A magyar nemzeti politika álláspontja nem lehet más, mint hogy Európa legyen az európaiaké – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön, június 13-án Budapesten. Az Országgyűlés …
Kövér László
-
-
Ilyen súlyos kihívás előtt Európa és Magyarország még nem állt, soha nem volt akkora tétje az európai uniós választásnak, mint most – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szerdán …
-
Az Európai Unióban szuverén, egymással együttműködni képes erős nemzeti államok és demokráciák szükségességét hangsúlyozta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke felszólalásában az uniós tagországok parlamenti elnökeinek konferenciáján a …
-
A kormány álláspontja világos volt az első pillanattól: támogatja a NATO-bővítést, teljesen függetlenül attól, hogy adott esetben a kabinet mögött álló képviselőknek erről mi volt a véleménye, ugyanakkor …
-
Idegen jövő fenyegeti Európát, olyan jövő, amely idegen mindazon értékektől, amelyek földrészünket az elmúlt kétezer esztendőben éltették, és a világ élvonalába helyezték – jelentette ki Kövér László, az …
-
Ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani az unokáink és dédunokáink számára – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Budapesten, a Fidesz 30., tisztújító …
-
Ha nincs kommunizmus, akkor a 20. század második felében Európa nem hasad ketté, és a 21. századi geopolitikai változásoknak nem magatehetetlen elszenvedője, hanem alakítója lehetne – hangsúlyozta A …
-
Több mint ezer esztendeje van keresztény oktatás Magyarországon, és csaknem ötszáz éve tart a református oktatás Pápán is – mondta az Országgyűlés elnöke szombaton a Kárpát-medencei és országos …
-
A változó világban a legfőbb korparancsunk megmaradni magyarként és keresztényként – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap a XXVI. Szentkirály Szövetségi Találkozón, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szentistvánon. A …
-
Tegnap délután került sor a Martosi Szabadegyetem hagyományos házelnöki fórumára, amelyen három idősíkban (közelmúlt, jelen és jövő) elemezték a beszélgetés résztvevői a globális, Kárpát-medencei és a felvidéki magyar …