Katolikus szertartás szerint vettek ma végső búcsút a zoboraljai magyarság kulturális-közösségi életének egyik fáradhatatlan mozgatórugójától, oszlopától, lelkétől, a május 17-én elhunyt Tóth Klárától. Tóth Klára 1970. március 9-én született …
Régió
-
-
Jó néhány hete a nyilvános rendezvények tilalmát éljük. Királyhelmecen a Bodrogközi Magyar Közösség Házában (BMKH) úgy gondolták, hogy ebben az időszakban sem hagyják program nélkül a közönséget. Májusban három …
-
Városi és pályázati támogatásoknak köszönhetően új, kültéri tanterem készült a komáromi Jókai Mór Alapiskola udvarán. A gyerekek a pandémia lecsengése után, remélhetőleg már júniusban birtokba vehetik azt a …
-
A Csemadok Somorjai Alapszervezete immár 7. alkalommal rendezi meg a vers- és meseíró pályázatát, melyre 2020. június 4-ig várják az írásokat. A pályázat leírásában a szervezők felhívják a …
-
Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere röviddel 20 óra után a közösségi hálón megjelenő videóban jelentette be, hogy a várhatóan augusztusban átadásra kerülő új Duna-híd neve Monostori híd lesz. A bejegyzésben …
-
A Reviczky Társulás a szórványosodó lévai magyar közösség egyik legfőbb bástyájaként működésének biztosításához jószívű emberek támogatását várja.
-
A települési reform, a községek összevonásának szándéka két mondat erejéig szerepel a kormányprogramban, ám kormánykörökből kiszivárgott: így, vagy úgy, de megvalósítják! Ami nem azért baj, mert nem lesz …
-
Május 17-én reggel kaptuk a szívünkbe markoló hírt: Tóth Klára, a Nyitrai járás civil életének motorja, lelke, mozgatórugója életének 51. évében rövid betegség után elhunyt. Végső búcsút május …
-
A nagykürtösi PAZZ és Powerskin társaság sportöltözékek, úszónadrágok, fürdőruhák varrásával foglalkozik. Mintegy 240 dolgozó számára biztosítanak munkát és termelésüket még a jelenlegi koronavírus-járvány miatt sem kellett beszüntetni vagy …
-
Korlátozott szolgáltatásnyújtás mellett Felvidék-szerte újranyitnak a könyvtárak. A március közepén bevezetett óvintézkedések a könyvtárakat is érintették, közel két hónapig zárva tartottak.