Jézus születése az emberek életében az igazán fontos értékekre emlékeztetett, a karácsony pedig a mértéktartás és az öröm ünnepe, nem pedig a lázas ajándékvásárlásé – mondta Ferenc pápa …
Ferenc pápa
-
-
Ferenc pápa egy interjúban arról beszélt, hogy egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt lemondásra, Isten akaratára bízza távozását. Az N+ mexikói televíziónak adott interjúban, amelyet az olasz sajtó szerdán …
-
Egyszerűen szenzációs! Nem voltam ott személyesen a vatikáni VI. Pál teremben, de a szentszéki média jóvoltából laptopomon követtem az eseményeket. Amint közel hétezer gyermek a világ 84 országából …
-
Minden nap telefonon beszél a Gázában található katolikus plébániával, ahol több mint ötszázan találtak menedékre – mondta el Ferenc pápa első tévéhíradós interjújában, amelyet a RAI olasz közmédia …
-
A humanitárius segítség célba juttatását és a túszok szabadon engedését kérte Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében, amelyben a gázai területen légi támadásban eltalált anglikán …
-
Sokak emlékében elevenen él még a múlt évi budapesti pápalátogatás, akár személyesen voltak részesei, akár a képernyőkön keresztül kísérték figyelemmel. Ezeket az emlékeket szeretnénk feleleveníteni Süle Ágnes Katalin …
-
Jövő áprilisban magyar nemzeti zarándoklat lesz a Vatikánban – jelentette be Erdő Péter bíboros az MTI-nek, miután Ferenc pápa fogadta őt Veres András püspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki …
-
Kitekintő
Novák Katalin: Zelenszkij kész megadni a magyar kisebbségnek azt, amit az ukránok kapnak Magyarországon
Novák Katalin köztársasági elnök szerint fontos lenne olyan kérdésekről kampánymentesen is gondolkodni, amelyek a jövőnk szempontjából meghatározóak: a családokról, a gyerekek jövőjéről vagy az oktatásról. Az államfő az …
-
A szembenálló felek saját érdekeiket követik, a nemzetközi közösségnek viszont hinnie kell abban, hogy a békét nem fegyverekkel, hanem párbeszéddel lehet elérni – hangoztatta Matteo Zuppi bíboros, Ferenc …
-
A konferencia arra buzdítja az egyes plébániákat, lelkiségi mozgalmakat és egyházi csoportokat, hogy tegyék közösségi alkalmaik témáivá Ferenc pápa Magyarországon elhangzott gondolatait.