlovák közlekedési tárca több szlovák–magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi – közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca. A közlemény szerint elsőként a Losonc–Hatvan közötti,...

„Éltető sodrásban” – Házasság hete Ipolykeszin

A napokban számos programmal irányítják rá a figyelmet a házasság és a család fontosságára. Mint ahogy korábban írtuk, a Felvidéken is többen csatlakoznak a nemzetközi kezdeményezéshez.

Felvidéki Magyar Matematikaverseny Ipolyságon

Huszonnégy tanintézmény több mint száz számtankedvelő diákja vett részt az ipolysági Szondy György Gimnáziumban megrendezett Felvidéki Magyar Matematikaversenyen, más néven Oláh György Emlékversenyen.

Nyertest hirdettek a Településeink értékei pályázaton

Az első helyen a Nagymegyeri Értéktár Bizottság végzett. A második az ógyallai, a harmadik pedig a bátkai lett.

Öt hónap után ismét a csapatával edzett Bénes László

Egy szeptemberi felkészülési mérkőzésen elszenvedett sérüléséből több hónapig lábadozott a Borussia Mönchengladbach és a szlovák U21-es válogatott játékosa, Bénes László. A Mönchengladbach szeptember 14-én a...

„Feredő” épül kalákában

Nem feltétlenül kell külföldre utazni annak, aki aktív pihenésre és sokszínű vidékre vágyik, miközben szeretne tájjellegű, finom ételeket fogyasztani – vallja Mede Ferenc, a...

Az eredetihez közeli állapotba állítanák vissza a somorjai Ispotályos ház kápolnáját

Körülbelül egy hónapja kezdődött el a régi, kápolna melletti épület tetőszerkezetének bontásával a somorjai Ambrózia Idősotthon bővítésének előkészítése. A munkálatokat a somorjai városi cég,...

Komáromba látogatott az amerikai nagykövet

Adam Sterling elmondta, a másfél év alatt, amióta a nagyköveti tisztséget betölti, több mint ötven szlovákiai településen járt és úgy gondolta, Komárom is azon fontos települések egyike, ahová érdemes ellátogatnia.

A biliárdbajnok Köles Balázs nagy álma

Balázs elhatározta: saját forrásból felépíti azt a biliárdszalont szülővárosában, amely a legkorszerűbb szinten ismét lehetőséget biztosít az érdeklődőknek, köztük a fiataloknak a sportággal való megismerkedésre és gyakorlásra.

Sikert sikerre halmoznak a somorjai vívópalánták

Nem sok felvidéki vívóklub büszkélkedhet olyan eredményekkel, mint a somorjai, hiszen a 2017-es évben vívóik hét korosztályban (mini diákok U10, fiatalabb diákok U12, idősebb...

Bemutatjuk Nyitra megye új magyar alelnökét, Csenger Tibort

A Nyitra Megyei Önkormányzat január 29-én megválasztotta alelnökeit, köztük az MKP-s Csenger Tibort is, aki 12 év után magyarként tölti be ezt a tisztséget. Csenger...

Évértékelés és díjátadás a cserkészszövetség szervezésében Nagymegyeren

Az előző, igen mozgalmas év értékelése mellett a megújuló Cserkész havilap próbaszámát is bemutatták, valamint átadták a szervezet legmagasabb kitüntetését, a Csodaszarvas érmet is.

Vándorbölcső átadásával egybekötött évzáró Nagykaposon

2018-ban a város nagy szülötte, Erdélyi János előtt tiszteleg halálának 150. évfordulója alkalmából, ezúttal is kiemelkedő rendezvényekkel emlékeznek majd.